hirdetés

Még 20 eszköz, amit egy újságírónak érdemes ismernie

Nem számítottam arra, hogy a 18 eszköz, amit egy újságírónak... ilyen népszerű lesz, egészen odáig, hogy még életemben talán másodszor köszönölevelet is kaptam! Sok ajánlás is érkezett tőletek azóta, amiket kipróbáltam időközben, illetve a múltkoriról lemaradt pár. Igyekeztem kicsit kiszélesíteni a merítést más típusú megoldásokkal is. És már most jelzem, hogy nemsokára érkezik egy olyan gyűjtés is, amely azt mutatja be, hogy ezekkel az eszközökkel milyen fantasztikus médiatartalmakat lehet készíteni.

hirdetés

Még mielőtt belemennénk az újabb felsorolásba, nem árt, ha kicsit számba vesszük, miért született egyáltalán meg ez a tartalom és mi köze van az újságíráshoz. A motiváció egyszerű: összegyűjteni és pár sorban bemutatni, hogy egy (online) újságíró, vagy szerkesztőség (vagy csak érdeklődő) milyen online vagy asztali programokat tud használni, ha a szövegen túl bármiféle illusztrációt, grafikont, kapcsolati hálót, videót is szeretne felhasználni. Ezek a szofverek ugyanis részben arra lettek kitalálva, hogy az újságírók munkáját könnyebbé és szebbé tegyék, a történetek pedig szemléletesebbek, érthetőbbek legyenek. Emellett a felhasználónak és az olvasónak szórakozási lehetőségek is. De ez nem az új evangélium, nem fogja kiváltani a szöveges tartalmat és nem forgatja fel fenekestül az újságírás gyakorlatát sem. Hozzátesz és kiegészít. Ráadásul nem beszélünk újdonságról sem, grafikonok, illusztrációk, adatok, térképek eddig is voltak, az újságírók pedig eddig is használták őket online és print egyaránt. Az újdonság annyi, hogy a legtöbb esetben a technológia már lehetővé teszi, hogy egyfelől az újságírónak ne kelljen állandóan a grafikushoz rohangálnia, ha kell neki valami, másfelől interaktív, dinamikus, böngészhető legyen az, ami korábban statikus volt. Egyelőre álljon még itt tíz eszköz, ami segíti az újságírók munkáját és a következő részben bemutatjuk, hogy a most és legutóbb felsorolt eszközökkel milyen tartalmakat készít a Guardian, a Bloomberg, a Washington Post, a New York Times vagy a La Nación. Ők ugyanezeket a szoftvereket használják. 

Statisztikák, adatbázisok, adatbáziskezelők

Újságíróként nem baj, ha a Központi Statisztikai Hivatalon túl tudjuk, hogy globális, vagy más országok demográfiai, gazdasági, kulturális, bűnügyi adatait különféle kiterjesztésben honnan tudjuk a legkönnyebben elérni. Itt most csak felsorolok néhány forrást. 

DataHub

Data Portals

Google Public Data

The World Bank Data

Adatbáziskezelők

Open Refine

Excel és egyéb adatbázisok tisztítására, rendszerezésére alkalmas szoftver (korábban Google Refine néven futott). Ha az adatbázisunk ugyanazt a céget több néven is tartalmazza, akkor elég egyszer átírni benne a céget és automatikusan az összeset felülírja. 

PDFTables

Közérdekű adatigénylésnél, sajtóközleményeknél találkozhatunk azzal, hogy PDF-ben küldik át nekünk a kért, egyébként Excel-adatokat. Ez az alkalmazás a PDF-ben található táblázatokból Excelt készít.

Grafikon, chart

Az első részben többnyire közismert programokkal ismerkedtünk meg, most egyelőre még kevésbé használt, vagy kicsit már el is feledett programok nyomába eredünk. 

Datawrapper

Egyszerűen kezelhető, szerintem okos és minimalizmusában szépen kidolgozott adatvizualizáló, amely regisztráció nélkül is működik, kívülről. Kezdőknek kis adatokkal jó választás lehet. Sok funckiója még nem működik full extrásan, béta verzió. 

Fusioncharts

Néztem-nézegettem, nem győzött meg, hogy komolyabban elmélyüljek benne. Viszont olyan cégek használják belső üzleti célokra, mint a NASA, az MIT, a Reuters, az Apple, az IBM, a Disney vagy a Honda. Vagy legalábbis használták korábban. Elsősorban business.célokra kínálják, dehát alighanem ennél van már alkalmasabb is. És a bemutatkozó videó sem túl meggyőző, akkor sem, ha 6 éve töltötték fel. Hat éve is ciki volt.

Highcharts

Programozói szintű tudás nem árt hozzá, és ízlésesnek ízléses, több feature-t is kínál, de nem mondanám, hogy ezért a programért akarnék megtanulni programozni. Sajnálom.

RAW

Javascipt-alapú, elsőre nagyon is meggyőző bar- és piechart (és bubble és scatter) készítő program, nem túl bonyolult, és alapvetően szép flatdizájnja van. Egy próbát megér. 

Raw 1.0 - Basic Tutorial from DensityDesign on Vimeo.

Chartblocks

A Chartblocksról elsőre azt gondoltam, hogy ez az Infogr.am nagytestvére, vagy adult xxx verziója. Akinek az Infogr.am már kevés, mert több adatot szeretne megmozgatni, viszont tetszik neki az alapvizuál és szereti, ha a keze nagyon vezetve van, annak ezt ajánlom. Egyszerű és remek. 

Datavisu.al

A múltkor már említettem, mennyire gyanús, ha valaminek a nevében van egy pont (Infogr.am, Plot.ly). Ettől még a Datavisu.al kifejezetten jó, egyáltalán nem bonyolult és csinos grafikonokat lehet vele készíteni. Egy-két próbát megér. 

datavisual template demo from Danne Woo on Vimeo.

Kapcsolati háló

yED Graph Editor

Ezt még régebben az átlátszós Kovács Ildi mutatta nekem, de valamiért elfelejtettem, hogy létezik, pedig alapvetően nem rossz program az átlátható, egyszerű kapcsolati hálók elkészítésére, megrajzolására, miközben adatalapon is tud működni. Érdekes azonban, hogy mintha a fejlesztés leállt volna, ráadásul még a videóban sem mutatják meg, hogy lehet ezzel látványos hálókat is készíteni, nemcsak olyat, mintha egy 1975-ös közgázkönyvbe készültek volna. 

(Info)grafika, illusztráció

Az online illustrátor-programok általában előre megadott sémákból, betűtípusokból, színkombinációkból építkeznek, felhasználható készletük véges, ám egy kezdő, de talán még haladó újságíró számára ezek jó választások lehetnek. Érdemes arra figyelni, hogy alapvetően mindegyiknek van egy meghatározott, előre belőhető stílusa, ami azt eredményezheti, hogy mi is ugyanilyeneket akarunk majd csinálni. Miközben nagyon unalmassá válhat az ismétlődés, illetve ha hagyjuk magunkat megvezetni a trendek által. Miközben azért a kísérletezgetés közben akár önálló, a lapunk, online médiánk arculatához jobban passzoló illusztrációkat, grafikákat is tudnánk készíteni velük. 

Canva

Egy kedves olvasónk küldte át, egyszerű FB- vagy Google+ regisztrációval belépve a programba nagyon egyszerűen lehet divatos plakátokat, lemezborítókat, illetve kapcsolati hálókat is készíteni, ahogy a Piktochartnál is. Meglehetősen nagy szabadságot is kínál, szóval dizájn iránt fogékony újságíróknak jó kezdőugrás lehet. És oktatóvideókból sincsen hiány

Easel.ly

A Canvához és a Piktocharthoz hasonló, de azoknál is többek kínáló, szintén online működő egyszerű grafikai program infografikák elkészítésére. Fontos, hogy, hogy ugyan csak korlátozott számú adatot, de mégis fel lehet vinni, és egyszerű, igazi bar, flow és piechartokat is meg lehet vele csinálni. 

Annalogy

Igazából ez csak egy nagyon játékos bevezető a Funders & Founders félig sztárnak számító dizájnpárostól (Mark és Anna Vital) arra, hogy egyszerű illustrációkat, grafikonokat milyen gondolkodással érdemes megközelíteni. A pr-verzió fizetős, és igazából ugyanazt kínálja, mint a fenti kettő, csak máshogy.  

Storytelling

StoryMap JS

Ahogy az egyszerűségében is fantasztikus Timeline JS-t, ezt is a Knight Lab fejlesztette. A Timeline JS-nél annyival több, hogy a lineáris vagy nonlineáris történéseket elhelyezi egy térképen. Tökéletes lehet arra, ha a mondjuk a második világháború magyarországi eseményeit akarjuk bemutatni. 

ArcGis

Ugyanazt tudja, mint a StoryMap, csak több lehetőséget kínál. Van online és desktop verziója is, de pénzbe kerül mindkettő használata 60 nap után. 

Cégnyilvántartások, crossboarder-sztorik

Investigative Dashboard

A VIS.-ért is felelős OCCRP fejlesztette az online globális cégadatbáziskereső és újságírók közötti együttműködő oldalt. Nekem itt már segített szlovák és román kolléga is, ha szlovák vagy román cégnyilvántartásban akartam keresni valamit és meg is találták, feltöltötték, kommentálták. De magunktól is kereshetünk a nyilvántartásokban, minden ország hivatalos vagy piaci cégregiszterei egy helyen vannak. 

Video

Videolicious

A Videolicious egy mobil alkalmazás azoknak, akik okostelefonjukkal akarnak/tudnak tudósításokat készíteni. 

A nyitókép Giorgia Lupi és Stefanie Posavec Dear Data című projektjének egyik darabja. 

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!