hirdetés
hirdetés
hirdetés

Lekvárból vassá válnak a lányok ebben a Nike reklámban

A sporthidzsáb piacra dobása után mostani videójában arra ad választ a Nike, hogy mégis miből vannak a lányok. A What are girls made of egy kis csavarral és egy olimpiai bajnoknővel fut.

hirdetés

A NikeWomen, a márka kimondottan női célcsoportját lefedő része dobta ki a szpotot a múlt hét elején. A reklámban egy kislány egy orosz népdal átdolgozást kezd el énekelni, a szülők legnagyobb örömére a lányok olyan vonásairól, mint hogy pletykálkodnak, meg, hogy virágokból és lekvárból készültek.

Majd váratlanul megjelenik Agyelina Szotnyikova, 2014 olimpiai aranyérmes műkorcsolyázója is a színházteremben. Ezután a kislány újragondolja a dal szövegét, innentől pedig a nők kitartásáról, küzdelmeiről, szenvedélyéről és akaraterejéről énekel a kórussal a Nike feminista himnuszában. A Nike korábbi reklámjaiban is bebizonyította, hogy nagyon elkötelezett a nemek közötti egyenlőség erősítésében, ahogy külön figyelnek arra, hogy a megváltozott szerepleosztásokra is reflektáljanak. Az orosz női sportolók szerepeltetése és az üzenet együttese pedig pláne izgalmas vállalkozás egy olyan országban, ahol januárban elfogadták a családon belüli erőszak büntethetőségét enyhítő törvénymódosítást. 

 

 

 

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A 8-12 éves diákok jelentkezését várja a csatorna gyerekműsora.

Átadták a Glamour Women of the Year díjakat. 

A Roland Berger azt vizsgálta, hogy a digitalizáció hogyan segíti a nők karrierjét.

A Viberen gyíkemberes matricacsomag és publikus chat is lesz.

14 főkategóriában várják a pályamunkákat.

hirdetés

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Nevezési határidő: március 24.

Micro moments, Google Adwords és Youtube, videotartalom stratégia, mobilhirdetés, attribúciós modellezés

2017. április 6-7. Országos sales meeting azoknak, akik szeretnek értékesíteni, és még jobbak akarnak lenni!

A Kreatív ismét meghirdeti content marketing versenyét, amelyre várja az elmúlt év legjobb tartalomalapú marketingmegoldásait. Nevezési határidő: április 14.

Idén is megrendezzük az FMCG-szektor egyik legmeghatározóbb, kétnapos eseményét. Időpont: 2017.04.27-28.

hirdetés
hirdetés