hirdetés

David Drogával érkezik az évzáró Kreatív

A Droga-interjú mellett rádiós és podcastos körkép, a Saatchi budapesti Pampers-fejlesztése, a Prezi új cucca és vagány 2020-as naptár ügynökségi barátaink jóvoltából!

hirdetés

David Droga, a legendás Droga5 executive kreatív atyaúristene néz a szemedbe a Kreatív magazin évzáró számának címlapjáról. A The New York Timestól Barack Obamáig ügyfeleket jegyző New York-i ügynökségét idén az Accenture Interactive tanácsadócégbe olvasztó ausztrál ikonnal holland kollégánk, Nils Adriaans beszélgetett a miértekről és a víziójáról. Ráadásul hat földrész hat rangos kreatívja is nekiszegezett egy-egy kérdést, amit volt kedves megválaszolni.

A decemberi Kreatívhoz úgy tűnik, kifejezetten a nemzetköziül néző szemüvegünket tettük fel. Azt is elmeséljük, hogyan néz ki a Pampers észak-amerikai piacokra szánt új terméke és appja, és hogyan rakták össze az egész hátterét a budapesti Saatchi-irodában. Jó történet: nem csak azért, mert izgalmas cucc, hanem mert a Kreatív vágyott/elképzelt/promotált Budapest-képébe is passzol -- abba, amelyben ebben a városban ezen az országon túlmutató dolgok születnek. Ilyen a Prezi új, videós terméke is, amelynek apropóján Somlai-Fischer Szabolcs alapítóval beszélgetett Szedlák Ádám. Itt is szóba kerülnek a víziók, de a Prezi általános hogyléte is.

Maradjunk még a nemzetköznél: a DDB-s Galácz Karolina ott volt az idei portorozsi zsűriben a Golden Drumon, megírta nekünk, mit látott úgy a munkák, mint a fesztivál tekintetében. A Metropolitan egyetem kommunikációsa, Szandtner Vera a külföldi, jobbára angolszász egyetemek kommunikációját tekintette át, és Amerikát célozza r.feather prémiumtollával a marketingeseket bemutató rovatunkban szereplő Megyeri Gábor is. A termékeny multikulti Budapest-arcot erősíti tovább az erdélyi Grosan Cristina is, aki a Margó plakátjai, a Bookline és a HVG könyvborítói tervezése mellett olykor-olykor a ComLabbel kreatívkodik.

Fókusztémánkban a viharvert/átrendeződő/újraéledő rádiós piacról festünk körképet, mellé pedig az új trónkövetelőkről, a már nem is annyira csak a trendszetter hallgatókat célzó magyar podcastokról a Central, az Index és a Betone Stúdió gondolataival.

Fiatal filmesünk a főleg szintén fiatal rendezőkkel dolgozó producer, Iványi Petra, a k&v-ban a wavemakeres rendező/art director Kovács Esztert mutatjuk be, megfelelő rovatainkban pedig újrafókuszált experience&activation versenyünk, a Lollipop és a pr-es Prizma legjobbjait.

A dizájnrovatban a főleg kanapékat alkotó Hannabi alapító tervezője, Rácz Anikó elmélkedik a fenntarthatóságról, Nádori Péter pedig arról, hogy a Facebook (közelebbről az, ami rajta történik) végső soron ok-e vagy tünet. És más irányból közelítve, de Sólyom Balázs és Digitális rovatának megszólalói, a Be Social-vezető Joanelli Tamás, az iWebma-ügyvezető Vajda Éva és Papp Gábor, a The Pitch szakértője épp azt fejtegetik, hogyan kell a Facebookkal (vagy épp a Google-lel) együtt dolgozni a mindennapokban.

Az évzáró Kreatívhoz egy 2020-as naptárat is mellékelünk, amelyet a tavalyihoz hasonlóan ügynökségi barátainkkal közösen állítottunk össze: ezúttal a DeepInsight, a HD Group, a Hello Event, a Hrenko, az Inspire Original, a Mediator, az Open Media, a Positive Adamsky by Hinora Group, a Post For Rent és a Roxer voltak az alkotótársak.


 

Hol találod meg a Kreatívot? Hát az újságosoknál!

Ezekbe a Relay és Inmedio üzletekbe szállítjuk a Kreatívot:

Budapest: Allée, MOM, Mammut, Hegyvidék Központ, Aréna, Savoya Park, Campona, budaörsi Tesco, óbudai és soroksári Auchan, Váci utca, Városház utca, repülőtér T2

Batthyány tér HÉV, Deák tér, Kálvin tér, Ferenciek tere, Árpád híd, Örs vezér tere, Déli pályaudvar, Klinikák, Népliget, Nyugati pályaudvar, Lehel tér, Blaha Lujza tér, Ferenc körút megállók

Debrecen (Malompark, Tesco, Árkád, vasút), Győr (Árkád és Győr Plaza), Kecskemét (Március 15. utca), Komárom (Igmándi utca), Miskolc (Tesco, Auchan), Nagykanizsa (pláza), Nyíregyháza (Korzó), Orosháza (vásárcsarnok), Pécs (Árkád), Sopron (Széchenyi tér, Tesco), Szeged (Árkád), Székesfehérvár (Alba Plaza, Auchan), Szolnok (Volán üzletház), Szombathely (vásárcsarnok, vasútállomás), Tatabánya (Vértes Center), Veszprém (Kossuth utca, buszpályaudvar), Zalaegerszeg (Tesco, buszpályaudvar)

Ha inkább online rendelnéd meg a példányodat vagy szétnéznél az előfizetési csomagok között, akkor erre tovább!

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!