Mobilra költöztetett mesék élesztik fel a diavetítő legendáját

Kevés jobb dolog van annál, mint hideg téli estéken a meleg takaró alól diafilmeket nézegetni – gondolta magában a Google fejlesztője, majd mobilra álmodta gyerekkorunk diavetítőjét egy apró műanyag kerék segítségével. Egy újabb okoskütyü a Kreatív Telenorral közös Next rovatában.

„Szülőként felelősségünk, hogy minél izgalmasabban tálalt mesékkel szoktassuk gyerekeinket az olvasásra. Ezért régen esténként a kislányom ágya szélén ülve én is csak árnyékbábozással keltettem életre a mesefigurákat a mobilom fényénél. De ma már a Moonlite mesekerekével színes képekkel és hanghatásokkal turbózhatom fel az olvasás élményét” – ezt Natalie Rebot a Moonlite alapítója mondta, aki szoftverfejlesztőként többek között a Google Adwords termékét rakta össze, és miután egy időre otthon maradt gyerekével, megtervezte a világ első, okostelefonokra szerelhető diavetítőjét is.

A használata egyszerű: a 12 színes diakorongot tartalmazó műanyag tárcsát csak rá kell húzni a mobilra, bekapcsolni az elemlámpát, a mellé fejlesztett alkalmazás segítségével pedig lehet is olvasni a falra vagy plafonra vetített sztorit. A Moonlite applikációban a madárcsicsergéstől, a horkoláson át a mennydörgésig többfajta hangeffekt segíti a történetmesélést. A forgatható kerék pedig nemcsak a kivetített diaképekben, de az alkalmazással elérhető virtuális mesekönyvben is segít lapozni.

„A digitális mesekönyvek és az okoseszközök fényei a gyerekeket túlstimulálják az esti mese olvasása közben. A Moonlite alkalmazása azonban letompítja a telefon fényeit, a képernyőjén a szavak sötét háttérben jelennek meg, és a képek lassú cserélgetése is segít a gyereknek az alváshoz készülődni” – fogalmazott Natalie Rebot a Mashable vírusvideójában, majd hozzátette, egy olyan eszközt akart tervezni, amely képes áthidalni a digitális és a hagyományos könyvek közötti szakadékot úgy, hogy történetmesélés közben a gyerekek kreatív intelligenciáját és fantáziáját is fejleszti.

A New York-i startup a közösségi finanszírozás segítségével, mindössze 12 óra alatt gyűjtötte össze az első darabok gyártásához szükséges összeget, és végül a kitűzött 20 ezer helyett közel 350 ezer dollárral zárta kampányát. Áprilistól szállítják az első csomagokat, nyártól pedig 65 dollárért lehet majd rendelni a mesetárcsát és - A rút kiskacsától, a Babszem Jankón át a Piroska és a farkasig - gyerekkorunk hét régi klasszikus mese diafilmjét.

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Az Üzlet és Pszichológia és a hrpwr.hu ismét bemutatja a nagy sikerű „kékgalléros” konferenciát! Kékgalléros HR kihívások 3.0 szakmai konferencia szeptember 26-án.

Mentes hype: rend a trendben! Időpont: október 3., 09.30 - 16.00

A verseny célja, hogy megtaláljuk a legjobb hazai PR-projekteket és ügynökségeket, valamint hogy a PR kiemelt kommunikációs szerepét tudatosítsuk. Nevezési határidő: október 4.

Az eladásösztönző marketing titkai: élmény, adat, taktika. Hogyan ötvözzük az adatokat az élményekkel? Influencerek és eladásösztönzés tartalommarketinggel – jó és rossz példákon keresztül. Tudatos fogyasztó vs. Promo érzékenység – minden kiderül a proMO2019 workshopon! (x)

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra október 9-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

Zöld marketing és kommunikáció Itt a zöldár! A tudatos fogyasztók már átlátnak a greenwashingon, de mi jön ezután? Save the date: 2019.10.10.

A legjobb márkaélményeket és aktivációkat keresi a 2019-es Lollipop! Nevezési határidő: 2019. október 11.

Gondolatok és példák a gyógyszermarketingről az ipar kommunikációs szakembereitől. 2019.10.29.

Hogyan győzhető le az időstressz? Energiamenedzsment 4 lépésben. A december 13-i tanfolyam során rövid, közös mindfulness gyakorlást tartunk, amit aztán beépíthetsz a hétköznapjaidba.

Toborzás/kiválasztás konferencia DEMO-túrával egybekötve november 5-én. Az előadások hosszabb szünetében a kiállítók a gyakorlatban is bemutatják megoldásaikat.