hirdetés

Náci üdvözlet az űrben

A héten mutatják be a Jó estét, Mr. Waldheim! című dokumentumfilmet, amely egy ’86-os osztrák elnökválasztási kampány bemutatásával mutat rá a politikai karrierizmus azon mintáira és folyamataira, amelyek nekünk is ismerősek lehetnek. Pedig nem ez volt a cél. Ruth Beckermann rendezővel beszélgettünk opportunista patternekről, Netflixről, halott generációkról. Azért nem hangzanak el a filmben interjúk, mert az unalmas és hamis lett volna, de ez nem jelenti, hogy a film objektív akarna lenni.

hirdetés

A Jó estét, Mr. Waldheim című filmet Ruth Beckermann osztrák dokumentumfilmes 2013-ban kezdte csinálni. És nem feltétlenül az volt a célja vele, ami a kész film nézése közben magától értetődőnek tűnhet.

„Amikor elkezdtem a filmen dolgozni, a politikai helyzet még más volt: Orbán ugyan már a képben volt, de Trump, Salvini, vagy éppen Kurz még nem. Azért kezdtem el osztrák és nemzetközi archívumokat kutatni, hogy arról az időszakról kapjak teljesebb, analitikusabb képet, amelyben szereplőként magam is részt vettem. A téma menet közben vált egyre aktuálisabbá, illetve rajzolódtak ki benne a párhuzamok napjainkkal. Nem így terveztem, amikor elkezdtem” – mondja, amikor a budapesti premier előtti vetítés előtt pár órával a szállodája előterében beszélünk. Azt azért hozzáteszi, hogy ezek a folyamatok feltehetően már akkor is benne voltak a levegőben.

Ruth Beckermann (Fotó: Gyurkovics Anna)

A film eredeti címe egyébként Waldheims Walzer, a magyar címet Lou Reed 1989-es dalától (Good Evening Mr. Waldheim) vette kölcsön a helyi forgalmazó, az Elf Pictures.

Eleve, a dokumentumfilmet többé-kevésbé a véletlenül szülte. Ruth Beckermann még 1986-ban, politikai aktivistaként készített videódokumentumokat Kurt Waldheim elnökválasztási kampánya, illetve a politikus elleni demonstrációk idején. Waldheim nemzetközi karriert befutott diplomata volt, a hetvenes években az ENSZ főtitkára, majd visszatért Ausztriába, hogy köztársasági elnök legyen. És lett végül 1986 és 1992 között. Beckermann, mint mondja, pár éve véletlenül találta meg ezeket a felvételeket egy VHS-kazettákkal teli polcon. „Megnéztem az anyagot egy fiatal társasággal, és nekik keltette fel az érdeklődésüket: kérdéseket tettek fel, és ők javasolták, hogy csináljak belőle filmet.”

Kurt Waldheim

Waldheim ellentmondásos megítélése abból adódott, illetve azáltal vált a személye egy társadalom történelmi múltjával való szembenézésének afféle állatorvosi lova, hogy Waldheim második világháborús karrierje részeként, mondjuk úgy, túlment azon a ponton, hogy besorozott osztrák fiatalként a megszálló nácik oldalán volt kénytelen részt venni a háborúban. És ezt aztán nem véletlenül hagyta ki életrajzából, és hazudta helyette, hogy egészségügyi állapotára való tekintettel leszerelték, és ő visszatért az egyetemre. Két évet kitörölt a múltjából. Mindez tulajdonképpen már a kezdete és organikus része volt egy több évtizedes politikai pályának, amelynek egyik szimbolikus csúcsaként Waldheim hangja is szerepel azon, a Voyager fedélzetén a világűrbe küldött két arany fonogramlemezen, amely az egész emberiség üzenetét hordozza – és az övét, mint ENSZ főtitkárét. Illetve egykori náci kollaboránsét, politikai karrieristáét.

A film struktúrája csupasznak, sőt, szenvtelennek hat, Ruth Beckermann kísérőszövegei, hangja miatt: monoton, érzelemmentes narrációja az archív felvételeket magyarázza, a történéseket kíséri, tényeket mond. Ennek ellenére a célja nem egy elvont objektivitás.

„Fontos volt, hogy ezzel azt üzenjem: ez az én szempontból van. Ez az én narratívám. Nem teszek úgy, mintha egy objektív dokumentumfilmet készítenék. Nem is hiszek benne, hogy létezik olyan. Ezért tettem a képek alá a saját hangomat, illetve a saját asszociációimat a filmbe” – mondja.

Ruth Beckermann (Fotó: Gyurkovics Anna)

Beckermann tehát televíziós és online archívumokat kezdett el kutatni, és azzal kiegészíteni saját ’86-os videóit. 2016-ra több mint 150 órányi anyag gyűlt össze. Ezután döntött úgy, hogy a történéseket három hónapra szűkíti: Waldheim 1986-os kampányára, amivel sokkal fókuszáltabban képes rámutatni azokra a dinamikákra, amelyek szerinte filmjének központi témáját adják. Ugyanis azt gondolja, hogy a Jó estét, Mr. Waldheim nem elsősorban az újjáéledő antiszemitizmusról vagy akár egy társadalom saját történelmi múltjával való szembenézéséről (illetve szembe nem nézéséről) szól, persze arról is, hanem politikai mechanizmusokról, azaz hogy a politikai karrierizmus és opportunizmus hogyan ismétli ugyanazokat a mintákat: Waldheim erősen antiszemita érzelmekre építő kampánya kívülről jövő támadásokra hivatkozva tüzelte az osztrák nemzeti érzelmet, illetve saját pozícióját, és mindez csak erősödött az őt ért támadások hatására. „Teljesen mindegy, hogy a zsidókról, vagy a külföldiekről, vagy bármilyen idegen erőről van szó: mi vagyunk és ők vannak ellenünk. És ez a taktika ma is ugyanúgy működik, mint évtizedekkel korábban. Ez az üzenete a filmemnek. De valójában nincs üzenet, én ezt csak meg szerettem volna a mai embereknek mutatni. Jobb, ha maguk jönnek rá az összefüggésekre a látottak alapján” – mondja.

Kurt Waldheim televíziós beszédére készül megválasztása után

Szerinte egyébként Ausztria viszonya a múltjával jó irányba változott az elmúlt évtizedben, de ennek részben az az oka, hogy meghalt egy generáció. „Az emlékezés mindig kapcsolatban áll a felejtéssel” – mondta egy korábbi interjújában. „Ma már senki nem mondaná, hogy Ausztria áldozata volt a német náciknak a második világháborúban. Ebben a Waldheim-incidens is fordulópontot jelentett” – mondja nekünk. A filmben végigkövethető, hogy a kétfordulós választások első fordulójában Waldheim nem kapja meg a kellő többséget, a demonstrációk tovább erősödnek, a második fordulót viszont megnyeri. Talán épp ezért, mert élesedtek az ellentétek. „Még életben volt az a generáció, amelyik azonosult vele: részese volt, kapcsolódott a háború élményéhez. Ő egy közülünk, gondolták.”

A filmet, amely egyébként nyert a tavalyi Berlinalén, majd Ausztria Oscar-nevezése is volt, a Waldheimhez közel álló emberek azért kritizálták, mert nem szólalhatnak meg benne. „Ez egy alkotói döntés volt: senkivel nem csináltam interjút, kizárólag archív felvételekkel dolgoztunk. Interjúkat készíteni rendkívül unalmas lett volna, ráadásul az emlékek megváltoztatják a narratívát, az érintettek nem ugyanúgy beszéltek volna, mert ma már tisztában vannak vele, hogy nem volt éppen menthető, hogy antiszemita szlogeneket használtak. A dokumentumfelvételek erősebbek és többet mondanak. Ráadásul az egy tévés megoldás lett volna: archív felvétel, interjú, archív felvétel, interjú. Unalmas” – mondja Beckermann.

Ha már itt tartunk, megkérdezem, hogy néz-e Netflixet vagy Vice-videókat, illetve, úgy általában, hogyan viszonyul a dokumentumfilmes trendekhez.

Ruth Beckermann (Fotó: Gyurkovics Anna)

„Amit én csinálok, az az ún. kreatív dokumetumfilm, mozikba készül. Rengeteg formát és nyelvet használhatsz dokumentumfilmekhez, hogy történeteket, tényeket, absztrakt elméleteket mesélj a világról. Engem nem érdekelnek a tévés dokumentumfilmek, mert a formátum mindig ugyanaz. A Netflix bizonyos tekintetben érdekes, mert próbál teret és pénzt adni különféle embereknek és formátumoknak, illetve jó filmeket is csinál, de végeredményben nem hiszek benne. Elsősorban ugyanis a pénzcsinálás hajtja őket, a profit. Több tévécsatornát láttam, mint az Arte vagy a Channel 4, amik szintén megpróbálkoztak ezzel, és eleinte nagyszerű dolgokat csináltak, de 2-3 év múlva minden formátummá vált náluk is” – ez egyébként már egy ideje megfigyelhető a Netflixnél is, teszem hozzá. Beckermann, mint mondja, független filmkészítőként több szabadsággal rendelkezik, a mozit pedig a párbeszéd terének, közösségi élménynek tartja. „Szerintem a filmeket moziban kell nézni, társaságban, és nem képernyőn, egyedül. És nem hiszem, hogy a Netflix lenne a megoldás a kreativitásra”.

A filmezésen kívül ír, illetve jelenleg egy salzburgi fesztiválra készít egy installációt James Joyce-ról. Kurt Waldheim egyébként 2007-ben meghalt.

A Jó estét, Mr. Waldheim! című film március 7-től megy a magyar mozikban.

Puskár Krisztián
a szerző cikkei

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!