Film

Mivel a kedvenc kikapcsolódásom a mozilátogatás, s a filmek nagy szerelmese vagyok, (több ezer darabos DVD gyűjteménnyel a fiókokban, és igen, még mindig vásárolok lemezeket) New York egy ismeretlen ismerősként tárult elém. A Budapesten készült mozikban imádom megtalálni az ismerős utcákat, felfedezni azokat a helyeket, ahol megfordulok nap mint nap. Kiváncsi voltam, hogy megy ez majd fordítva és a vászonról jól ismert New York-i utcák, épületek, a nyüzsgés, a graffitik hogyan kelnek életre a szemem előtt.

Mivel elég jó helyen sikerült szállást foglalni a Central Park, a Times Square és a Carnegie Hall csak karnyújtásra volt, így rögtön első nap ki is pipáltuk ezeket a nevezetességeket. Már ezen az első kis sétatúrán temérdek film jutott eszembe. Folyamatosan törtek elő az emlékeim a New Yorkban játszódó kedvenc filmjeimből.

A Central Parkban sétálva belebotlottunk a Hair tipikus jeleneteibe, vagy átsétálva egy híd alatt megborzongtunk a gondolattól, ahogy eszünkbe jutott, hogy támadták meg Jodie Fostert A másik én-ben. 

Persze ahogy haladtunk a belváros szíve felé (szerencsénkre kegyes volt hozzánk az időjárás), egyre sűrűbben kiáltottunk egy-egy filmcímet, és meséltük egymásnak az épp ott zajló jeleneteket.  Emlegettük Robert De Niroval a Taxisofőrt, Travoltával a Szombat Esti Lázat, és persze a Wall Street-i bika körül lökdösődő japán turisták között a Tőzsdecápák is szóba került.

Végignéztük a naplementét a Rockefeller tetejéről, (számtalan filmben szerepel, számomra a legfontosabb mégis, hogy az épületben forgatják Jimmy Fallon The Tonight Show-ját), ahol lent már javában koriztak a turisták, és habár a karácsonyfa még nem állt, így is akadt elég fotótéma, hisz minden második lépésnél halloweeni tökös dekoráció díszelgett, szerencsére kevésbé a Halloween című film által inspirálva (nem szeretem a túl ijesztő műfajt). A mi Lego kalandunk a Rockefeller Center lego miniatűrje mellett csúcsosodott ki, aminek a tetejét Batman és Superman vigyázzák.

A One World Trade Center felé menet meséltünk a gyerekeknek 9/11-ről (eddig bele sem gondoltam, hogy a fiataloknak ez mennyire nem magától értetődő), így került elő a Rém hangosan és irtó közel film, innen pedig megállíthatatlanul törtek elő Tom Hanks zseniális alkotásai. Az Empire State Building tetején sem King Kong sztorija, hanem a Szerelem hullámhosszán utolsó képkockái ugrottak be, a Times Square-en, a Bubba Gump étteremben pedig mindenhonnan Forrest kalandjai vettek körül. A Sullynál abbahagytuk, mert nem akartunk a Hudsonon történt landolásra még gondolni sem.

Csajok vagyunk, így tagadhatatlanul eszünkbe jutott a Szex és New York, ahogy egy napfényes délutánon átsétáltunk a Brooklyn hídon, amit egy jó fagyival zártunk Dumboban, a Brooklyn Ice Cream Factoryban.

Gasztro

Igazi kiránduló időnk volt 10 napig, így egy, a városban élő barátunkkal Coney Islandre is kinéztünk. A Nathan’s Famous-ben ebédeltünk, ahol már több, mint 100 éve árulnak hotdogot. A vidámpark mellett, az óceán parton arra gondoltam, belebotlunk majd egy Zoltar jövendőmondó szerkezetbe, mint Hanks 30 évvel ezelőtt a Segítség, felnőttem! klasszikusában, de kiderült, ez a jelenet nem is ott, hanem Rye-ben forgott.

És ha már étkezés, ami itthon nekem hétvégi reggelihez a Törökmézben a gambas pil pil, vagy a Café Flore Matin et Soir-ban a Croque Mademoiselle, az New York-ban a Le Pain Quotidien Croque Monsieur-je volt. Ha arra jártok, próbáljátok ki, egy egész napos városnézéshez kiváló üzemanyag.

Zene

Amellett, hogy elsőként talán Frank Sinatra, vagy Alicia Keys New York dallamai jutnak sokak eszébe, nekem valamiért a Beastie Boystól a No Sleep Till Brooklyn és Stingtől az Englishman in New York kattant be.

Barbra Streisand is épp azokban a napokban adott ki egy új lemezt, melynek egyik száma a 132. születésnapját ünneplő Lady Libertynek szól. És ha már itt tartunk, miután meglátogattuk a Szabadság-szobrot, onnan tovább hajózva Ellis Island felé, a Randigurut elevenítettem fel, de meglepő módon más nem ismerte a csapatban. 

Justin Timberlake épp azokban a napokban adott volna koncertet a Madison Square Gardenben, de betegség miatt lemondta. Nem szakadt meg a szívem, mert szerencsére augusztusban Bécsben már buliztunk egy óriásit a koncertjén. Ha már Justin, a Can’t Stop The Feeling-től mindig táncra tudnék perdülni. Habár az énekessel nem találkoztunk, a számot jó párszor meghallgathattuk a szállodánk közvetlen közelében nyíló pop-up, interaktív Troll birodalomban, ahol észrevétlenül töltöttünk el 2 órát a hatévessel kettesben. Amerikában az a zseniális, hogy nagy a parasztvakítás, de azért mégiscsak valóra válnak az álmok és igencsak pazar minőségben. Van belőle mit tanulnia egy rendezvényesnek.

Színház, kiállítás

A Guggenheim és a MoMa kivételével sok kortárs kultúrális programra esélyem sem volt, a már említett kiskorúval, de szerencsére az utcákon is számtalan performansz előtt álmélkodhattunk. És persze ott a kihagyhatatlan Broadway! Tinédzser útitársaink és mamájuk a Pretty Womanre ültek be, én pedig kislányommal a Frozenre. Szülőnek lenni azért is jó, mert néha úgy lehetek újra gyerek, hogy azt nem kell senkinek megmagyaráznom, és a Jégvarázs megadta ezt az élményt. A hazai szórakoztatóiparnak azért van még mit tanulnia (a zene, az előadásmód, a körítés, mind olyan, mintha tényleg a mesébe kerülnénk), ahogy az amerikai közönség is fejlődhet még a színházi protokollból (egy mögöttünk ülő kellemetlen család kellemetlen viselkedése árnyékolta be egy picit az előadást).

A leginkább magával ragadó művészeti kiállítás, ugyanakkor maga a város. A fejünk fölé tornyosuló lakó-, és irodaházak között a legváratlanabb helyeken elő-előbukkanó, folyton változó graffitik és produkciók úgy törik meg a nem klasszikus értelemben vett szürkeséget, hogy az ember azt érzi, itt az épületeket azért építették, hogy vászonként és díszletként szolgáljanak az utca művészeinek. Nem csoda, hogy Banksy világsztár lett. Ahogy Budapesten is szeretem keresni a street art alkotásokat, legyen az egy jó muralfestés, egy sticker, vagy egy színesre festett ajtó a belvárosban (Kazinczy utca), úgy itt is folyamatosan a fényképezőgéppel (értsd telefonnal) a kezemben kellett közlekednem.

Legnagyobb örömömre, kint tartózkodásom idején felbukkant személyes kedvencem is, Lewis Miller, aki a leváratlanabb központi helyekre helyez ki csodálatos élővirágos installációkat az éj leple alatt, hogy így csaljon mosolyt a munkába igyekvő tömegek arcára. Szerencsémre egyik reggel észrevettem az Instán, hogy nem messze tőlünk kihelyezett egy újabb alkotást. Amilyen gyorsan csak lehetett, odarohantunk (kicsit olyan érzésem volt, mint a Die Hard 3-ban amikor a taxival a dugót kikerülve a Central Parkon át száguld Bruce Willis és Samuel L. Jackson), hogy saját képet készíthessek róla. Sajnos mire odaértünk, már csak az üres kuka volt ott (feltehetően a közeli követségi épület miatt hamar elszállították). Kapufa. De arról még nem tettem le, hogy egyszer saját szememmel is látom.

Könyv

Bevallom, a metróban kifüggesztett verseket leszámítva, az utazás alatt nem olvastam, de most, hogy itthon vagyok, már vár rám Caleb Carrtól A halál angyala, ami nem véletlenül az 1800-as évek kemény, mocskos New Yorkjáról szól.

És persze, ahogy lenni szokott, mióta visszakerültem a mindennapokba, folyamatosan szembejönnek a fent említett helyszínek, olyan filmekben, képekben, vagy hírekben, amik felett eddig elsiklottam. Most az a tervem, hogy beülök az X-A rendszerből törölve című új magyar filmre, és megpróbálom benne felismerni az utcákat, helyszíneket és ahogy New York-ban, itthon is végigjárom őket, mert a Nagy Alma szép és különleges város, de Budapest az én igazi New Yorkom.