hirdetés
hirdetés
hirdetés

Duplázza a tétet a Twitter

A Twitter szeptemberben kezdte el tesztelni egyes felhasználók körében azt, hogy kétszeresére növelik a karakterkorlátot, azért, hogy „a tweetelők még könnyebben kifejezhessék magukat, továbbra is megtartva a gyorsaságot és tömörséget", ami a Twitter sajátja - olvasható a Twitter regionális képviselőjének, a Httpoolnak a közleményében. 

hirdetés

Az adatok elemzését követően a Twitter úgy döntött, hogy az összes felhasználó számára 280 karakterre emeli a felső korlátot, „és kiterjeszti az összes olyan nyelvre, ahol erre szükség lehet", lábjegyzetben pedig megjegyzik, hogy a koreai, japán és kínai nyelvek esetében nincs erre szükség, mert írásmódjukkal eleve „mindig is többet tudtak mondani a tweetjeikkel".

280 › 2*140

Korábban a felhasználók 9 százaléka jutott el a 140 karakterig, az emelés után ez 1 százalékra csökkent a tesztelők körében. A karakterplafon ritkább elérése miatt a Twitter arra számít, hogy az emberek kevesebb időt töltenek majd a posztok szerkesztésével és könnyebben, gyorsabban meg tudják majd fogalmazni gondolataikat - írja a közlemény. Az alábbi grafikonon egyébként jól látszik, hogy az emberek többsége rövid, 30-70 szavas tweeteket küld ki. „Az első napokban az újdonság varázsa miatt számos felhasználó kitöltötte a rendelkezésre álló 280 karaktert. Ez a jelenség azonban rövid időn belül normalizálódott", az elküldött bejegyzések 5 százaléka volt hosszabb 140 karakternél, és csak 2 százaléka haladta meg a 190 karaktert.

A Twitter szerint tehát nem történt radikális változás, a képes posztok eleve több helyet foglalnak. Azt is írják, hogy a tesztelőket a kísérlet során többen követték, és több lájkot és retweetet kaptak, ami valószínűleg persze inkább abból adódhatott, hogy a többi felhasználó kíváncsi volt arra, aki tud 280 karakterben tweetelni.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Darabjuk megvalósulásért egy közösségi kampányt is indítottak. Egy éve dolgoznak a Leányálmon.

A K&H mobiltárca bevezető reklámkampányában használják a digitális technikákat.

A Don't stop me now a korlátlanságot fejezi ki, amely a személyre szabható mobilnetcsomagokat jelenti náluk.

Spoiler: nem biztos, hogy végig ők énekelnek.

Andacs Botond, a port.hu eddigi irányítója az Index új kiadóvezetője. A távozó Pusztay András a Sziget marketingfőnöke lesz.

hirdetés

Hr-esként Ön hol nézi meg először egy jelölt profilját? És kiről mit árul el az adatlapja? És azt vajon tudja, hogy a jelöltek hol és hogyan keresnek a legaktívabban munkát? Workshopunkon mindenre választ kap. November 21. 09:00

Minden gallérhoz másképp kell szólnunk HR-eseként? Kiderül a november 21-i workshopunkon, ahová kék gallérosokra specializálódott HR-eseket várunk.

Prizma Kreatív PR Díj díjátadó: november 22. Helyszín: Akvárium Klub

A Kreatív hagyományos éves konferenciáján ismét a pr-szakma előtt álló legaktuálisabb kihívásokat járjuk körbe. Időpont: november 23.

Időstressz: Hogyan győzhető le? Energiamenedzsment 4 lépésben. 2017.12.01.

A Kreatív év végi médiakonferenciája mindig arra keresi a választ, mi vár a piacra a következő évben. Időpont: december 6.

A legsikeresebb digitális kommunikációs kampányokat és megoldásokat keressük, pontszerzés a Kreatív-MAKSz M+Listán. Nevezési határidő: 12.08.

Tippek és trükkök a prezi.com használatáról. Workshop 2017. december 13-án.

hirdetés
hirdetés