hirdetés
hirdetés
hirdetés

Média Hungary - A TV2 német piacra vinné a Jóban rosszban című sorozatot

A TV2-nek nincs ugyan népes csatorna-családja, ez azonban nem jelent hátrányt a vetélytársakkal szemben - többek között ezt állította Várdy Zoltán, a Média Hungary konferencián. A TV2 vezérigazgatója a cég három évre szóló stratégiájáról is beszélt.
hirdetés
Várdy Zoltán a TV2 vezérigazgatója rövid előadásában azt vázolta, milyen stratégia alkalmazásával akarja megvalósítani kinevezésekor tett, most általa is merésznek nevezett kijelentését, miszerint három éven belül piacvezetővé válik majd a TV2. Ehhez szerinte három dolog szükséges: nemzetközi háttér, profi cégvezetés és állandó innováció. Ez utóbbival kapcsolatban a vezérigazgató elmondta, hogy a csatornához érkezett több új producernek az a feladata, hogy egyre több megvalósítható ötlettel álljanak elő. Amerikai példát említve elmondta, hogy a jellemzően kétszáz műsorötletből lesz egy olyan, amelyet egy szezonon keresztül tudnak sikeresen sugározni.

Tapasztalatai szerint ismét vagy még mindig jól teljesít a reality műfaj, ennek jele az is, hogy a Hal a tortán című magyar hírességeket felvonultató főzőműsoruk fel tudja venni a versenyt a konkurencia régóta futó szappanoperájával.

Várdy azt is elmondta, hogy a Jóban rosszban-című sorozatukból most készítenek néhány német nyelvű pilot adást, amelyet Németországban szeretnének terjeszteni. Ha sikeres lesz, akkor Die Klinik címen adásba is kerülhet majd a saját fejlesztésű sorozat a német csatornák valamelyikén.
(forrás: Kreatív Online)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Tisztességtelen módon reklámozták a Black Friday-es akciókat. 

A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) ötödik alkalommal hirdette meg az Employer Branding Awardot az idei év elején. 

Az EY nemzetközi felmérése szerint a fogyasztók szorongása a korlátozások feloldása után is megmaradt.

A cél az új szlogen bevezetése, a hazai gyártás, illetve a márka és Szikszó város kapcsolatának tudatosítása.

De Bayer Zsolt fröcsögését és a Híradó sajátos szerkesztési gyakorlatát már nem büntette a Médiatanács.

hirdetés
hirdetés

DIGITALIZÁLVA – ÚJ MEGOLDÁSOK SAVE THE DATE 07.23. 14:00

Hetedik alkalommal rendezzzük meg content marketing versenyünket, amelyre most megújult kategóriarendszerben jelentkezhetnek az ügynökségek, médiumok és a megbízói oldal képviselői az elmúlt év legjobb tartalomalapú marketingmegoldásaival.

Bemutatjuk a GyártásTrend első, letölthető online webinárját! #FACTORY Insight - II. rész: Autóipari technológiák. A szakmai anyag egy hónapig elérhető!

A Kreatív második alkalommal hirdeti meg az Influt, a közösségi márkavezérek versenyét, melyre az elmúlt év legjobb, influencerek bevonásával készített marketing-, PR- és kommunikációs kampányait és aktivitásait várjuk.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, nemzetközi kreatívigazgatók és szakújságírok a zsűriben! M+Listán pontszerzés. Végső nevezési határidő: 2020. július 31.

Mentes-M Díj 2020-ban is! Idén is keressük a legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeket hazánkban! Nevezési határidő: 2020 augusztus 31.

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2020. szeptember 4.