hirdetés
hirdetés
hirdetés

Még a budapesti Szabadság-szobor is igazából sörnyitó

A Dreher plakátversenye új dimenziót nyitott a „minden sörnyitó” poénnak.

hirdetés

Van az a mondás, hogy valójában nem létezik a világon olyan dolog, ami ne lenne sörnyitó. Ezt a meglátást már számtalan módon bizonyították, Lőrincz Attila grafikus pedig egy újabb darabbal bővítette a sörnyitók sorát: a Gellérthegyen található Szabadság-szoborral. A művész a Dreher plakátpályázata kapcsán látta meg a sörnyitót az olajágat a feje fölé emelő nőalakban és ezzel meg is nyerte a poszterversenyt.

Lőrincz Attila: Welcome Budapest
Lőrincz Attila: Welcome Budapest

A Dreher hazai grafikusoknak, képzőművészeknek és hobbialkotóknak írta ki a pályázatot, amiben arra kérték a versenyzőket, hogy gondolják újra a 165 éves Dreher Sörgyárak art deco, valamint konstruktivista-modernista plakátjait. A pályázat célja az volt, hogy egyszerre állítson emléket a jelentős hagyományokra épülő magyar posztertervezésnek, és egyben új eszközökkel mutassa be a kőbányai sörgyártás tradícióját és jelenét.

A fődíjról neves szakemberekből álló zsűri döntött, kiemelt szempontként kezelve a képi hatást, a kreatív ötletet és a kivitelezés minőségét. Herbszt László, tervezőgrafikus, illusztrátor, az Aranyrajzszög Társaság tagja, Bicsérdi Ádám, a Kreatív Szaklap szerkesztője, Vargha Balázs tervezőgrafikus, a MOME tanára és Tervezőgrafika tanszékének vezetője, Gál Krisztián grafikus, képzőművész, a Budapesti Metropolitan Egyetem tanára és a Magyar Plakát Társaság tagja és Mocsári Judit, a Dreher márkamenedzsere döntése alapján lett Lőrincz Attila „Welcome Budapest” című alkotása a legjobb újraértelmezése a közel százéves plakátoknak.

A pályázatra egyébként több mint 300 alkotás érkezett, amik közül a közönség is kiválasztotta a kedvenceit, így Siket Zoltán „Évszázadokban mért siker” és Veszelovszki Emese „Valami marad” című művei is díjat nyertek.

Siket Zoltán: Évszázadokban mért siker
Siket Zoltán: Évszázadokban mért siker

Veszelovszki Emese: Valami marad
Veszelovszki Emese: Valami marad

A 165 éves jubileumát a sörgyár a fogyasztóival együtt is szeretné megünnepelni, ezért szeptember 20-22 között megrendezik a Dreher napokat, amelyre a pályázat legjobb plakátjai mellett ikonikus fotók kiállításával és dokumentumfilm vetítéssel, valamint sörkülönlegességekkel készülnek.

Győri Zsófia
a szerző cikkei

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Az aktivitással a cég arra akarja emlékeztetni a vásárlókat, hogy a Lego több egy sima játékgyárnál.

Az új arculat mellett a hirdetők is új lehetőségekkel találkozhatnak. 

A lakásfejlesztő vállalat először indított televíziós kampányt.

A Wieden & Kennedy New York váltja a DDB által három éve létrehozott dedikált ügynökséget, miközben a W&K Portland tovább dolgozik a KFC-n.

100 millió fontos bevétel után. Ez kevesebb, mint amennyit egy magánszemély évi 120 ezer fontos fizetés után adózik le.

hirdetés

Az Üzlet és Pszichológia és a hrpwr.hu ismét bemutatja a nagy sikerű „kékgalléros” konferenciát! Kékgalléros HR kihívások 3.0 szakmai konferencia szeptember 26-án.

A MOST Fórum szeptember 26-i eseményén a híres testvérpárral, DTK-val, D. Tóth Andrással, valamint ismert szakértőkkel járunk utána, hogyan szolgálják a családi együttműködést a digitális eszközök és lehetőségek. Időpont: szeptember 26., 18.00 Helyszín: Magyar Telekom székház, Puskás konferenciate

Mentes hype: rend a trendben! Időpont: október 3., 09.30 - 16.00

A verseny célja, hogy megtaláljuk a legjobb hazai PR-projekteket és ügynökségeket, valamint hogy a PR kiemelt kommunikációs szerepét tudatosítsuk. Nevezési határidő: október 4.

Az eladásösztönző marketing titkai: élmény, adat, taktika. Hogyan ötvözzük az adatokat az élményekkel? Influencerek és eladásösztönzés tartalommarketinggel – jó és rossz példákon keresztül. Tudatos fogyasztó vs. Promo érzékenység – minden kiderül a proMO2019 workshopon! (x)

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra október 9-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

Zöld marketing és kommunikáció Itt a zöldár! A tudatos fogyasztók már átlátnak a greenwashingon, de mi jön ezután? Save the date: 2019.10.10.

A legjobb márkaélményeket és aktivációkat keresi a 2019-es Lollipop! Nevezési határidő: 2019. október 11.

Gondolatok és példák a gyógyszermarketingről az ipar kommunikációs szakembereitől. 2019.10.29.

Hogyan győzhető le az időstressz? Energiamenedzsment 4 lépésben. A december 13-i tanfolyam során rövid, közös mindfulness gyakorlást tartunk, amit aztán beépíthetsz a hétköznapjaidba.

Toborzás/kiválasztás konferencia DEMO-túrával egybekötve november 5-én. Az előadások hosszabb szünetében a kiállítók a gyakorlatban is bemutatják megoldásaikat.

hirdetés
hirdetés