hirdetés
hirdetés

“Már akkor geek voltam, amikor ez egyáltalán nem számított menőnek”

Mindenkinek kell egy hobbi, akinek pedig nincs, annál is csak lehet, hogy azért, mert még nem talált rá az igazira. Pinczés-Pressing Ádám, az HBO Magyarország PR managere szerencsés: neki a gyerekkorában indult a képregények iránti rajongása, és a gyűjtésüket azóta sem hagyta abba. De mit tudnak ezek a színes, akcióval pakolt füzetecskék, amik miatt Ádám rajongását kiérdemelték? A Recharge rovatunk mostani részében elmondja nektek! 

hirdetés

Egy vallomással indítanám ezt a cikket: szeretem a képregényeket. Nem, ez így nem pontos. Rajongok a képregényért. Majdnem, de ez sem írja le pontosan. A képregények az életem fontos részét képezik. Igen, ez lesz az.

Mint minden jó történet, az én szenvedélyem is gyerekoromban kezdődött. Elég aktív gyerek voltam, erről a szüleim szerintem hosszú litániákat tudnának mesélni. Sosem unatkoztam, mindig csináltam valamit. Sportoltam, színjátszókörben játszottam, vándortáborban róttam a kilométereket vagy épp az iskolai diákönkormányzatban próbáltam megváltani a kerületi iskolák életét. Mivel igazi „minden lében kanál” voltam, gyakran váltam egy-két osztálytársam élcelődésének (modern szóval: bullying) célpontjává. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy néha szerettem elvonulni a saját kis fantáziavilágomba, ahol mindig sikerült valamilyen frappáns riposzttal vagy sosem látott karate mozdulattal visszavágnom azoknak, akik szekáltak.

Ennek a világnak a megteremtésében óriási segítséget nyújtottak a képregények színes-szagos, szuperhősökkel teli világa, amit a ’90-es évek elején a Kandi Lapok (majd később a Semic) hozott el Magyarországra. Rögtön beszippantott eleinte Góliát, Nils Holgersson, Donald kacsa, Tom és Jerry, majd később Batman, Superman, Pókember, Fenegyerek és a Bosszú Angyalai világa. Lehet klisés, de szerettem, hogy létezik egy világ, ahol a jó mindig győz a rossz felett, a gyenge meg tudja védeni magát és gyakorlatilag bárkiből lehet hős. Valószínűleg ezért is rajongtam és rajongok mind a mai napig Batmanért. Egy “egyszerű” ember (már ha a multimilliárdos, minden harcművészetben és nyomozási technikában jártas férfit átlagosnak vesszük) pusztán az eszére, felkészültségére és a technikai vívmányokra hagyatkozva lesz a világ legjobb stratégája (és jön össze a mindig vagány és rámenős Macskanővel).

Egyszóval: magába szívott ez a világ és azóta sem engedett el. A 2000-es évek elején kissé nehézkes volt képregényeket beszerezni, itthon talán a Képes Kiadó és a Kingpin foglalkozott megjelenésekkel akkoriban. Gyakran néztem, kutattam a könyvesboltokat új megjelenések után. Ha nem tudtam beszerezni vagy megvenni egy-egy kiadványt, akkor online kerestem és az internetnek (meg a lelkes fordítóknak köszönhetően) rengeteg képregényt olvastam akkor is. A szüleim azt hitték, ez is valami múló hobbi, többször is mondták, hogy minek olvasok ilyeneket, ebből nem lehet megélni. Nos, a vicces az egészben az, hogy de, ebből a tudásból meg tudok élni. Ehhez persze kellett az is, hogy a képregényfilmek betörjenek a mainstream médiába.

Amikor az InterComnál kezdtem dolgozni, akkor épp A sötét lovagot mutatták be a mozikban. Gondolhatjátok micsoda élmény volt  egy magamfajta geeknek, csak a közelében lenni a projektnek vagy premier előtt látni a filmet. Aztán mikor az HBO-hoz kerültem, és bemutattuk a Watchmen sorozatot, az szó szerint álmaim melója volt. Szóval bizonyított tény, hogy meg lehet élni a képregényrajongásból.

És ha már rajongás szóba került, akkor nem lehet elmenni szó nélkül a gyűjtési szenvedélyről sem, hiszen az évek során elég masszív kollekciót sikerült begyűjtenem. Be kell valljam, a kezdőlökést egy iskolai papírgyűjtés adta meg. “Papírgyűjtés?” - kérdeznétek, “mi köze a képregényeknek a papírgyűjtéshez?”. Nos, mint fentebb említettem, igazi „minden lében kanál” voltam, és a diákönkormányzatosként én is felelős voltam az évente megrendezésre kerülő papírgyűjtésekért. Ez persze azzal is járt, hogy kora reggel be kellett menni a suliba és az egykori biciklitáróba pakoltuk a rengeteg papírt, amit a lelkes diákok (és kevésbé lelkes szüleik) hoztak. Egy ilyen alkalommal valamelyik apuka hozott egy nagyobb köteg képregényt, amit én azzal a lendülettel haza is vittem (még mielőtt a fejemhez vágnátok, hogy emiatt veszített az adott osztály, el kell mondjam, hogy külön lemértem a képregényeket, és annak a súlynak megfelelő papírt hoztam el másnap otthonról).

Szóval az első nagyobb mennyiséget így szereztem be. Aztán az évek alatt vásárolgattam börzéken, könyvesboltokban, ahogy és ahol épp lehetett, illetve a pénztárcám engedte. Továbbá kialakult egy szokásom, amit azóta is tartok, hogy amikor külföldön vagyok, mindig keresek egy képregényboltot (már ha van erre lehetőség), és veszek valamilyen képregényt. Vannak köteteim Franciaországból, Dániából, Finnországból, Csehországból, Szerbiából és Spanyolországból is. Az utóbbi 3-4 évben még inkább tudok hódolni a gyűjtői szenvedélyemnek, hiszen a Fumax, a Vad Virágok Könyvműhely, a Kingpin, a Pesti Könyvek is olyan nagyszerű és exkluzív kiadványokkal kényeztetik az olvasókat, ami nem túl pénztárcabarát, ellenben nem hiányozhatnak a polcomról.

Manapság az egyetlen problémám, hogy nincs elég hely a könyvespolcomon…

 

5+1 képregény, amelyek komoly hatást gyakoroltak rám.

Watchmen – talán közhelynek számít képregényes/könyves körökben, hogy Alan Moore alkotása megkerülhetetlen ebben a kultúrában, de számomra tényleg döbbenetes olvasmány volt. A Watchmen hazai megjelenéséig többnyire szuperhősös történeteket olvastam, amik ugyan fordulatosak és izgalmasak voltak, de mégsem érhettek a Watchmen nyomába komplexitás, egyedi élmény szempontjából. Egy hihetetlen alkotás, ami után garantáltan megváltozik a véleményed a képregényekről.

Batman: Hush – ez a Batman kötet volt, amit szó szerint rongyosra olvastam. Jeph Loeb izgalmas, kiszámíthatatlan története és Jim Lee lenyűgöző rajzai szerintem mind a mai napig megállják a helyüket.

Batman: Első év – Ezt a kötetet a Nyugati pályaudvaron vettem még a 2005-ben (te jó ég. ennek is már 15 éve!), mikor épp egy táborba mentem. Ha jól emlékszem, már a vonatúton kiolvastam, aztán a tábor alatt még vagy kétszer. Frank Miller története, amely Batman és Gordon első, Gothamben töltött évét mutatja be, gyakorlatilag a földre hozta le szuperhőst, és egy vérző, érző, esendő embert mutatott be. Letehetetlen!

Batman: Kötelesség – ez a 3 részes rövid történet a Superman-Batman képregényekben jelent meg, amikor is Batman a jakuzával, és volt tanítójával száll szembe. Az utolsó rész végén látható kardpárbaj mester és tanítvány között az egyik legjobb képkocka, amit valaha láttam.

Marvel: Titkos háború – Ha már szóba kerültek a ’90-es évek és a Kandi Lapok, akkor a Titkos háború mellett nem mehetek el szó nélkül. Gyakorlatilag a Marvel összes ismert szuperhőse és szupergonosza összecsap ebben a grandiózus történetben. Ezek után csináltam magamnak egy festékes doboz tetejéből Amerika kapitány pajzsot magamnak.

Blacksad – ez a spanyol képregény valójában már nem is képregény, ez egy művészeti alkotás. Az antropomorf állatokat felvonultató noir detektív történettel először Tallinban, egy kis képregényboltban találkoztam, mikor Erasmuson voltam Finnországban. Elképedtem, hogy milyen gyönyörűen kivitelezett rajzok láthatóak benne. Akkor sajnos nem tudtam megvenni, ám nemrég megjelent magyarul is, úgyhogy azóta az összes kötet a könyvespolcomon pihen.  

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!