Ezt a kormányra erősíthető kütyüt a zöld bringások fogják szeretni

Az újgenerációs, kormányra ültetett miniasszisztens új funkciókkal tér vissza, így a mobilos applikációra csatlakoztatva most már számos adatot is kiír kerek szerkentyűjének kijelzőjére. Ráadásul a nap végén azt is megmutatja, hogy mennyivel kisebb CO2-lábnyomot hagytunk a Földön, mintha ugyanazt az utat négy- vagy több keréken tettük volna meg. 

A SmartHalo ötletét még 2015-ben egy tucatnyi lelkes bringás álmodta meg, és akkoriban ezt az álmukat egy Kickstarter-kampány keretében valóra is tudták váltani. Így aztán néhány éve már kapható az az intelligens kerékpár kiegészítő, ami mobilra csatlakoztatva egyben kínál navigációt, automata világítást, riasztót és fitneszfunkciót. A srácok mögöttes célja azonban továbbra sem változott, szabadidejükben még mindig azzal foglalkoznak, hogyan tudják ezt az eszközt még több funkcióval felszerelni, és használóik segítségével a környezeti ártalmaktól is megvédeni az egyre sérülékenyebb bolygónkat. 

Így aztán megszületett a kormányra rögzíthető eszköz második generációja, amely már egy OLED-kijelzőt is kapott, és amely már egy csomó adatot is képes megjeleníteni, köztük a sebességet, az időt, a megtett utat és az elégetett kalóriaszámot. Ezek közül az ujjunk érintésével jobbra vagy balra tologatva választhatjuk ki, hogy melyik adatot szeretnénk látni.

 

 

És bár az időjárásról, a WhatsApp, a Messenger vagy a munkahelyi Facebook-ként emlegetett Slac alkalmazás értesítéseiről is küld egy jelzést, sőt, a telefonhívást is kijelzi névvel együtt – mindezt csak villogva teszi, hogy ne vonja el a kerékpáros figyelmét a közlekedéstől. De építettek bele egy jutalmazó funkciót is, amely a nap végén azzal a jó érzéssel tölti el a bringázót, hogy a hozzá kötött mobilos applikációban megnézheti, a tekerésével aznap mekkora széndioxid-adagtól óvta meg bolygónk levegőjét.

Összességében a navigáció kérdését ebben a verzióban sem bonyolították tovább, azonban a színes fénygyűrű már méterre pontosan kijelzi, hogy az applikációba betáplált célállomás milyen messze van még, vagy, hogy mikor, merre kell kanyarodni. A célba érkezést pedig a kijelző apró fényeinek teljes, zöld körben villogással jelzi.

 

Az új SmartHalo azonban már egy nagyobb teljesítményű LED-lámpát kapott, amely szürkületben és induláskor automatikusan bekapcsol, és ugyanígy ki is alszik a fénye, amint megáll alatta a bringa. Aztán tovább fejlesztették benne a lopásgátló zárrendszert és a riasztót is, amely egyből érzékeli, ha valaki babrál a kormánnyal, és ilyenkor 110 decibeles hangerővel kezd szirénázni. Az eszköz akkumulátora egyébként három hétig bírja egyetlen feltöltéssel, ha naponta egy-egy órát használjuk tekerés közben; az USB-n keresztüli töltéséhez pedig egy HaloKey névre keresztelt kulcsot csomagolnak mellé, amivel ezt a kis kerek szerkezetet levehetjük a bicikliről.

A SmartHalo legelső szériájából az Apple segítségével több mint 70 országban 25 000 darabot adtak el a srácok, és ahogy a most futó közösségi finanszírozós kampányoldalukat nézzük, szinte biztosak lehetünk abban is, hogy év végére már nem 134 kanadai dollárért (28 ezer forint) fogjuk tőlük megrendelni ezt a felokosított, kormányra ültetett miniasszisztenst.

 A sorozatot a Telenor támogatja. 

 

Szekeres Andrea
a szerző cikkei

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Gyakorlatorientált tréning az INTREN szakmai támogatásával a Google Ads kampány létrehozásának és optimalizálásának technikájáról és trükkjeiről, egészen a kezdő lépésektől. január 28., 08.30 - 14.00

Gyere, ünnepelj velünk a Best.net díjátadóján! Helyszín: Story Budapest (1075 Budapest Kazinczy utca 21.) Időpont: 2020. január 29. kapunyitás: 19:00, pontos kezdés: 19:30

2019 legdíjazottabb ügynökségeinek és megbízóinak estéje. A 2019-es Kreatív-MAKSZ M+Lista és a Kreatív PR Toplista helyezettjeinek díjazása. Időpont: 2020. február 11.

A HRKOMM Award 2019 nyertes pályázatainak bemutatása február 13-án.

Február 18-án ismét megrendezzük a Kreatív szaklap PR-workshopját, ahol a résztvevők megismerkedhetnek a 2019-es év kiemelkedő PR-kampányaival.

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Nevezési határidő: február 21.

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra február 27-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

HR workshop az FMCG és a kereskedelem-piac szereplői számára A workshop célja: HR-finomhangolás az élelmiszer kiskereskedelmi szektort és az élelmiszergyártó cégeket terhelő munkaerőhiány-állapotok közepette, a hatékonyság növelése, a versenyképesség megtartása érdekében.

Ismerd meg a legújabb üzleti trendeket és módszereket, majd próbáld ki a tanultakat március 4-én!

GYÓGYKOMM március 12-én!

Mit tehet az ember a környezetért a saját munkahelyén - és hogyan tegye mindezt a vállalati kultúra részévé? Gyakorlati tippek, információk a témában.

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop április 2-án, limitált létszámmal.

Az FMCG és kereskedelmi szektor kiemelkedő éves eseménye! Dátum: 2020. május 13-14. Helyszín: Saliris Resort Spa & Konferencia Hotel, Egerszalók