hirdetés
hirdetés
hirdetés

Mikroszinten megvívtuk a forradalmunkat

Nem panaszkodik az ügyfelek ízlésére José Simon (37) tervezőgrafikus, képzőművész, mert szerinte a korosztályában megvívott vizuális harc már érezteti a jótékony hatását. Az egykori Grotesque Stúdió egyik alapítója önállóan folytatja pályáját, és tényleg nem akar bármi áron mindent elvállalni.

hirdetés

Eddig csapatban dolgoztál, év elején azonban elindítottad személyes projektedet, a Simon Says márkanevet és honlapot, ami rólad és a munkáidról szól. Miért gondoltad úgy, hogy egyedül folytatod?

Úgy érzem, hogy tudni kell megújulni, ehhez pedig friss impulzusokra van szükség. Nem véletlen, hogy a kreatívok három-négyévente váltanak, mert ha ugyanazokon az ügyfeleken dolgoznak, akkor egy idő múlva nincsenek új kihívásaik. Vágytam arra az időszakra, amit 2000-ben a Grotesque alapításakor éreztünk, hogy szeretnénk megmutatni magunkat. Csak most az egyszemélyes utat választottam.

K&V

José Simon <i>(Fotó: Egyed Péter)</i>
José Simon (Fotó: Egyed Péter)

Melyik a kedvenc sorozatod?
Még mindig a Monty Python’s Flying Circus.

Mivel lehet a legjobban munka közben motiválni?
Építő kritikával.

Melyik volt a legcikibb munkád eddig?
Kirakati árcédulák írása kézzel a diákéveimben.

Hogy bírod az üzleti öltözetet?
Szerencsére nincs ilyen.

Mire vagy a legbüszkébb?
Térjünk vissza rá kb. 35 év múlva.

Rendet tartasz az íróasztalodon?
Igen.

Mi lennél, ha lenne egy alternatív életed?
Zenész.

Voltál már részeg céges bulin?
Persze.

Mi a zsánered?
Vagyis inkább ki? A barátnőm.

Microsoft vagy Apple?
Apple.

Bonyolódnál munkahelyi szerelembe?
Volt már rá példa.

Melyik a kedvenc márkád?
Vespa.

Mi az, amitől menthetetlenül elérzékenyülsz?
Állatok szenvedése.

Mi az, amit még mindenképp szeretnél elérni az életben?
Család.

Hogyan képzeled el magad tíz év múlva?
Vagy valami multinál kötök ki, vagy festek a saját műtermemben.

Kávé vagy tea?
Tea.

Zenei stílus?
Indie.

Álmaid munkahelye?
Tokióban, valami hi-tech felhőkarcoló tetején.

A Grotesque-kel valóban elég hamar sikerült megmutatni magatokat egy Duna Tv-s munka kapcsán. Van most ehhez hasonló kihívásod?

Tényleg hamar kaptunk egy nagy megbízást, 24 évesen egész hihetetlen módon a Duna Tv dolgozói előtt prezentáltuk az arculati tervünket, a cseppmotívumos logó akkor nagy szakmai siker aratott, a Kamera Hungárián díjat is kaptunk érte. Most még nem említhetek konkrét neveket, de az idei indulás óta sokan megkerestek. Lehet, hogy lesz olyan, amit le kell mondanom, mert elhatároztam, hogy minden esetben szeretnék olyan szintet megütni, amit felvállalhatok.

Meg lehet ezt oldani? Az ügyfelek ízlését sokszor éri panasz.

Ügynökségi szinten más a helyzet, ott egész biztos, hogy az art directorok a munkáik hetven százalékát nem hirdetnék semmilyen fórumon. Eldöntöttem, hogy nem szeretnék kényszerből dolgozni és olyat csinálni, amiben nincs örömöm, pedig azt tapasztalom, hogy 2008 óta mindenki a korábbi gázsi feléért dolgozik. Az ügyféloldalt nem látom olyan vészesnek, mert ahogy nő fel a mi generációnk, és kerülnek egyre fontosabb pozíciókba a 30-40 évesek, úgy változik a vizualitás is. Szerintem mikroszinten már megvívtuk a forradalmunkat, és ez érezteti a hatását, szerencsére jó értelemben. Ráadásul a mai fiatalok baromira tehetségesek, és én ennek nagyon örülök, hiába jelentenek konkurenciát. Sokszor láttam már, hogy a tendereken tényleg azt választják ki, aki valami frisset, jót csinál.

A pályakezdő képzőművészek már a számítógépes korba nőttek bele, ezzel szemben te még a „régiben” tanultál, amikor alig volt gép, és internet az iskolákban.

Igen, a Kisképzőben könyvszakra jártam, az iskola akkor kapott pár Macintosht, amikor végzős voltam, a főiskolán pedig szintén az utolsó évben lettek olyan gépek, amiken dolgozni és internetezni lehetett. Az első internetezés nagyon emlékezetes maradt: a Műcsarnokban volt egy kiállítás The Butterfly Effect címmel, ahol kb. egy Explorer 1.0-ás verzión lehetett netezni. Emlékszem, miután kivártam a soromat, azonnal megkerestem az akkori kedvenc zenekarom fanclubját, elküldtem nekik a postacímemet, és utána évekig tartottuk – postai úton – a kapcsolatot. Fura ez ma már, és vicces is.

Egyik legutóbbi munkád volt a KGB Stúdiónál a Telenor Hipernet kampánya, amivel kapcsolatban születtek összeesküvés-elméletek. Mit szóltál ehhez?

Azt a blogposztot a Telenor egyik épülethálója kapcsán írták. A hálón szerepelt az Új világot építünk szlogen, és látszik egy hipersztráda, háttérben a horizonttal, felkelő nappal, ami egy klasszikus kompozíció és egyben a legdurvább szabadkőműves szimbólum. Én imádom az összeesküvés-elméleteket, de miután benne voltam, tudom, hogy a kreatív hogy készült. Természetesen a klasszikus szimbólumok lehet, hogy szabadkőműves eredetűek, de ma már nem úgy használják azokat, mint egykor. Persze ugyanúgy hatást akartunk mi is elérni, és biztos nem véletlen, hogy ezek a szimbólumok ebben nagyon tudnak segíteni. A reklámszakma célja, hogy elérje a kívánt hatást, de sátánizmust, vagy szabadkőművességet feltételezni a háttérben erős túlzás.

hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A több éves nagyvállalati HR vezetői tapasztalattal rendelkező Kárpáti Diána 2019 májusától a cégcsoport tagja.

A győztesek mámorától egészen Galactic Jackson szettjéig dokumentáltuk az eseményeket.

A hírek szerint több ezer szellemi munkát végző alkalmazottat küldenek el a cégtől a közeljövőben.

A Property Market meghívásos tenderén három ügynökség indult, a két körös kiválasztási folyamat végén pedig a Black Page Consulting nyert.

Mint kiderült, a kiadóvállalat fiókjait azért zárolta a Facebook mert egyikük megsértette a reklámszabályzatot.

hirdetés
hirdetés

A Magyar Instagram Körkép 4.0 kutatás eredményeinek és az Instagram legfrissebb híreinek ismertetése. Az aktuális globális és hazai trendek és érdekességek (fun fact-ek) bemutatása, mindezt az adatvezérelt marketing gondolkodás, az adatvizualizáció eszköztárának demonstrálása mellett.

Nyerő SSC people-management stratégiák. Fluktuációcsökkentő minikonferencia június 7-én.

A versenyre nevezhető bármely olyan mozgóképes alkotás, amely 2018.01.01. és 2019. 05.24. között bármilyen online, illetve mobileszköz-alapú felületen került elsődlegesen publikálásra. Nevezési határidő: május 24.

Idén is Sales&Pszichológia konferencia. Foglald le helyed most! 2019.05.28.

Gyakorlatorientált tréning az INTREN szakmai támogatásával a Google Ads kampány létrehozásának és optimalizálásának technikájáról és trükkjeiről, egészen a kezdő lépésektől. május 31., 08.30 - 14.00

Egyre több az aktív, fizetőképes ötvenes és hatvanas fogyasztó - a te célcsoportodban is. Elmondjuk, hogyan kommunikálj velük, nekik!

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop június 6-án, limitált létszámmal.

Burnout - Ismerd fel, ismerd meg és lábalj ki belőle Csatlós Csillával június 12-én!

Leendő ügyfeled már nálad van – csak észre kell venned! Az adatvezérelt marketing lehetőségei és kihívásai. Hogyan szerezz új ügyfeleket digitális marketinggel, hogyan tartsd meg a régieket? Weboldal-monitoring, tartalommarketing, email-marketing június 12-én.

Egy laza szakmai délután szuper előadásokkal, influencer best practice-ekkel és borkóstolással! Ráadásul igazi influencereket is kérdezhettek majd!

A Pont Itt gasztro/szállás/utazás szaklap idén is meghirdeti a hazai Horeca-szakma körében legrangosabb, leglátványosabb design versenyét, a ma már igazi nemzetközi brandnek számító Gastro&Hotel Design Award-ot. Nevezési határidő: július 5.