hirdetés
hirdetés
hirdetés

Fűtermesztésbe fogott Jim Belushi

Remek cikk jelent meg az Advertising Age marketinges rovatában, a CMO-ban, amely bemutatja, hogy Jim Belushi színész hogyan vágott bele a fűtermesztésbe, amelyet jövőre egy tévéshowban is követni lehet majd. 

hirdetés

Jim Belushi 2000-es évekbeli nagy dobása volt az According to Jim (magyarul Jim szerint a világ) című sorozat volt, amelyben egy tukkó, némileg soviniszta, de azért jóérzésű embert alakított. 2010-es évekbeli nagy dobása pedig úgy tűnik, idén jött el: miután néhány évvel azután, hogy Oregon állam 2014-ben legalizálta a kannabiszt, a 65 éves sztár felépített egy kannabisztermesztéssel és -kereskedelemmel foglalkozó céget, amelynek ügyes-bajos dolgait mostantól egy reality showban követhetik nyomon az érdeklődők. A sorozat, amely a 37 hektáros farmon zajló életet mutatja be, 2020-ban lesz látható egy jelenleg meg nem nevezett tévécsatornán.

Forrás: Belushi's Farm

Belushi a sikeres marketing érdekében nem riad vissza attól sem, hogy felhasználja bátyja, az 1982-ben drogtúladagolásban elhunyt John Belushi főszereplésével készült Blues Brothers című kultfilm soha nem szűnő sikerét is. Legfontosabb dolga ugyanis, hogy szűkebb pátriájában, Illionois-ban az elsők között léphessen piacra, miután 2020-tól ott is legális lesz a kannabisz fogyasztása. „Január elsején már a polcokon akarok lenni" – mondta az AdAge-nek, és azt is váltig állította, hogy a Bluesmobile hű másolatában akarja róni szülővárosa, Chicago egyik főutcáját, a kocsi tetején pedig megafon helyett egy hatalmas joint lesz.

A Blues Brothers logó meg fog mosolyogtatni

Illinois két dolog miatt kulcsfontosságú nemcsak Belushi, hanem mindenki számára aki be akar, vagy már be is lépett a rohamosan növekedő fűbizniszbe: egyrészt ez a hatodik legnépesebb állam az USA-ban, másrészt a legnagyobb kannabiszforgalmazó vállalat közül négy itt székel. 

Belushi Nevadában és Kaliforniában szeretné termeszteni a füvét, de ezen kívül szeretne megállapodni nagy, már piacon lévő cégekkel és termesztőkkel, hogy országos szinten piacképessé tegye a Belushi's Farm termékeit (aminek a márkaneve, nem fogunk meglepődni, Blues Brothers lesz).

A sztár egyébként hasznos az egész iparág számára, ugyanis be tudja vinni a köztudatba, hogy milyen problémákkal küzd a fűkereskedelem az Egyesült Államokban: azon kívül, hogy a történet mindössze néhány évre tekint vissza, a cégek nem élvezik azokat a szövetségi szintű jogi védelmet, amit más, átlagosnak mondható terméktípusok igen, valamint a hirdetést is megnehezíti az a tény, hogy a marihuána egyelőre sok államban illegális. 

A piacról egyelőre hiányoznak az igazán nagy márkanevek, bár a legbejáratottabb szereplők, mint a Green Thumb Industries vagy a Cresco Labs, már több, ismert márkát felvásárolt, tehát az látszik, hogy a piac, ha óvatosan is, de a konszolidáció felé tart. Belushi cége ebből a szempontból remekül választott a Blues Brothers márkanévvel. „A Blues Brothers jövőre lesz 40 éves film. Amikor bemész egy boltba, és látsz 30-40 márkát magad előtt, majd meglátod a Blues Brothers logóját, el fogsz mosolyodni" - mondja Belushi, aki ezen kívül még két márkáját, a Jim's Private Vaultot és a Captain Jacket is be akarja hozni a köztudatba.

Fontos a jó történetmesélés

Belushi 40 évet húzott le a showbizniszben, nem csoda, ha jól el tudja magát adni, legyen szó bármiről. Bátyja, John Belushi 1982-ben drogtúladagolás miatti halála a mai napig ismert tény. Belushi erről annyit mond: „Ha Johnny füves lett volna, még mindig élne". Belushi a Chicago Innovation Foundation adománygyűjtő eseményén kijelentette: életeket, családokat és közösségeket akar a fű által megmenteni. Beszélt egy háborús veteránról, aki a poszttraumás stressz szindrómáján sokat segített a kannabisz, egy anyáról, akinek gyerekének rángásos rohamain javított sokat. Elő is vezetett egy jótékonysági ötletet: a rászorulók (veteránok, skizofréniások, hajéktalanok annyit fizetnek a „gyógyszerért", amennyit tudnak, a maradékot pedig a tehetősebb vásárlók teszik hozzá. 

Nem Belushi az egyetlen sztár, aki belépett erre a piacra. Snoop Dogg a Leafs, Willie Nelson pedig a Willie's Reserve név alatt indított saját vállalkozást, a Marley Natural pedig a Bob Marley hagyatékát ápoló alapítványhoz köthető. Jay-Z pedig nemrég a Caliva vezető brand stratégája lett.

A celebekhez köthető kannabiszforgalmazók azonban egyelőre csak a teljes piac mindössze 1 százalékát „uralják". Ez azonban változhat, főleg, ha Belushinak is sikerül felkurblizni a Bluesmobile motorját. Egyes vélemények szerint a kannabisziparág egyre jobban eltávolodik attól, hogy néhány bibe legyen egy vákuumzacsiban, és a márkázott termékek felé fog közelíteni. A Blues Brothers jó lökés lehet ebbe az irányba.

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Transzneműek és férfiak is megmutatják, hogyan kell elvégezni otthon a mellek vizsgálatát.

A lovasi Resident Art Gartenben kiállítások, koncertek és filmvetítések várják a művészetek rajongóit.

A sörmárka ezzel az 51-es körzetet megrohamozó tömegre reagált.

Egy mesékkel tarkított útikalauz érdemelte ki a New Talent kategória díját.

A Trafó vagy a Müpa kommunikációs szakemberei ítélik majd meg a pályázatokat.

hirdetés

A Pont Itt gasztro/szállás/utazás szaklap idén is meghirdeti a hazai Horeca-szakma körében legrangosabb, leglátványosabb design versenyét, a ma már igazi nemzetközi brandnek számító Gastro&Hotel Design Award-ot. Nyári ráadás! Végleges nevezési határidő: július 31.

Mentes-M Díj újra! Megújult és új kategóriákkal idén is keressük a legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeket hazánkban! Nevezési határidő: 2019. augusztus 30.

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2019. augusztus 30.

Keressük Magyarország legszebb, legigényesebben kivitelezett kommunikációs és marketingcélú, vagy a médiában alkalmazott designmegoldásait! Nevezési határidő: 2019.08.30.

Találkozunk szeptemberben! Gyertek el, egyszerre két szakmai konferenciát is adunk a Nagy Kreatív Márkanap két hajóján. Egy egész nap az A38-on együtt! 2019.09.04.

Hogyan győzhető le az időstressz? Energiamenedzsment 4 lépésben. A szeptember 6-i tanfolyam során rövid, közös mindfulness gyakorlást tartunk, amit aztán beépíthetsz a hétköznapjaidba.

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop szeptember 12-én, limitált létszámmal.

Az Üzlet és Pszichológia és a hrpwr.hu ismét bemutatja a nagy sikerű „kékgalléros” konferenciát! Kékgalléros HR kihívások 3.0 szakmai konferencia szeptember 26-án.

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra október 9-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

hirdetés
hirdetés