hirdetés
hirdetés
hirdetés

Megkapták a magukét

A reklámpiac 2010-es rövid összefoglalója: hazai- és nemzetközi díjak, tendereredmények, szakmai események.

hirdetés

Reklámszempontból rémtörténetekkel zártuk az évet, a Kreatív Online-hoz ugyanis több kétségbeesett levél jutott el, amiben kreatívok arról számoltak be, milyen helyzetben kell/kellett dolgozniuk: egyikük főnöke nem fizetett, ordított és lehallgatta a telefonokat, olvasta a magánmaileket, egy másik pedig csatornaszagú, fűtetlen irodában dolgozik.

A reklámos világ másik oldalán persze vannak olyanok, akik lényegesen jobb körülmények között dolgoznak és kreativitásukért a hazai versenyeken kívül nemzetközi elismerés is jár.

Ebből a szempontból idén az egyik legörömtelibb eredmény a laboratory-s Kun Judité és a kirowskis Deme Dánielé volt: dobogós helyett szereztek Cannes-ban és Hamburgban is a fiatal kreatívoknak szóló megmérettetésen.

Ők alkalmi párosként a cannes-i versenyn indultak először és cyber kategóriában bronzot kaptak, majd decemberben Hamburgban egy integrált kampányért járt nekik az ezüst.

Cannes-ban összesen 29 magyar munka indult, de egyik sem nyert, viszont két olyan munkát is díjaztak, ami magyar szakember - Jedlicska Márton, Répássy Eszter és Szepesi Melinda - közreműködésével készült.

Az Eurobesten három magyar munka volt sikeres: pr-kategóriában az ACG Zebrafest kampánya – amelyet a Well és a Y&R reklámügynökségekkel közösen készített a XII. kerületi önkormányzatnak – bronzot kapott, míg média kategóriában a DDB McDonald’s promóciós kampányának járt az ezüst.

A portorozsi Golden Drum 88 magyar nevezéséből ötöt díjaztak. Az Ogilvy Mattelnek készített Police Ticket című reklámja mind outdoorban, mind pedig sajtóban aranyat ért. Az említett Zebrafestért itt egy arany járt pr kategóriában és egy ezüst médiában, ez utóbbi kategóriában pedig a DDB szintén nyert egy ezüstöt a Szavazz! Kampány teherautós eleméért.

A párizsi Epica zsűrije a 26 magyar nevezés közül szintén a DDB-nek adott elismerést: a kétrészes Volkswagen Caddy hirdetésekért bronz járt.

Hazai pályán

Természetesen a nagyobb hazai reklámversenyek nyerteseit sem szeretnék feledni, a HD Group például két megmérettetésen szerepelt a legjobban, övé lett az Arany Penge Kreatív Fesztiválon és az Arany Lollipopon  az év ügynöksége díj. Az utóbbi versenyt, csakúgy, mint a DDB és Saatchi & Saatchi fő győzelmével záruló Hipnózis Kreatív Reklámversenyt a Kreatív Csoport szervezte. A marketinghatékonysági díjnak számító Effie legnagyobb elismerése a Vatera Vera kampánynak járt, amit a Cluso, a Maximize és a Neo Interactive készített.

Más történések

Az idén elnököt cserélő – Simon Zsoltot Aczél Lászlóra – Magyar Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) november 1-jén léptette életbe tenderszabályzatát, amelyben a pályáztatási eljárások minimumkövetelményeit hét pontban határozták meg.

A Bosch tenderkiírása idején ez a szabályzat még nem létezett, a 102 ügynökség részvételével zajló eljárás felkavarta a szakmát. A komplex tender eredménye szerint a Bosch csoport kreatív munkáit 2011-ben az Artinvent és a Havasi:live végzi, a pr-kommunikációért egy éven át az LA Communication, a Pressinform, a Sawyer Miller Group és a Szóval Kommunikáció felel, míg a rendezvényszervezés feladatait az Almárium, a Roxer Event & More és a Silouette látja el.

Ha nem is ennyire nagy port kavaró, de januárban fontos tender zajlott négy ügynökség részvételével az akkor még Pannonnak nevezett Telenornál. A pályázók a Djuice márka kreatívfeladataiért indultak és végül a korábbi partner, a Leo Burnett nyert. Ugyancsak a mobiltársaságnál hirdették meg a BTL-feladatokat, a megbízás végül a Poplart BTL Kommunikációs Ügynökségé és a Createam Concept Reklámügynökségé lett.

A Pöttyös márkán a DDB után egy új ügynökség, a HPS által idén létrehozott Frank dolgozik, a Rauch Hungáriának pedig a Republic után a Grey lett  az ügynöksége.

A Mars-Wrigley fúzióját követő tender után az OMD intézi a médiafeladatokat, amely korábban a utóbbi cég partnere volt.

A Mol viszont tíz év után megvált az Initiative-től és a Zenith Optimediával dolgozik együtt.

Jövőre nem lesznek nagy állami rendezvényes tenderek, mert majd a Hungarofest rendezi azokat egymilliárd forintért.

A szakma nemcsak a Bosch, hanem a Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központ felhívására is megmozdult: magazintenderére 23, a kreatívfeladatokra pedig 28 pályázat érkezett.

Bár még 2010-re ígérték, de eddig még nem írták ki a jövő évi Médiaunió kommunikációs tenderét, azt viszont már tudni, hogy a kampány az esti meséről fog szólni. Idén a fogyatékosság volt a téma, a kampányért a Carbon Group és a Próbakő felelt.

Pénzt zenéltek össze

idén rengeteg reklámosoknak szóló parti és verseny volt, az ADok néven futó kezdeményezés azonban a szórakozáson kívül jótékony célt szolgált, először az árvízkárosultak megsegítésére szerveztek koncertet, majd a vörösiszap katasztrófája miatt kárt szenvedett embereket támogatták.

Az idei szakmai történésekhez természetesen hozzátartoznak a nagy karrierhírek is, ezeket itt találja. 

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A több éves nagyvállalati HR vezetői tapasztalattal rendelkező Kárpáti Diána 2019 májusától a cégcsoport tagja.

A győztesek mámorától egészen Galactic Jackson szettjéig dokumentáltuk az eseményeket.

A hírek szerint több ezer szellemi munkát végző alkalmazottat küldenek el a cégtől a közeljövőben.

A Property Market meghívásos tenderén három ügynökség indult, a két körös kiválasztási folyamat végén pedig a Black Page Consulting nyert.

Mint kiderült, a kiadóvállalat fiókjait azért zárolta a Facebook mert egyikük megsértette a reklámszabályzatot.

hirdetés

A Magyar Instagram Körkép 4.0 kutatás eredményeinek és az Instagram legfrissebb híreinek ismertetése. Az aktuális globális és hazai trendek és érdekességek (fun fact-ek) bemutatása, mindezt az adatvezérelt marketing gondolkodás, az adatvizualizáció eszköztárának demonstrálása mellett.

Nyerő SSC people-management stratégiák. Fluktuációcsökkentő minikonferencia június 7-én.

A versenyre nevezhető bármely olyan mozgóképes alkotás, amely 2018.01.01. és 2019. 05.24. között bármilyen online, illetve mobileszköz-alapú felületen került elsődlegesen publikálásra. Nevezési határidő: május 24.

Idén is Sales&Pszichológia konferencia. Foglald le helyed most! 2019.05.28.

Gyakorlatorientált tréning az INTREN szakmai támogatásával a Google Ads kampány létrehozásának és optimalizálásának technikájáról és trükkjeiről, egészen a kezdő lépésektől. május 31., 08.30 - 14.00

Egyre több az aktív, fizetőképes ötvenes és hatvanas fogyasztó - a te célcsoportodban is. Elmondjuk, hogyan kommunikálj velük, nekik!

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop június 6-án, limitált létszámmal.

Burnout - Ismerd fel, ismerd meg és lábalj ki belőle Csatlós Csillával június 12-én!

Leendő ügyfeled már nálad van – csak észre kell venned! Az adatvezérelt marketing lehetőségei és kihívásai. Hogyan szerezz új ügyfeleket digitális marketinggel, hogyan tartsd meg a régieket? Weboldal-monitoring, tartalommarketing, email-marketing június 12-én.

Egy laza szakmai délután szuper előadásokkal, influencer best practice-ekkel és borkóstolással! Ráadásul igazi influencereket is kérdezhettek majd!

A Pont Itt gasztro/szállás/utazás szaklap idén is meghirdeti a hazai Horeca-szakma körében legrangosabb, leglátványosabb design versenyét, a ma már igazi nemzetközi brandnek számító Gastro&Hotel Design Award-ot. Nevezési határidő: július 5.

hirdetés
hirdetés