hirdetés
hirdetés
hirdetés

Nem éri meg az üres helyekért öldökölni

Két, Görögországban úttörő start-up vállalkozás is fűződik Odysseas Ntotsikas nevéhez, akivel a görög és a régió online piaci sajátosságairól, személyes ambícióiról és a Think Digital online sales-house magyar irodájának elindításáról beszélgettünk a DotCommerceDay-en tartandó előadása kapcsán. 

hirdetés

Miért hagyott fel a tanácsadói (Az ezredforduló előtt az Accenture-nél volt tanácsadó a Szerk.) szerepkörrel és kezdett ügynökségi karriert?

Ez elég régen volt. Az egyik oka az volt, hogy mégiscsak jobb saját vállalkozásba kezdeni, mint másoknak tanácsokat adni, a másik pedig, hogy az első internet-bumm teljesen magával ragadott.

odysseas
Odysseas Ntotsikas
Hogyan képzeljük el Görögországban az internetkorszak hajnalát?

Azt hiszem, semmivel nem volt különlegesebb, mint Dél-Kelet-Európa többi országában. Mindenki tele volt várakozásokkal, úttörők akartunk lenni, és ott álltunk a bumm kellős közepén. Sokaknak összejött, sokaknak pedig nem. A Görögországot 2002-körül elérő dotkomlufi miatt nagyon sokan tönkrementek nálunk is. Az ügyfeleket és persze az ügynökségeket is ugyanúgy meg kellett tanítani internetben is gondolkodni, mint más országokat.

És milyen most?

A válság ellenére növekszik a piac. Két fontos számból indulunk ki. Az egyik, hogy az online hirdetések mekkora részt szakítanak ki a reklámtortából. A másik pedig az egy főre jutó online reklámra költött pénz. Ami érdekes, hogy noha a régióban nálunk a legnagyobb a reklámköltés, az online részesedése jóval kisebb, mint a Közép-Európában. Magyarországon nyolc-tíz százalék, Görögországban pedig öt. Viszont a régióban sincsenek más számok. Romániában négy százalék, Bulgáriában hat.

Meglep, hogy Görögországban csak öt százalék az arány.

Ne felejtsük, hogy az összköltés nálunk a legnagyobb a régióban, így az öt százalék nem is olyan rossz szám. De alapvetően két körülmény miatt alacsonyabb az online részesedése nálunk, mint Nyugat-Európában. Az egyik, hogy a szélessávú internet még nem annyira elterjedt, mint más országokban. Ennek oka, hogy a görög állami monopólium sajnos akadályozza a versenyt. A másik körülmény, hogy Bulgáriában, Magyarországon vagy Romániában a vezető pozíciókat betöltő szakemberek fiatalabbak, mint Görögországban. Nálunk a senior vezetők átlag életkora ötven-hatvan év, értelemszerűen nehezebben alkalmazkodnak az új helyzetekhez, technológiákhoz. Ők nem is igen használják az internetet.

Az Ogilvy One-nál stratégiai vezető volt. Miért vágott bele egy újabb vállalkozásba?

Portré: Odysseas Ntotsikas
A görög szakember a London School of Economics hallgatójaként diplomázott, karrierjét pedig az Accenture-nél kedzte tanácsadóként. 2000-ben egykori csoporttársával megalapította a Yellow Net Road nevű digitális ügynökséget, amely a régió egyik legsikeresebb start-up vállalkozásává vált. 2005-ben az ügynökséget felvásárolta az Ogilvy One, ahol stratégiai igazgató volt egészen 2006-ig, amikor létrehozta Görögország első online sales-house ügynökségét, a Think Digitalt, melynek részesedése a görög és a ciprusi piacokon 85 százalékos. A hirdetési hálózat jelenleg Romániában és Bulgáriában is rendelkezik irodával olyan partnerekkel, mint a Facebook, az MSN, a Myspace, a Linkedin vagy a Miniclip. Ntotsikas emellett az IAB Greece főtitkára is. A szakember november 25-én Budapesten, a DotCommerceDay konferencián fog előadni. 

Az Ogilvy One-nál az volt a feladatom, hogy miután 2005-ben felvásárolta a Yellow Net Roadot (Odysseas Ntotsikas saját alapítású digitális ügynöksége – a Szerk.), egy többé-kevésbé klasszikus, díjnyertes ügynökségből egy innovatív digitális ügynökséget csináljunk. Egy év alatt negyven embert cseréltünk le zömében online szakemberekre, a második évre pedig nyereségessé tettük a vállalkozást. Ekkor éreztem úgy, hogy nincs több tennivalóm a cégnél, ráadásul abban az időben nem volt digitális sales-house Görögországban. A Think Digital volt az első 2006-ban, amelyik ezzel kezdett el foglalkozni az országban. A piac pedig üdvözölte az elképzeléseinket.

Tehát ekkor már érett volt a piac?

A legnagyobb probléma az online piacon az volt, hogy a szakemberek vagy technológiai oldalról jöttek, vagy pedig nem értettek a marketingrészéhez. Mi odamentünk az ügyfelekhez, és elmondtuk, hogy felejtsék el, amit addig online reklámozás alatt értettek. Fontos volt, hogy nem úgy beszéltünk hozzájuk, mintha földönkívüliek lennénk, elhagytuk az ilyenkor szokásos szemfényvesztő szakzsargont a klikkekről meg impressionökről. Tudtuk, hogy az elérés és a célcsoport számít nekik, és mi ezt le is szállítottuk.

Úgy tudjuk, hogy a Think Digital belép a magyar piacra is.

Januártól. Az a cél, hogy az otthoni sikereket megismételjük. Nyilvánvaló, hogy a piac sokkal telítettebb, mint Romániában vagy Bulgáriában, de vannak rések, amiket megpróbálunk betölteni.

Mit tud a magyar sales-house piacról?

Elég jól ismerem a nagy szereplőket, az elmúlt két évben sokkal kapcsolatban is álltam. Annyi már bizonyos, hogy a piac méretéből adódóan nem éri meg a még üres helyekért öldökölni, inkább az együttműködésekben bízunk.

Rendben, de honnan fog a pénz jönni?

Az együttműködés természetesen nem anyagiakban értendő. Számos közös érdekünk van, akár regionálisan is. Az egyik, hogy fel kell keltenünk az érdeklődést az iparág iránt. A másik, hogy standardizáljunk pár dolgot, ilyen például az önszabályozás a viselkedés alapú targetálás kérdésében, ami most a legfontosabb uniós probléma a területünkön.

Továbbra sem látom, hogy miért éri meg anyagilag önöknek. Gondolom, azért nyitnak irodát, hogy pénzt keressenek.

Nyilván. Azt fogjuk csinálni, amit a többi országban. Megkeressük, azokat a nemzetközi partnereket, akikkel már van kapcsolatunk. Természetesen ezeknek már vannak helyi ügynökségeik, tehát például az MSN-nek hiába dolgozunk Görögországban, itt nincsen jogosítványunk reklámokat elhelyezni az ő platformjaikon (az MSN az Adaptive Media ügyfele – a Szerk.). De van számos olyan ügyfelünk, akiknél Magyarországon is értékesíthetünk felületet. Emellett lokális portfoliót is építünk kifejezetten prémiumközönséggel, illetve olyan kreatív megoldásokat is kínálunk a hirdetőknek, amik jelenleg nincsenek kihasználva a magyar piacon.

Kik lesznek az ügyfelek? Neveket tud már mondani?

Még csak most kezdjük el. Természetesen a legnagyobb média- és reklámügynökségekkel kapcsolatban leszünk, akik számára értékes felületeket fogunk felkínálni.

Hogy fog kinézni az internet öt év múlva?

A közösségi média mindent be fog hálózni, ez nem kérdés. A videóban elhelyezett reklám óriási jelentőségű lesz, de a piac még nem áll készen rá. A viselkedés alapú online hirdetés alapvető fontosságúvá válik, csakúgy, mint a mobil-hirdetés. Az outdoor-reklám a displayek hatására veszít a jelentőségéből, arról nem is beszélve, hogy a hirdetők felnövésével a márkázott tartalmak értéke is megsokszorozódik.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Több európai országban koordinálják majd a márka influenszer marketingjét.

Szegedi kézilabdásokkal és az ORFK szakmai részvételével készített közlekedésbiztonsági kampányt a Groupama biztosító.

A Telekom Race TV és a Media Markt Akcióhősök című vígjátéksorozata esélyes a győzelemre.

Nem tudták igazolni, hogy 455 ezer ingatlanhirdetés érhető el náluk. A GVH lecsapott.

Az újonnan kialakított stratégiai terjesztési igazgatói pozíciót 2019 májusától Tóbiás Andrea tölti be a kiadóban.

hirdetés

A Magyar Instagram Körkép 4.0 kutatás eredményeinek és az Instagram legfrissebb híreinek ismertetése. Az aktuális globális és hazai trendek és érdekességek (fun fact-ek) bemutatása, mindezt az adatvezérelt marketing gondolkodás, az adatvizualizáció eszköztárának demonstrálása mellett.

Nyerő SSC people-management stratégiák. Fluktuációcsökkentő minikonferencia június 7-én.

A versenyre nevezhető bármely olyan mozgóképes alkotás, amely 2018.01.01. és 2019. 05.24. között bármilyen online, illetve mobileszköz-alapú felületen került elsődlegesen publikálásra. Nevezési határidő: május 24.

Idén is Sales&Pszichológia konferencia. Foglald le helyed most! 2019.05.28.

Gyakorlatorientált tréning az INTREN szakmai támogatásával a Google Ads kampány létrehozásának és optimalizálásának technikájáról és trükkjeiről, egészen a kezdő lépésektől. május 31., 08.30 - 14.00

Egyre több az aktív, fizetőképes ötvenes és hatvanas fogyasztó - a te célcsoportodban is. Elmondjuk, hogyan kommunikálj velük, nekik!

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop június 6-án, limitált létszámmal.

Burnout - Ismerd fel, ismerd meg és lábalj ki belőle Csatlós Csillával június 12-én!

Leendő ügyfeled már nálad van – csak észre kell venned! Az adatvezérelt marketing lehetőségei és kihívásai. Hogyan szerezz új ügyfeleket digitális marketinggel, hogyan tartsd meg a régieket? Weboldal-monitoring, tartalommarketing, email-marketing június 12-én.

Egy laza szakmai délután szuper előadásokkal, influencer best practice-ekkel és borkóstolással! Ráadásul igazi influencereket is kérdezhettek majd!

A Pont Itt gasztro/szállás/utazás szaklap idén is meghirdeti a hazai Horeca-szakma körében legrangosabb, leglátványosabb design versenyét, a ma már igazi nemzetközi brandnek számító Gastro&Hotel Design Award-ot. Nevezési határidő: július 5.

hirdetés
hirdetés