hirdetés
hirdetés
hirdetés

Mavip – nyerte a vilagtv.hu tendert

A vilagradio.hu-t és a vilagtv.hu-t üzemeltető Magyar Világportál Kft. (Mavip) nyerte meg azt a meghívásos gyorsított közbeszerzési pályázatot, amelyet egy olyan számítógépes rendszer kiépítésére és működtetésére írtak ki, amely a magyar nyelvű rádiók és televíziók műsorait teszi elérhetővé az interneten keresztül.
hirdetés
A tendert a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) által 2001. szeptemberben alapított In-Forrás XXI. kht. hirdette meg. A kiírás értelmében a Mavip kész rendszert szállít, amelynek egy éves üzemeltetéséhez az állam 150 millió forinttal járul hozzá.

A Mavip vállalta, hogy egy éven belül az összes magyarországi ás határon túli magyar nyelvű rádiót és televíziót felteszi a portálra. Az In-Forrás három céget hívott meg a közbeszerzési pályázatra, a Mavip mellett a Mindmaker Kft.-t, valamint a Cygron Kft.-t, ezek mindegyike azonos érdekcsoporthoz tartozik. Mind a Mavip-ot, mind a Mindmaker-t Király József tulajdonos alapította, a Cygron-t pedig 1998-ban vásárolta meg a Mindmaker.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A brit napilap új kampányában birkák, kígyók, keselyűk vitakoznak.

Akár leépítés is jöhet a Hír TV-nél.

Az ügynökség PR, digitális és közösségi média üzletága nyerte a Mattel tenderét.

Egy youtubertől kölcsönözték az ötletet, hogy dalok szülessenek a videók alá érkező negatív beszólásokból.

Az új vezető tíz éve dolgozik az egyetemnél.

hirdetés

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Meghosszabbított nevezési határidő: március 1.

Gondolatok és példák a gyógyszermarketingről az ipar kommunikációs szakembereitől.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye! A verseny shortlistesei és a díjazottjai pontokat szereznek az M+Listán! Nevezési határidő: március 8.

PR workshop a Prizma Kreatív PR Díj kiemelkedő kampányainak bemutatására március 12-én!

Március 13-án ismét megrendezzük néhány órás Facebook, Instagram workshopunkat, ahol gép előtt, az oktatóval együtt, a saját accountunkra belépve közösen végigvesszük, hogy adjunk fel hirdetést.

Onboard - offboard a szállodaipar területén Félnapos konferencia a hazai szállodaipar HR-esei számára toborzás és megtartás témában. Tippek, tanácsok, praktikus tudás. Dátum: 2019.03.18.

Hasznos ötleteket, tapasztalatokat és gyakorlati megoldásokat mutatni a munkaerő-megtartással és -hiánnyal küzdő belső kommunikációs csapatoknak. Időpont: március 20., 09.00

JobXperience – HR konferencia a még jobb hangulatú munkahelyekért. Időpont: Április 02. 09:00

Konferencia az influencerek helyes bevetéséről, velük való gyümölcsöző kapcsolat kialakításáról, konzekvens imázsépítésről, hatékony eladásösztönzésről, saját tartalmak gyártásáról, külföldiek adaptálásáról április 4-én!

Idei kétnapos konferenciánk fókuszában a fogyasztó lesz. Dátum: 2019.04.25-16. Helyszín: Avalon Resort&SPA, Miskolc

hirdetés
hirdetés