hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kinek jutott szék idén?

Kreatívigazgatók jöttek-mentek, megbízói oldalról érkeztek ügynöskégvezetők. A legfontosabb 2010-es karrierhírek egy csokorban. 

hirdetés

Órási mozgás volt idén a piacon, minden fronton akadt változás: reklám-, média-, online és pr-ügynökségeknél éppúgy, mint a hirdetőknél, vagy a médiumoknál. Összefoglaltuk a fontosabb ügynökségi karrierhíreket. 

Reklámosok

Idén a DDB-nél volt a legnagyobb mozgás, ami Tordai Péter leigazolásával kezdődött, ő a Laboratory Ideast hagyta ott a vezető kreatívigazgatói pozícióért. Náluk aztán hatalmas jövés-menés indult el főleg az év végén: Hevesi László kreatívcsoport-vezető hét év DDB-s munka után november 8-ától a BBDO kreatívigazgatójaként folytatta pályafutását, a posztot eddig betöltő Gács Róbert távozott az ügynökségtől. Hevesi mellett elhagyta a DDB-t és egyben az országot is Lukasz Brzozowski, a Vodafone csoport vezetője is, aki a próbaidő után a német Jung von Matt kreatívigazgatói pozícióját tölti majd be. Ugyancsak távozott Nagy Dezső kreatívcsoport-vezető és januárban kreatív-stratégiai igazgatóként tér vissza korábbi munkahelyére, a Leo Burnetthez.

A DDB menedzsmentje decemberben ügyvezető igazgató-helyettessel bővült a kormányzati kommunikációt megjárt ex-Publicises Baráth Péter személyében. Emellett az újdonság az ügynökség életében, hogy Innovation Team néven egy új csapatot alakított ki, amelynek vezetője Szántó Gábor, a Kirowski közösségi média divíziójának éléről csatlakozott. Mellette Halász Éva tíz év külföldön töltött idő után Londonból, a Y&R tervezéssel foglalkozó divíziójából érkezett a DDB-hez az Innovation Team senior stratégájaként.

A DDB-s rész után ha visszakanyarodunk Tordai Péter előző munkahelyéhez, a Laboratoryhoz, akkor ott is változást látunk, mivel 2011 januárjától ügyvezetőnek nevezték ki a Heinekennél egy éven át marketingigazgatóként tevékenykedő Makkay Jánost.

Nemcsak a Laboratory-nál, hanem a Publicisnél is ügyféloldalról érkezett az új vezető: Jámbor Péter korábban a Provident marketingigazgatója volt, azelőtt hosszú éveken át a Magyar Telekomál dolgozott. Szintén a Publicis-hez tartozó hír, hogy a korábbi ügyvezető, Papp Zsuzsanna regionális megbízást kapott.

Az Ogilvy-nél Pető-Dickinson Andrea helyére a vezérigazgatói posztra Martin Alles, az ukrajnai Ogilvy feje érkezett, aki társát is magával hozta, Will Rust vezető kreatívigazgatót, aki a korábbi vezető kreatvigazgatóval, Benesch Ferenccel közösen vezeti az ügynökség kreatívcsapatát. Idén Csurgó Brigitta üzletfejlesztési igazgató is megvált az ügynökségtől, ő 13 év után távozott az Ogilvytől.

A Republic Groupnál is változás történt, Fabricus Gábor abbahagyta a kreatívigazgatói munkát és a partneri szerep mellett a csoport innovációs igazgatója lett. A Createam viszont kreatívigazgatóval erősít januártól: Polgár Zsolt a Sylvából távozik.

A hat Márka Műveknél Lendvai Dávid után a HPS-tőé érkezett Imre Viktor Manuel dolgozik a kreatívigazgatói poszton.

Volt olyan, aki saját cégért hagyta hátra korábbi munkaadóját. Horváth Attila az Akció 360 kreatívigazgatója volt, közös megegyezéssel távozott és magával vitte egyik ügyfelét, az Aldit. HAB Ad nevű ügynöksége egyelőre egyszemélyes.

Az ACG-től kilépett Gémes Ádám kapcsolata nem szakadt meg az ügynökséggel, ahol három évig dolgozott, ősztől azonban a Jankovits Ádámmal közösen alapított  online brand menedzsmenttel foglalkozó Brandliftnél dolgozik.

Média, online és pr

Két médiaügynökségi vezető távozásától volt hangos a szakma: Simon Zsolt tíz év után távozott  a MEC-től, hogy egy másik impozáns pozíciót töltsön be: ő lett a Tv2-nél Várdy Zoltán utódja. A MEC-nél megüresedett ügyvezetői posztra Gulyás Jánost igazolták le, aki így az Ipsos vezérigazgatói kitérője után újra visszakerült az ügynökségi világba.

A másik nagy médiaügynökségi karrierhír Tóth Orsolyáról szólt, ugyanis szeptember elején távozott a Zenith Optimedia ügyvezetői székéből, miután a Publicis Csoport Vivaki néven Magyarországon is egy csoportba szervezte médiával és digitális marketinggel foglalkozó ügynökségeit. A szakember az az Inter Media Group-nál (IMG) helyezkedett el operációs igazgatóként.

Miután a Fastbridge vezetője, Kozári István az Origóhoz igazolt át, a digitális kommunikációs ügynökség új vezetőt keresett: Erős Attila az Euro RSCG-től érkezett. Szintén médiaügynökségi történés volt, hogy Horváth Jánost nevezték ki a Magna Csoport (MediaBrands és Panmedia) vezetőjének és kereskedelmi igazgatójának, aki megtartotta a MediaBrands pénzügyi igazgatói pozícióját is. Palincsár László tíz év után távozott  az Initiative Media, és a Magna Csoport éléről. Az Initiative irányítását a MediaBrands vezetője, Németh Béla vette át.

Három kirowskis év után Kiskádár Tamás egy másik online-fókuszú hazai ügynökségnél, a Mitónál ugyancsak kreatívigazgatói posztján folytatta pályafutását. A Kirowski utódjául a MiamiAdVice blog szerzőjét, Jedlicska Mártont szerződtette le. Az ügynökség ügyvezetője, Novák Péter még az év első felében távozott és az Origo vezérigazgató-helyettese lett. 

A B&P Braun & Partners-nél is több változás volt, a szülési szabadságra távozó Simon Bernadett helyére a Grey egykori ügyvezetője, Kiss Viktória érkezett hasonló pozícióba. Januártól az ügynökség tanácsadói csapata Szelei Szabolccsal bővül, aki a Nike marketingigazgatójaként dolgozott.

Gulyás János mellett Vernyik Imre is visszatért az ügynökségi oldalra: a médiaügynökségi tapasztalatokkal rendelkező szakember három év szünet után tűnt fel újra és BTL-vezetőként csatlakozott a Nexushoz.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A Mito túl akart lépni a klasszikus kommunikációs eszközökön. 

Az elmúlt két évtized alapvető változásai miatt volt szükség a frissítésre.

Derül ki a Nielsen márkahűséget firtató felméréséből. A printhirdetések még riasztóbb mértékben nem tudnak hatást kiváltani.

Az érintettek nem nyilatkoznak, de az AdAge biztosan állítja, hogy a másfél éve kinevezett Nick Law távozik.

Szert-Szabó Dorottya animációs tervező így búcsúzik egyik kedvenc sorozatától.

hirdetés

A Pont Itt gasztro/szállás/utazás szaklap idén is meghirdeti a hazai Horeca-szakma körében legrangosabb, leglátványosabb design versenyét, a ma már igazi nemzetközi brandnek számító Gastro&Hotel Design Award-ot. Nevezési határidő: július 5.

Július 11-én este tartjuk az online videós tartalmak versenyének díjátadóját. A belépés mindenki számára ingyenes, de regisztrációhoz között.

Találkozunk szeptemberben! Gyertek el, egyszerre két szakmai konferenciát is adunk a Nagy Kreatív Márkanap két hajóján. Egy egész nap az A38-on együtt! 2019.09.04.

hirdetés