hirdetés
hirdetés
hirdetés

Év Honlapja - kiosztották a díjakat

Az Év Honlapja pályázaton tíz díjat és hat különdíjat osztottak ki idén. A győztesek között van például a Carnation, a Kirowski, a Café Interactive és az InfoRádió is. Az Internet Marketing Klub (IMK) és a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) hatodik alkalommal hirdette meg a pályázatot, amelyre 167 nevezés érkezett.
hirdetés
A tavalyihoz képest idén 19 nevezéssel kevesebb pályázat érkezett az Év Honlapja versenyre, amelyen a 13 kategóriából végül tízben ítéltek oda díjakat. Legtöbben a kereskedelem és a szolgáltatás kategóriában nyújtottak be pályázatot.

A nyertesek között szerepel például a Kirowski, amely a saját oldalával a márkasite kategóriában nyert, a Carnation-t pedig a szolgáltató és a nonprofit kategóriában ismerték el a Generali-Providencia site-jáért és a Szeretem Magyarországot Klubnak készült honlapért. A Café Interactive a BMW 1-es bevezető kampányával az év kreatív online megoldása kategórában nyert, az InfoRádió pedig – saját hírportálját nevezve – a média kategóriában kapott elismerést.

Míg tavaly négy honlap kapott különdíjat, addig idén hatot talált erre érdemesnek a zsűri.

Az elbírálásban döntő szempont volt a honlap felépítettsége, az információ minősége és frissessége, a tartalom aktualitása, az interaktivitás mértéke, a szolgáltatások fejlettsége valamint a kitűzött vállalati cél tartalmi és képi megvalósulása.

Minden honlapot három zsűritag értékelt, a site-okat egy véletlengenerátor osztotta szét számukra. A kiértékelt pályázatok eredményének átlagolása után a zsűri minden kategóriában az első hármat még egyszer közösen értékelte és így alakult ki a végleges sorrend.
 

Év Honlapja 2007 - Díjazottak

Kultúra kategória
www.nemzetisirkert.hu – Budapesti Temetkezési Intézet

Oktatás kategória
www.honfoglalo.hu – AB-MM

Kereskedelem kategória
www.nod32.hu – Sicontact

Média kategória
www.inforadio.hu – InfoRádió

Kormányzat és település kategória
www.szekesfehervar.hu – Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

Márkasite kategória
www.kirowski.hu – Kirowski .

Szolgáltató kategória
www.generali.hu – Carnation Internet Tanácsadó

Az év kreatív online megoldása kategória
evhonlapja.cafeinteractive.hu/bmw.pdf – Café Interactive

Non profit kategória
www.bekestobbseg.szeretemmagyarorszagot.hu – Carnation Internet Tanácsadó

Személyes oldal kategória
www.tttweb.hu – Szabó Gergő


Különdíjak:

www.artportal.hu – Enciklopédia Kiadó

www.vangoghbp.hu – Arcus Interactive Group

www.licium.hu – Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola

www.matrac-center.hu
– Marketing Solutions

www.kirowski.hu/evhonlapja2007/scratch/ – a Magyar Telekom hirdetése – Kirowski

www.macosz.hu – Standard-Team - Abfox
(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

André Aciman sikerkönyve folytatását mutatja be Budapesten

A V-Tel elsősorban a feltöltőkártyás felhasználókra céloz. 

A szokásos, instakész tájképek, és széles mosolyok helyett kínos helyzetek uralják a légitársaság reklámját.

Idén már másodjára keresik a legjobb ételeket a Hungarian Street Food Awards-on.

A flamand szélsőjobboldali párt plakátjait használta fel projektjéhez a menekültekkel foglalkozó belga szervezet.

hirdetés

A Pont Itt gasztro/szállás/utazás szaklap idén is meghirdeti a hazai Horeca-szakma körében legrangosabb, leglátványosabb design versenyét, a ma már igazi nemzetközi brandnek számító Gastro&Hotel Design Award-ot. Nyári ráadás! Végleges nevezési határidő: július 31.

Mentes-M Díj újra! Megújult és új kategóriákkal idén is keressük a legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeket hazánkban! Nevezési határidő: 2019. augusztus 30.

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2019. augusztus 30.

Keressük Magyarország legszebb, legigényesebben kivitelezett kommunikációs és marketingcélú, vagy a médiában alkalmazott designmegoldásait! Nevezési határidő: 2019.08.30.

Találkozunk szeptemberben! Gyertek el, egyszerre két szakmai konferenciát is adunk a Nagy Kreatív Márkanap két hajóján. Egy egész nap az A38-on együtt! 2019.09.04.

Hogyan győzhető le az időstressz? Energiamenedzsment 4 lépésben. A szeptember 6-i tanfolyam során rövid, közös mindfulness gyakorlást tartunk, amit aztán beépíthetsz a hétköznapjaidba.

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop szeptember 12-én, limitált létszámmal.

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra október 9-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

hirdetés
hirdetés