hirdetés
hirdetés
hirdetés

Idén is lehet támogatni a Pride-ot

Idén is közös Nyitottak vagyunk kamionnal érkezik a Budapest Pride-ra számos cég és szervezet, köztük a közösségi kezdeményezés elindítói, a Prezi, az Espell és a Google is. A Nyitottak vagyunk kamionnál várják az elsőprájdozókat, a Pride-on már hagyományosan részt vevő cégeket, szervezeteket, közösségeket, valamint minden támogatót. A tavalyi tömeg és fesztiválhangulat alapján is azt remélik, hogy idén még többen ünneplik együtt a sokszínűséget a Budapest Pride-on. Sok elsőprájdozóra is számítanak, olyanokra, akik korábban még nem vettek részt a felvonuláson. Az eddig közel 700 céget, szervezetet és közösséget számláló Nyitottak vagyunk kezdeményezéshez a Nyitottakvagyunk.hu honlapon lehet csatlakozni. Azokat várják, akik alapértéküknek tekintik, hogy másokat csak tetteik és teljesítményük alapján ítélnek meg, tekintet nélkül bármi másra.

 

hirdetés

Egy év alatt közel 700 cég (köztük a Kreatív is), szervezet és közösség csatlakozott a Nyitottak vagyunk kezdeményezéshez – olyan cégek, szervezetek, amelyek alapértéküknek tekintik, hogy másokat csak tetteik és teljesítményük alapján ítélnek meg, tekintet nélkül bármi másra. A kezdeményezést egy éve indította Magyarországon a Prezi, az Espell és a Google a nyitottságért. Már az indulást követő hetekben négyszáz cég, szervezet és közösség csatlakozott hozzá, kamionnal képviseltették magukat a Budapest Pride-on. Tavasszal pedig „Nyitottnak lenni megéri. Ne hallgass az előítéletekre” mottóval közösségi videoakciót indítottak. A videoüzenetekben a nyitottságért álltak ki, és saját élményeik megosztásával emelték fel szavukat cégek, szervezetek, ismert emberek és internetezők többek közt a romákkal, zsidókkal, fogyatékos emberekkel szembeni előítéletek ellen. A YouTube-ra feltöltött videókat alig két hét alatt több mint 200 ezerszer nézték meg.

„Azért indítottuk el tavaly nyáron a Nyitottak vagyunk közösségi kezdeményezést, mert nemcsak azt gondoljuk, hogy nyitottnak lenni helyes, de tapasztalatból tudjuk, hogy meg is éri. Tudjuk, hogy hozzánk hasonlóan sokan nyitottak. Szerintünk fontos ezt megmutatni, hogy ezzel inspiráljunk másokat is” – emelték ki a Nyitottak vagyunk elindítói, a Prezi, az Espell és a Google képviselői. „Tapasztalatból tudjuk, hogy sikerünket annak is köszönhetjük, hogy nyitottak vagyunk. Nyitottak az új ötletekre, szokatlan megoldásokra és a világra. A Pride pedig világszerte a sokszínűség ünnepe. Úgy gondoljuk, hogy nem elég elfogadni a sokszínűséget, hanem támogatni és ünnepelni kell. Mert megéri. Ezért számunkra természetes, hogy ott vagyunk a Pride-on a világ más országaiban és Magyarországon is.”

„Tavaly óta közel megduplázódott a Nyitottak vagyunk-hoz csatlakozók száma. Ez alapján – valamint a tavalyi tömegből és fesztiválhangulat alapján – arra számítunk, hogy idén még többen tartanak velünk a Budapest Pride-on. Sok elsőprájdozót is várunk, olyanokat, akik korábban még nem voltak a felvonuláson” – tette hozzá Bán Miklós, a Nyitottak vagyunk egyik alapító cége, az Espell vezérigazgatója.

„A 2013-as Budapest Pride Felvonulás sikerének egyik fontos tényezője volt a Nyitottak vagyunk kezdeményezés keretében csatlakozó cégek és szervezetek csoportja. Mivel hisszük, hogy LMBTQ embereket a leghétköznapibb helyzetekben, így a munkahelyükön is rendszeresen ér kirekesztés és diszkrimináció, nagyon fontosnak tartjuk, hogy munkaadók és munkavállalók álljanak ki a sokszínűség, elfogadás és szolidaritás üzenete mellett. Ezért örülünk, hogy a lendület nem hagyott alább, és a Nyitottak vagyunk idén is velünk ünnepel július 5-én” – mondta Milanovich Dominika, a Budapest Pride egyik sajtószóvivője.
A Nyitottak vagyunk közösségi kezdeményezéshez csatlakozók alapvető értéknek tekintik, hogy másokat csak tetteik és teljesítményük alapján ítélnek meg, tekintet nélkül életkorra, nemre, nemi identitásra, szexuális orientációra, nemzeti, etnikai hovatartozásra vagy származásra, politikai, vallási vagy más meggyőződésre, valamint fizikai vagy egyéb adottságokra.

A kezdeményezéshez csatlakoztak világhírnévre szert tett magyar start up-ok, nemzetközi nagyvállalatok, magyar sajtóorgánumok és bloggerek, fesztiválok, felsőoktatási intézmények, sok és sokféle kisebb és nagyobb vállalkozás, egyesületek, alapítványok, köztük emberi jogi szervezetek, a roma kultúra megismertetéséért dolgozó szervezet, a mozgás örömét a fogyatékos emberekkel megosztó vagy éppen a hajléktalanokat segítő alapítvány, és még sok, sokféle ügyért dolgozó szervezet, alapítvány és közösség.

A Nyitottakvagyunk.hu-n mindenki kiállhat a nyitottság mellett. A kezdeményezés alapítói szerint ez egy egyszerű, de fontos gesztus. Ha valaki a Budapest Pride-on is a Nyitottak vagyunk-kal tartana, ezt jelezheti az This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címen, a közösség legfrissebb híreit a Facebookon és a Google+ oldalukon lehet követni.

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Ez most nem a kart karba öltve sörözések időszaka – üzeni a Soproni új kreatívja.

A Nissan reklámjában most nem az autóeladáson van a hangsúly, hanem azon, hogy mindenki maradjon otthon.

Monika Grüttner kulturális miniszter szeretné, ha már jövő héttől élesedne a segélyprogram.

A Telekom, a Telenor és a Vodafone fizettek ennyit, 15 évre kaptak jogosultságot

A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) képviselői közleményben írnak szakmájuk szerepéről a koronavírus idején.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, nemzetközi kreatívigazgatók és szakújságírok a zsűriben! M+Listán pontszerzés. Végső nevezési határidő: 2020. július 31.

Elhalasztva! A rendezvény új időpontban kerül megrendezésre! Mit tehet az ember a környezetért a saját munkahelyén - és hogyan tegye mindezt a vállalati kultúra részévé? Gyakorlati tippek, információk a témában.

Elhalasztva! A rendezvény új időpontban kerül megrendezésre! Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop április 2-án, limitált létszámmal.

Elhalasztva! A rendezvény új időpontban kerül megrendezésre! Milyen tapasztalatok vannak az egészségügyben a GDPR életbe lépése óta? Mit kellene tenni annak érdekében, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) használata megfeleljen az európai uniós szabályoknak? Hogyan lehetne ad

Elhalasztva! A rendezvény új időpontban kerül megrendezésre! Digitális automatizáció a marketingben: Mire való a chatbot és mikor érdemes használni? Milyen lehetőségek vannak vele a márkaépítésben? Mi a szerepe az ügyfélkapcsolatban? Mi a jó chatbot stratégia?

Elhalasztva! A rendezvény új időpontban kerül megrendezésre! A Kreatív szaklap először szervezi meg a Best of Best.net & Lollipop workshopot, amelyen az ügynökségek bemutatják a két versenyen legeredményesebben szereplő kampányaikat.

A verseny célja, hogy egy olyan díjat indítson el az FMCG, és az ezzel a szegmenssel szorosan összefüggő Horeca-piac számára, amely felhívja a figyelmet az elmúlt év sikeres innovációira a fogyasztók, a kereskedelem, a vendéglátás és a szállodaipar területén. Nevezési határidő: június 3.

Elhalasztva! A rendezvény új időpontban kerül megrendezésre!

Elhalasztva! A rendezvény új időpontban kerül megrendezésre! ÚJ IDŐPONT HAMAROSAN!

hirdetés
hirdetés