Házi kedvencként játszik Cozmo, az asztali minirobot

Alvás közben horkol, örömében bukfencezik, idegenek előtt szégyenlősködik, de gazdáját megismeri – ősztől kapható Cozmo, a tanítható és érzelmekkel manipuláló minirobot. Toy Story az irodában, házi kedvenc a szőrallergiások otthonában, vagyis egy igazi Wall-E a Telenor Kreatívval közös rovatában.

A mobilos applikációkkal irányítható kisméretű játékautóiról ismert, de alapvetően robotikával foglalkozó Anki gyártócég legújabb dobása a gyerekek és a kisebb háziállatok viselkedési mintái alapján működő Cozmo nevű minirobot. „A távirányítós versenyautókat hiába ruházzuk fel mesterséges intelligenciával, az emberi személyiség-jegyek kifejezésére sokkal alkalmasabb formát kellett találnunk. Egy minirobotban például életre kelthetsz egy olyan szerethető karaktert is, amilyet általában csak a filmekben látunk” - idézi Hanns Tappeiner, a 2010 óta a Szilícium-völgyben működő cég egyik alapítójának szavait a The Verge.

A Pixar Wall-E figurájához hasonlító tenyérnyi nagyságú robotot az okostelefonokhoz használt képernyő megérintésével lehet alvásából felkelteni, és a hozzá lefejlesztett alkalmazással irányítani. Idegenekkel szemben félénken viselkedik, de amint kamerájával felismeri a körülötte lévő emberek arcát vagy hangját, egyből barátságossá válik, készen állva a játékra. Ha sokáig magára hagyják, látványosan unatkozni kezd, és kijelzőjén az Atari klasszikus faltörő videojátékával kezd játszani.

Érzelmi motorként funkcionáló szoftverével többfajta állapotot képes kifejezni, például bukfencezéssel örül, ha egy játékban nyer, és dühösen rázza a fejét, ha veszít. Tud bátorságra, magabiztosságra, izgatottságra és boldogságra utaló állapotot is kifejezni. Ha beépített mozgásérzékelőjével felismeri az íróasztal szélét, rémült csipogással jelzi a számára veszélyes mélységet, majd a körülötte tétován állókra vetett rosszalló nézéssel fordul vissza a biztonságosabb zóna felé. A gyártók szándékosan úgy programozták a robotot, hogy minden szituációra mókás véletlenszerűséggel reagáljon.

A gyártó cég a robot karakterének kitaláláshoz Carlos Baena, a Pixar animátorának segítségét kérte, aki egy Maya nevű szoftverrel másolta le az emberszerű érzelmeket és viselkedéseket. Ennek köszönhetően képes a minirobot hangulatának megfelelően változtatni hangszínét, fejének dőlésszögét és szemével kifejezni az aktuális érzelmeit. Minél többet foglalkozik a kis robottal tulajdonosa, annál okosabb és alkalmazkodóbb lesz, a nehezebben megoldható feladatokhoz pedig a wifin rácsatlakoztatott okostelefon tudását használja.

Akkumulátora két órán át működik, de töltődokkjába beállítva nyolc-tíz perc alatt újratölthető. Az Anki legújabb termékével a házi kedvencre vágyó gyerekeket és az irodában dolgozókat célozza meg, akik mindennap új dolgokra taníthatják meg az asztalaikon korzózó minirobotokat. A Cozmót idén októbertől 180 dollárért árulják, a mellé tervezett külön fejlesztői készlettel pedig a programozók kísérletezhetnek vele, hogy tovább bővíthessék a robot tudását.

Itthon azonban még addig sem kell várni a robotcsodákra. 2016. szeptember 10-én ugyanis a budapesti Hungexpo ad otthont a Drónverseny és Robotika Show-nak. Az egész napos rendezvény során a Drone Prix Hungary drónverseny sorozat döntősei Közép-Európa legnagyobb, mintegy 2700 négyzetméteres fedett drón-versenypályáján mérhetik majd össze tudásukat a kupáért, miközben a látogatók több csarnokban a drón és robotika világ legújabb vívmányaival találkozhatnak. Az esemény kiemelt támogatója a Telenor.

 

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Meghosszabbított nevezési határidő: március 13.

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra február 27-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

Ismerd meg a legújabb üzleti trendeket és módszereket, majd próbáld ki a tanultakat március 4-én!

Hozd a laptopod! – Facebook és Instagram tréning HR-eseknek, lépésről lépésre, március 12-én!

Jöjjön el március 12-én a tavaszi Gyógyszerkommunikációs konferenciára! Inspirálódás, tanulás és tudásmegosztás nem csak gyógyszeripari szakembereknek az EGIS exkluzív, interaktív helyszínén!

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, nemzetközi kreatívigazgatók és szakújságírok a zsűriben! M+Listán pontszerzés. Nevezési határidő: 2020. március 13.

Mit tehet az ember a környezetért a saját munkahelyén - és hogyan tegye mindezt a vállalati kultúra részévé? Gyakorlati tippek, információk a témában.

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop április 2-án, limitált létszámmal.

Milyen tapasztalatok vannak az egészségügyben a GDPR életbe lépése óta? Mit kellene tenni annak érdekében, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) használata megfeleljen az európai uniós szabályoknak? Hogyan lehetne adatvédelmi szempontból is jól (fel)használni a hazai adatvagyon

Digitális automatizáció a marketingben: Mire való a chatbot és mikor érdemes használni? Milyen lehetőségek vannak vele a márkaépítésben? Mi a szerepe az ügyfélkapcsolatban? Mi a jó chatbot stratégia?

A verseny célja, hogy egy olyan díjat indítson el az FMCG, és az ezzel a szegmenssel szorosan összefüggő Horeca-piac számára, amely felhívja a figyelmet az elmúlt év sikeres innovációira a fogyasztók, a kereskedelem, a vendéglátás és a szállodaipar területén. Nevezési határidő: április 3.

A nagy sikerrel zajló Év Gyára verseny ötéves jubileuma alkalmából egy egész napos konferenciával egészítjük ki díjátadó gálánkat, ezzel teremtve meg az év egyik kiemelkedő ipari eseményét. Ismerje meg a nemzetközi és a hazai év gyára verseny győzteseinek legjobb gyakorlatait!

Nagy Kreatív Nap május 7-én! További részletek hamarosan...

Az FMCG és kereskedelmi szektor kiemelkedő éves eseménye! Dátum: 2020. május 13-14. Helyszín: Saliris Resort Spa & Konferencia Hotel, Egerszalók