hirdetés
hirdetés
hirdetés

Megbüntették a Tv2-t

A Tv2 nem sorolta a megfelelő korhatár kategóriába az Összeesküvők október 3-i és 4-i adását, ráadásul később egy magazint túl sokáig mutattak meg a műsorban - ezért a csatorna 1,05 millió forint bírságot kapott a médiatanácstól.  

hirdetés

A médiatanács tavaly ősszel indított vizsgálatot, majd annak eredményeit követően hatósági eljárást a csatorna Összeesküvők című műsorának adásaival szemben. Az eljárás során kiderült, hogy a Tv2 több ponton és többször is megsértette a médiatörvény kiskorúak védelmére és termékmegjelenítésre vonatkozó rendelkezéseit, amelyért a médiatanács összesen 1,05 millió forint büntetést szabott ki a csatornára.

16-os karika kellett volna

A Tv2 Összeesküvők című műsorának október 3-án és 4-én sugárzott adásában kiemelkedően magas volt az erotikus elemek, trágárságok, a szereplők közötti agresszió és az alkoholfogyasztás mértéke. A kifogásolt részletek miatt  a műsorszámot 16-os karikával kellett volna ellátni – így csak 21 óra után lehetett volna közzétenni.

A csatorna azonban ezeket az adásokat – a médiatanács megállapítása szerint hibásan - 12-es karikával látta el. Az alacsonyabb korhatári besorolás miatt a műsorszámok 19 óra 15 perces kezdettel kerültek adásba. "Ez azért is aggályos, mert a serdülők számára a médiában, főként a valóságshow-kban megjelenő szereplők viselkedési mintaként szolgálnak, részegségük és agressziójuk ábrázolása negatívan hat kialakulófélben lévő értékrendjükre. A vizsgált műsorszámokat több mint 170 ezer kiskorú nézte legalább egy percig, a szexualitás direkt ábrázolása pedig ennek a korosztálynak semmiféleképpen nem ajánlott" - állapítja meg a tanács közleménye.

A csatorna 21 óra előtt sugározta a sértő tartalmakat bemutató előzeteseket is (összesen 25 alkalommal), amelyeket -  hasonlóan a kifogásolt epizódokhoz -   magasabb korhatár kategóriába kellett volna sorolnia.

A médiatanács a korhatár-kategória hibás megállapításáért és a műsorelőzetesek közzétételére vonatkozó előírások megsértéséért 500 ezer - 500 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte a médiaszolgáltatót.

Vásárlásra buzdított

A Tv2 a termékmegjelenítésre vonatkozó szabályokat is megsértette, amikor az Összeesküvők október 21-én sugárzott adásában az egyik magazint indokolatlanul sokszor és hosszan jelenítette meg a műsorban, annak megvásárlására buzdítva a nézőket. "A termékmegjelenítésre, mint új reklámozási formára az új médiatörvény adott lehetőséget, azonban csak bizonyos korlátozások mellett" - hívja fel a figyelmet a médiatanács közleménye. 

A szervezet a termék indokolatlanul hangsúlyos megjelenítése miatt 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltatóra, a megvásárlására való felhívás miatt pedig figyelmeztette a csatornát, hogy a jövőben jogszerűen járjon el és tartózkodjon a jogsértésektől.

A médiatanács folytatja a valóságshow további adásainak vizsgálatát. 

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A felsőoktatásban hallgatók egy ezresért fizethetnek elő a zenék mellett filmeket és sorozatokat is kínáló alkalmazásra.

Ha arra gyanakszol, hogy itt most valami újrahasznosítós dologról lesz szó, akkor jó helyen kapiskálsz.

Egy külön rendezvényszervezési feladatokra kiírt tender további 30 milliárddal dobja meg az éves keretet.

Újabb fejezethez ért a ketchupmárka és az énekes szerelmi története.

Most már az utazni vágyóknak sem kell a Startlapnál messzebb száguldaniuk az információs szupersztrádán.

hirdetés
hirdetés

Mentes-M Díj újra! Megújult és új kategóriákkal idén is keressük a legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeket hazánkban! Nevezési határidő: 2019. augusztus 30.

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2019. augusztus 30.

Keressük Magyarország legszebb, legigényesebben kivitelezett kommunikációs és marketingcélú, vagy a médiában alkalmazott designmegoldásait! Nevezési határidő: 2019.08.30.

Találkozunk szeptemberben! Gyertek el, egyszerre két szakmai konferenciát is adunk a Nagy Kreatív Márkanap két hajóján. Egy egész nap az A38-on együtt! 2019.09.04.

Hogyan győzhető le az időstressz? Energiamenedzsment 4 lépésben. A szeptember 6-i tanfolyam során rövid, közös mindfulness gyakorlást tartunk, amit aztán beépíthetsz a hétköznapjaidba.

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop szeptember 12-én, limitált létszámmal.

Az Üzlet és Pszichológia és a hrpwr.hu ismét bemutatja a nagy sikerű „kékgalléros” konferenciát! Kékgalléros HR kihívások 3.0 szakmai konferencia szeptember 26-án.

A verseny célja, hogy megtaláljuk a legjobb hazai PR-projekteket és ügynökségeket, valamint hogy a PR kiemelt kommunikációs szerepét tudatosítsuk. Nevezési határidő: október 4.

Az eladásösztönző marketing titkai: élmény, adat, taktika. Hogyan ötvözzük az adatokat az élményekkel? Influencerek és eladásösztönzés tartalommarketinggel – jó és rossz példákon keresztül. Tudatos fogyasztó vs. Promo érzékenység – minden kiderül a proMO2019 workshopon! (x)

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra október 9-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

Zöld marketing és kommunikáció Itt a zöldár! A tudatos fogyasztók már átlátnak a greenwashingon, de mi jön ezután? Save the date: 2019.10.10.