Ma már természetes, hogy a nyári vagy téli olimpia minden pillanatát, olykor még az olimpiai falu pikáns történéseit is követhetjük, ám a technika csak a XI. játéktól kezdve adott lehetőséget a közvetítésre. Az 1936-os berlini olimpia a sportközvetítés evolúciója szempontjából mérföldkőnek számít: hazánkban ez volt az első élő rádiós, a Német Birodalomban pedig az első televíziós közvetítés. Itt láthattuk képekben Adolf Hitlert ököllel szurkolni, és egy stadionnyi ember karját szervezetten előre lendülni. Innen aztán néhány évtized alatt jutottunk el oda, hogy akár 7/24-ben is nézhetjük az olimpiai közvetítéseket, HD minőségben és a harmadik dimenzió térhatását élvezve.

Az olimpia első hangja

Mert tény, hogy amíg 1928-ban az amszterdami olimpiáról még egyetlen ország rádiója sem közvetített, a budapesti stúdió már akkor napi összefoglalókat készített.  A következő olimpiáról már naponta három hírblokkal jelentkeztek, az 1936-os téli játékok Magyarország–Belgium jégkorong-meccsének eseményeit pedig már élőben a Magyar Rádió mikrofonjába mondták be. Amikor aztán júliusban a Hősök terére érkezett az olimpiai láng, a fővárosi hangulatot az éteren keresztül, csak az Egyesült Államokból 87 rádióállomás vette át. A nyári berlini olimpia mind a tíz magyar aranyérmét Pluhár István, a futballistából lett sportriporter közvetítette, köztük Csík Ferenc 100 méteres gyorsúszásban aratott győzelmét is.

Ahogy aztán később komoly technikai fejlődésnek számított az első rádiós körkapcsolás, amely során több helyről, egy időben zajló sportmérkőzésről jelentkeztek be a rádiós riporterek..

Hitler olimpiája

Az első televíziós közvetítés a Német Birodalom által megszervezett berlini olimpiához fűződik, ahol a vezetőség a náci hatalomvágynak megfelelő lendülettel igyekezett a rendszer békés, világra nyitott oldalát megmutatni. Ebben az időben még csak napi két-három órás műsorideje volt a televízióknak, de Berlin az 1936-os olimpiai játékok ideje alatt így is nagyjából 70 órányi képanyagot közvetített (viszonyításként: a tavalyi londoni olimpia hazai közvetítője a BBC volt, amely a játékok több ezer óráját osztotta meg a világ közönségével). Mivel a családoknak ekkoriban még nem volt televíziókészülékük, néhány nagyvárosban közösségi helyiségekben lehetett meglesni az olimpia pillanatait.

A sportesemény megörökítésére a német propaganda minisztérium Leni Riefenstahl rendezőnőt kérte fel, akinek első olimpiai filmje a mai napig is mérceként szolgál a sportesemények tudósításához.

Ő volt az első, aki kameráival egyszerre 8-10 pozícióból rögzítette ugyanazt az eseményt, és aki azért, hogy tempósan pergő filmet kapjon, a másfél évig tartó utómunkálatoknál az egyes jeleneteket öt másodperces hosszúságúra vágta. 1936 után Hitlernek már nem volt olyan fontos az olimpiai eszme, a II. világháborút követően két olimpia is elmaradt.

Berlini olimpia, 1936 Így szurkol Hitler:

Ötkarika a képernyőn

Bár 1936-tól kezdve a BBC, a világ első televíziós társaságaként rendszeres műsort adott, és az 1948-ban Londonban rendezett olimpiát is közvetítette, készülék hiányában alig volt néző, aki ezt láthatta. Mivel az olasz televízió az 1960-as olimpiát a nyitó eseménytől a záróünnepség végéig megmutatta, ez volt az első olimpia, amit az európai televíziók teljes egészében leadtak. Közel 300 tévés szakember dolgozott azon, hogy az élő közvetítés 36 országba juthasson el egy időben.

1960, Róma olimpia megnyitója

Számunkra is ez volt az első olimpia, amit tévében láthattunk, három évvel az után, hogy a nyilvános televíziós sugárzás megkezdődött hazánkban a Magyar Posta segítségével. Mert amíg a Magyar Rádióból kivált Televíziós Osztály a műsorokat készítette, addig annak sugárzása a Magyar Posta feladata volt. Ennek az olimpiának volt először helyszíni kommentátora Vitray Tamás, aki 2008-ig minden játékot közvetített. A 1964-es tokiói olimpiáról viszont csak Szepesi György és Szűcs Ferenc rádiós riporterek követhették az eseményeket élőben, akiknek hangja több ezer kilométert tett meg tenger alatti és szárazföldi kábeleken. Televíziós kollégáik ugyanis kellő technika hiányában nem utazhattak a helyszínre, ezért a több szocialista országot is tömörítő Intervízió nevű műsorcsere szervezet központjából, Berlinből tudósítottak az eseményekről. A tévés stáb feladata csak az volt, hogy a Japánból repülőn érkezett filmtekercseket lefordítsák saját anyanyelvükre.

Így győzte le a sport a távolságot

A hatvanas évektől kezdve aztán a háztartások szerves része lett a televízió, a televíziós  társaságok folyamatosan korszerűsödő átviteli technikáinak köszönhetően egyre jobb minőségben lehetett felvételeket közvetíteni. A tokiói olimpia képeit például már műholdak segítségével sugározták Japánból, igaz csak az Egyesült Államokba, de ezzel kezdetét is vette az élő közvetítések egész világra történő kiterjedése. Kialakult a sport és az elektronikus sajtó markáns szimbiózisa, a ’80-as évek elejétől kezdve pedig olimpiai stadion nem is épült rádiós, tévés közvetítő stáboknak fenntartott sajtóemelvény nélkül.

Ma már elképesztően modern technológiák biztosítják, hogy a sporteseményeket bárhol, jobb kép és hangminőségben élvezzük, és mindezt úgy, hogy már tévé közelében sem kell lennünk ennek követéséhez. Mert amíg a nagy európai tévétársaságok térhatású tévézéssel és újabban három dimenziós rádiózással kísérleteznek, addig az okostelefonok és tabletek gyártói olimpiai appokkal, a sportszervezetek pedig olyan Youtube csatornákkal, mint amilyen tavaly a Nemzetközi Olimpiai Bizottságé is volt, amelyről az eseményeket élőben lehetett követni.

Papíron maradandó élményt okoz

Bár az olimpia a híradástechnika fejlődése nyomán vált a közönség legkedveltebb sporteseményévé, már a nyomtatott sajtó is kivette az olimpiai eszme közvetítéséből a részét. Az 1908-as londoni olimpia évében megalakult Nyugat című szépirodalmi folyóirat, működése alatt számos sporteseményről adott ki rövid közleményeket, a '28-as amszterdami olimpia megkezdése előtt pedig Molnár Ferenc Olympia című színművének első felvonását jelentette meg. Az újkori olimpiák legkorábbi hírnökei a nyomtatott sajtótermékek, amelyek számos szöveges és képes anyaggal jelentkeztek a játékok kezdetétől fogva. Néhány korai hazai példát taláhatnak erre a képgalériánkban.

Amíg azonban a téli és nyári olimpiák jelentősebb eseményeit a század közepén még bélyegsorozatokon, kártyanaptárokon, vagy gyufás skatulyák címkéin látta viszont a sportrajongó ember, addig az elmúlt közel ötven évben már számos félfamentes formátumban, évkönyvben, sportújságok különszámaként olvashatott róla. A Magyar Olimpiai Bizottság például több mint 25 éve jelenteti meg Sport évkönyv címmel egy-egy esztendő legemlékezetesebb pillanatait, ahol az olimpiáknak minden alkalommal fotókban gazdag külön kiadvány jut. A sport szerelmesei pedig kincsként őrzik, az egyre népszerűbb online antikváriumokból is levadászható, nyolcvanas évek elejéről származó, még fekete-fehér képekkel illusztrált példányokat. A legújabb, a teljes olimpiai kánont feldolgozó lexikonokat pedig már CD-melléklettel dobják piacra, amelyen interaktív térképekkel mutatják be az olimpikonok életét, és korabeli újságcikkekkel idézik vissza egy-egy adott olimpia hangulatát.

Szponzorált tartalom! A cikk elkészítését a Nemzeti Sport támogatta!