Becsült olvasási idő: 10 perc
Meglepő fun fact a francia filmekről és egy tetkós gyerekkönyv

Az e heti Kultúrterrorban Turcsányi Szabina, a Highlights of Hungary projektvezetője ír mindenről, amit érdemes nézni, olvasni és hallgatni, plusz még utazós tippeket is ad.

A szerző: „Bölcsész a kreatíviparban” tábort erősítve, sok utazást, majd rövid multis pályafutást követve szűk egy évvel a kisfiam születése előtt kerültem bele a kreatív körforgásba btl vonalon, aztán a kisfiam születése után ugyanabba az irodába vissza, de már a Super Channelbe. Közben megszületett a kislányom is, és egy harmadik gyerek, a Highlights of Hungary.

Könyv

A kedvenceim között az orosz klasszikusok sorakoznak, talán azért is, mert nemcsak eredeti nyelven olvashatom őket, hanem mert anyukám révén az orosz lélek az identitásom zsigeri része. Aki talán kevésbé ismert név lenne a felsorolásomban, pedig zseniális korlenyomatok az elbeszélései, az Bulgakov kortársa, Jurij Olesa.

Ha a férfi-nő kémiát taglaló könyvekből választok, akkor Philip Roth: A haldokló állat és Alessandro Baricco: Selyem című művei hatottak a legerősebben. Ha ezen a koordinátarendszeren túllépünk, akkor Virginia Woolf Orlandója (Tilda Swintonnal a film is kötelező) az, ami korát megelőző módon a legelemibben írja le a gender kérdést.

Amúgy lassan nyolc éve gyerekkönyveken élek, az esti felolvasás a rituálé, könnyebben is menne a válogatás. Az évek során kialakult egy kedves tradíció is, hogy a különböző utazásokból könyveket hozunk haza, teljesen mindegy, hogy milyen nyelven íródtak is azok. Kisfiam legelső könyveinek egyike Maurice Sendak : Where The Wild Things Are (a könyv alapján készült film is csillagos), nekünk még angol kiadásban, de azóta kiadták magyar nyelven is. Kislányom könyv ereklyéi között sorakozik egy olasz kiadású, Manuel Sumberac illusztrálta Hókirálynő, ha már a Gerda nevet kapta. De a gyűjteményt erősíti egy éppen holland kiadású Tattoo papa is, ami a spanyol Daniel Nesquiens vagány könyve. A tetoválás kultúrája így talán plusz magyarázatot kap, s nem is olyan meglepő, ha az egyik legjobb családi barátunk testén éppen újabb színes kép elevenedik meg.

Legutóbbi szerzemény a Libri polcairól pedig Thiago de Moraes Mítoszok Atlasza c. könyv, ami csodaszép és egyben a különböző népek legendáit, mitikus szereplőit mutatja be.

Ha viszont szigorúan kizárólag egy könyvet mondhatnék, akkor Oscar Wilde: Dorian Gray. Ehhez tartozik életem egyik legmeghatározóbb színházélménye is a moszkvai Maloy Bronnoy színpadán.

Színház

Gimis éveim óta Trafó és Katona József Színház minden mennyiségben. A Katona aktuális repertoárjából a Kaukázusi Krétakörre ültetnék be mindenkit, amiben Pálmai Annától Mészáros Bélán át Molnár Gusztávig mindannyian belehalnak abba a két órába. Nem „szerepjáték” ez, hanem az élet.

Kiszakadva a Katona-Trafó tengelyből a Centrálban Alföldi rendezésében a Kasimir és Karoline. Rég voltam Alföldi darabon, talán kicsit el is szoktam, de hozza most is a stílusjegyeit, tele társadalmi reflexióval.

Új felfedezés számomra a Trojka Színházi Társulás, akik a nagyszínpadra szoktatott Anna Kareninát egy lakásba pakolják be, a klasszikus pátoszt levetkőzve egy nappali – majdnem hálószoba – intimitásába. Ez az élmény az eddig látott lakásszínházakat is újra definiálta bennem.

Gerlóczy Zsigmondra már régóta kíváncsi voltam, sorra maradtam le a zongoraestekről, mire végül eljutottam a Nem érek rá estre a Spinózába. Keresztes Tamás olvasta fel Zsigmond „irományait” azokról a történetekről, amelyeken mi sorra lépünk át, de Zsigmondnak van annyi ideje, kíváncsisága vagy embersége (?), hogy megálljon, meghallgassa, lereagálja és utána megossza akár a Facebooko oldalán. Mindezt pedig nemcsak a nyelv játékosságával tette ezen a kis színpadon, hanem kiegészítve ugyanezzel az önreflexív, hol ironizáló, hol mélyre ható, Tomit kísérő zongorajátékával.

Film

A filmélmény nálam nem igazán tudott leszakadni a nagyvászonról, ennek következményeként nagyon sokat járok moziba, akár egyedül is beülök bármikor.

A magyar film különösképpen meghatározó téma, de nem attól datálódik, amikortól a közbeszéd tárgyává vált. A képek, hangulatok és zenék (!), amik bármikor előttem vannak: I ben Hámori Gabi lábfeje a zuhanyban. Yonderboi első lemeze és róla a film zenéje, a Pabadam Kutzora Edina hangjával életem himnusza. Mundruczó Kornéltól a Nincsen nekem vágyam semmi összeér a Katona József Színházzal való kapcsolatom kezdetével, így hatványozott az értéke Nagy Ervin, Rába Roland és Rezes Judit szereplésével. Aztán ott A (!) Moszka tér, de még a Szezon is, a Kontroll és Szabó Simon Papírrepülőkje. Ezek a filmek ebben a sorrendben keserédes és nosztalgikus időutazás a magyar valóságtörténetekbe.

Erősen elhúznak nálam a francia filmek, azon belül is Vincent Cassel a La Haine-ben, Gaspar Noé rendezésében az Irreversible-ben és a Maiwenn rendezte Mon roi-ban (soundtrack is!). Maiwenn már a Polisse című filmjével is bebizonyította, hogy hitelesen, érzékenyen és mélyen tud tabudöntögető témákhoz nyúlni úgy, hogy az mégse váljon fullasztóan nyomasztó élménnyé. Plusz felfedezésem a francia filmek kapcsán, hogy legalább egy táncjelent mindegyikben van!

További biztos befutó az összes Matthias Schoenaerts film. A Bikanyaknál biztosan kevésbé megterhelő lelkileg a szintén Roskam rendezte A hűséges. Történetét tekintve, ha nem is Bonnie&Clyde, de egy hasonlóan veszélyes úton járó sírig tartó szerelem története, amiben Adele Exarchopoulos (Adele élete) hihetetlen természetességű játéka méltó partnere Matthias-nak.

Schoenaertstól pedig Luca Guadagninon keresztül, aki az A Bigger Splash filmjében rendezte őt, egyenes út vezet a másik jackpot faktorral bíró Timothée Chalamet-hez. A Szólíts a nevemen valójában tripla jackpot: Guadagnino rendezése, Sufjan Stevens zenéje és a történet alapjául szolgáló André Aciman könyv.

A gyerekek filmtörténeti edukációját sem lehet elég korán kezdeni, így az E.T., a Drágám a kölykök összementek, vagy akár a már említett Where The Wild Things Are mellé bekerülnek frissebb mozik is, amikből kedvenceink a Holdfény királyság és az elmúlt idők szerintem méltánytalanul alulértékelt, de legmélyebb családi mozija, Az igazi csoda.

Pálcás szigorral egyetlen egy filmet választva viszont az örök kedvencem Baz Luhrmann Rómeó és Júliája. Shakespeare a rongyosra hallgatott filmzene kazettával együtt!

Zene

A már említett filmélményekhez kapcsolódó zenei felfedezések közül: a Mon roi egyik betétdaláért felelős, a grafikusból zenésszé fejlődő Woodkid. Son Lux-vel közös, a Montreaux Jazz fesztiválon előadott nagyzenekaros koncertje minden szempontból káprázatos; minimalista, mégis nagyon erősen szuggesztív színpadkép, hófehérbe borult zenekar, szinte éteri hangulat, s ebben szólalnak meg az elképesztő feldolgozások. Érdemes a teljes koncertfelvételt megnézni, hiszen az is kiderül belőle, hogy Elle Fanning egész jól énekel.

Mac Millert csak a halála után fedeztem fel, de azóta töretlenül hallgatom. Az NPR Music Tiny Desk Concert sorozat kiemelése pedig a klubkoncertek utáni vágyódásom manifesztációja.

Legutóbb az audiovizuális együtthatás kapcsán a lazán három hangszeren is játszó FJK utópisztikus hangulatú, a bolíviai sósivatagban felvett szettje került be a végtelenségig loopolt listámra.

Örök kedvenc, gyerekekkel hallgatva és koncertélmény szintjén is a Coldplay, flow a javából.

TV

Tévénézés nincs, se Netflix. A Big Little Lies az egyetlen sorozat, amit sikerült elkapnom és aminek a második évadát alig várom. Ami a TV helyett van:

W magazine csatornájána The Hollywood Reporter Roundtables sorozata.Variety Actors on Actors is egy jó műfaj, amit talán az alanyok élveznek a legjobban, hiszen végre valóban értelmes, érdemi és inspiráló kérdéseket kapnak pályatársaiktól. Blue Print a sokszínűsége miatt, csupa izgalmas arc és élettörténet az alkotás és siker útvesztőiben.

Juhász Anna Pura Poesia sorozata különösen kedves számomra és az út is, amit a barátságunk során Anna bejárt. Ott voltam 10 éve a Hadik Irodalmi Szalon megalapításánál, amikor az irodalmat és a könyvélményt társműfajokkal párosítva, arról beszélgetve újrapozícionálta. A tavaly indított PP pedig bizonyítja, hogy az online térben is lehet, érdemes, sőt, kell kultúráról beszélgetni. A magányosnak ható irodalmi műfajból így lehet közösségi élményt építeni mind a valós térben, mind a digitális világban. A trendteremtés nem a lájkok és nézettségi számok hajtásával valósul meg, hanem a kitartó és alázatos munka és a valódi értékek közvetítésével.

Újság

Printet az irodai magazin polcról, ami egy elég gazdag és folyamatosan frissülő polc, a Monocle-tól a FRAME-ig. De amivel a napjaimat általában kezdem:

ignant.de: meditatív, online galéria hatású oldal, amin általában fotó, építészet és landscape jellegű projekteken akad meg főleg a szemem.

freundevonfreunden.com: zseniálisan adja a „kukkantsunk be este az ablakokon” passzió hangulatát. Az oldalon pedig csupa alkotó és kreatív történet ablakán tekinthetünk be a világ számtalan városából.

itsnicethat: az alkalmazott művészek, kreatívok napi inspirációját és az aktuális trendeket szerintem tökéletesen fedi. Elsősorban nyilván brit tartalommal operál, az online közösséget jó pár offline eseménnyel is építi, pár éve pedig nekem is volt szerencsém részt venni az évi HERE szimpóziumon Londonban. Az előadásokat jól archiválják is.

Kiállítás

Legutóbbi meghatározó élmény az amszterdami MOCO Museum, az állandó kiállítás részeként a street art evolúciója mindenképpen izgalmas volt számomra. Az aktuális kiállítás, Banksy és Daniel Arsham kapcsán pedig furcsa dolgot fedeztem fel magamon. A fene nagy digitalizáció kicsit elvette a rácsodálkozás élményét, miután Banksy szinte minden műve szembe futott már velünk, így most nem tudott a meglepetés vagy annak a bizonyos felismerésnek az erejével hatni. Daniel Arsham viszont radaron kívül maradt eddig számomra, s az ő filozófiától vagy jövőkutatástól sem mentes gondolatiságából eredő alkotásai tudtak igazán hatással lenni.

Étterem

Két gyerek mellett a „gyorsan, jót” gondolat mentén alakultak ki a preferenciáim. EZ is BUDAIban zseniális a zöldborsó főzelék, s a napi rohanásban Bertóty Eszter kezének köszönhetően a kék szín, növények, a sárga fények és a fa melegsége igazi chill állapotot hoz ebédidőben. Így a délutánnak könnyebben vág neki az ember, pláne ha bedob utána egy jó kávét Buda Pozsonyiján, a Lövőház utcában például a Kaffeine-ben. Úgy látszik, az Eszter tervezte belső terek vonzanak. A nyári szezon kezdetével fagylalt preferenciám a Kuckóban a fehércsokis málna.

A leggyorsabban, legfinomabbat a Blue Agori hozza a Madách téren. Újraértelmezett gyros kultúra a javából!

A ráérősen leülős gasztro élmények a városból kiszakadva játszanak, Visegrádon a patak menti Ördögmalom ebben a legkiválóbb, de szigorúan kerülve a hétvégét, különben 1 órás sorban állásra kell számítani. A Mátrában pedig a Galyatető Turistacentrumnak van meglepően jó konyhája!

Utazás

Kedvenceim a világtérképen: Moszkva a végletességével, Szentpétervár a romantikájával és történetiségével, Cadiz az óceánpartjával, Tarifa a nomád hangulatával, New Orleans a felszabadultságával, Isztanbul a világok találkozásával, London a folyamatos inspirációjával és Izland, ahol szinte tapintható a természet ereje!

Amszterdam az évek során visszatérő és állandóan megújuló állomássá vált számomra, ami mindig új arcát mutatja. Érdemes kiszakadni a turista útvonalakról. Szerencsés vagyok, mert a kint élő barátnőm a legjobb guide a világon és mindig meg tud lepni egy új városrésszel vagy hangulattal.  Piacozás a jordán negyedben, spontán bejutás egy sold out jazz fesztiválra, vagy a helyiek kedvenc sample sale eventjére, ahol egy zöld traktor mellett egy öltönyzakós dj csaj keveri a legjobb zenéket. Amúgy csak a kompra kell felpattanni, hogy felfedezzük a hangárok, gyárépületek és konténerházak között vibráló igazi kreatív energiákat, a helyiek kedvenc naplementébe meredős törzshelyeit, a PLLEKet vagy Roestot.

Az utazás, ami viszont az idei évemet biztosan meghatározza, az Grúzia és a szülővárosom, Tbiliszi. Közel 30 év után most tértem vissza oda, ahová a legszebb és legmeghatározóbb gyerekkori emlékeim kötnek. Az időközben politikailag és gazdaságilag összeomlott ország az elképesztő természeti gazdagságának és az emberek szívének és hitének köszönheti a túlélést. Az utazók az elmúlt években kezdték el újra felfedezni maguknak, s a turizmus lehet az útja annak, hogy az ország visszanyerje az erejét.

Budapestről nincs közvetlen járat a fővárosba, Tbiliszibe, de talán nem is véletlen, hogy Kutaisibe indítottak járatot, hiszen onnan bármilyen iránynak neki lehet indulni; Batumiba a Fekete tenger partjára vagy valamelyik síparadicsomba a hegyekbe, de a háromórás, hegyeken át vezető autóút is már önmagában egy élményt nyújt, ha a fővárost vesszük célba. Most még nagyon érezhető a szakadék a szinte háborús övezetként megborult és kiürült térségek és az épülő új világ között, viszont éppen ez adja azt az egyedi hangulatát. Meghatározó történelme, a „legkeletibb” keresztény kultúra ereje, a végtelen számú templom, a legendás grúz borok és a Tbiliszire jellemző pezsgő kreativitás teszi izgalmas úti céllá a sok „ráncfelvarrt” desztináció között.

Program

Ahogy nagyon sok filmnek köszönhetek zenét, úgy a kölcsönhatás meg is fordítható, mert itthon a Yonderboi-tól Zagaron keresztül Bootsie-ig ívelő filmhatású zene meghatározó számomra. 4-5 perc alatt végig tud söpörni az emberen az az érzelmi kavalkád és végül katarzis, ami egy színdarab vagy film gondosan felépített dramaturgiájának hatására érlelődik. Az anno a Komjádi uszoda tetején működő Fecske nevű helyen az első Dj Bootsie és Kemuri audiovizuális élmény villámcsapásként ért és azóta is hat, ezért is várom az új lemezt bemutató májusi koncertet a MÜPÁban.

A BrainBar kivételesen vagány hellyé teszi Budapestet, mert már nem kell Londonig sem elmenni az inspirációért.

Június elején a 100szikra tűnik a legizgalmasabb programnak, s bár messze nem vagyok easy rider, de a landscape art műfaj és a szikra csapat társadalmi vállalása ebben a kis borsodi faluban egy mélyebb és komolyabb elköteleződés irányába mutat, ami példaértékű lehet sokunk számára.

A nyári fesztiválok a Highlights of Hungary jegyében fognak telni, mert a VOLTra és Kapolcsra is visszük az év leginspirálóbb történeteit!

A nyarat nehéz elengedni, de a szeptembert most a Balaton Piknik és Roisin Murphy miatt várom.