hirdetés
hirdetés
hirdetés

Megszűntek a 40-es hívószámok

Január 1-jétől már nem használható a hazai kékszámszolgáltatás.

hirdetés

A 40-es számokat használó cégeknek két évük volt áttérni más hívószámokra, és jellemzően a 80-as zöldszámok vagy vezetékes földrajzi számok mellett döntöttek. Az új elérhetőségekről az érintett cégek honlapján érdemes tájékozódni - olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleményében.

A korábban a kékszámok hívásdíjával kapcsolatos, sokasodó fogyasztói panaszok vezettek el oda, hogy az NMHH előírta a szolgáltatás hazai megszüntetését egy 2016-os rendelete kiadásával, a kivezetés pedig a fogyasztók érdekeit képviselve két lépcsőben valósult meg. Erre azért volt szükség, mert a hatályos szabályozás ellenére a hívó és a hívott előfizető között elosztott díjas hívás teljes díját a szolgáltató sokszor a hívóra, vagyis az előfizetőkre hárította, a többfordulós szolgáltatói egyeztetések pedig eredménytelennek bizonyultak - írják még. 

A 40-es számokat javarészt nagy ügyfélkörrel rendelkező cégek – például közüzemi szolgáltatók, bankok vagy fogyasztási cikkeket gyártó vállalkozások – használták ügyfélszolgálati számként. Az áttérésre rendelkezésre álló két évben ezeket más telefonszámokkal váltották ki, zömében a 80-as zöldszámokkal vagy vezetékes számokkal. A cégek különböző termékein vagy tájékoztatóin előfordulhat, hogy a fogyasztók még találkoznak 40-es hívószámmal, ilyenkor a társaság weboldalán vagy ügyfélszolgálatán érdemes tájékozódni az új elérhetőségről.

A kékszám története 

A kékszámokat 1997-ben vezették be, hogy az akkori, zömmel vezetékes telefont használók a számot az ország bármely pontjáról ugyanannyiért, a helyi hívás díjáért hívhassák. Ez úgy valósulhatott meg, hogy a helyi és a távhívás díjkülönbözetét a hívott fél fizette. A mobiltelefonálás elterjedésével viszont a helyi hívás fogalma értelmét vesztette, a kékszámok hívásáért a szolgáltatók különböző díjakat számláztak ki, és gyakran a kékszámok hívása többe került, mint bármely más belföldi hívás. Mindezzel a szolgáltatás éppen a lényegét, a kedvezményes díjú információcsere lehetőségét vesztette el - ad háttérinfót még az NMHH a közleményében.

Kandó Eszter
a szerző cikkei

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ez persze semmi, ha azt nézzük, hogy a magyar focibajnokság jogaiért évi 3,8 milliárdot fizetnek.

30 ezer reklámfilm ment naponta a tévében, ami több, mint az egy évvel korábbi szám.

A PRO.PR Awardson összesen 23 európai pr-szakembert díjaztak. 

A szaklap eddig maga árulta a felületeit.

A European Festival Awardson az év line-upja díját kapta a magyar fesztivál.

hirdetés

PR workshop a Prizma Kreatív PR Díj kiemelkedő kampányainak bemutatására január 25-én.

2017 legdíjazottabb ügynökségeinek és megbízóinak estéje. A 2017-es Kreatív-MAKSZ M+Lista és a Kreatív PR Toplista helyezettjeinek díjazása. Időpont: 2018. február 7.

A HRKOMM Award 2017 győztes pályázatainak bemutatása. Időpont: 2018. február 13.

Gyógyszerkommunikációs konferencia március 1-jén a médiafogyasztási és használati szokások változásáról.

Toborzásaink kiegészítése LinkedIn kampányokkal. Mire jó, hogyan használható, kinek érdemes, kinek nem? Március 6., 08:30

Gyakorlati Facebook útmutató: Recrutiment branding a gyakorlatban, eszközök és lépések több és releváns jelentkezőért. Március 6., 13:00

Kétnapos konferenciákon az FMCG és a kereskedelmi szakma legégetőbb problémáira és kérdésekre keressük a választ. 

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Nevezési határidő: március 09.

hirdetés
hirdetés