hirdetés
hirdetés
hirdetés

Csütörtökön hallgat el a Music FM

Nem kaptak ősszel hosszabbítást, a Facebookon jelentették most be a leállást.

hirdetés

Tavaly novemberben írtunk róla, hogy a Médiatanács nem hosszabbította meg a Music FM (és amúgy a Sláger FM) frekvenciaengedélyét, amelyet az adó 2012-ben kapott meg hét évre. A Music FM a negyedik leghallgatottabb rádió az országban 525 ezer hallgatóval, és Simicska Lajostól került át Nyerges Zsolthoz közeli üzleti körhöz.

A Music FM a Facebook-oldalán jelentette be egy érzelmes hangvételű posztban, hogy csütörtök éjfélkor elhallgat az adás, annak ellenére, utal rá a poszt, hogy a tulajdonos megkísérelte menteni a brandet.

A frekvenciahosszabbítást szintén nem kapó Sláger FM az ötödik leghallgatottabb rádió az országban, Budapesten pedig az első. A Sláger FM azonban megtalálta a megoldást: tulajdonosa, a Tematic Media Group védjegyhasználati szerződést kötött a Rock FM tulajdonosával, a Favorit Masters Kft.-vel, így a Sláger FM február 2-tól átköltözött a 95,8 MHz-re, azaz a Rock FM üzemel mostantól Sláger FM néven. A Sláger FM jól is jár az üzlettel, hiszen az eddigi frekvenciájával ellentétben Budapesttől távolabbra is elérhető lesz a 95,8 MHz-en, így megduplázza lefedettségét.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A márka eddig nem volt jelen a közösségi médiában.

A Nielsen számításai szerint csak 2 saját gyártású Netflix-széria van a top tízben. Ráadásul lehet, hogy hamarosan mindkét klasszikust elveszíti a Netflix.

Az előadó az ügynökségeknek is üzent egy friss interjúban.

Simon Balázs rendezése mellett a Freakin' Disco és a FAQ Színház klipje is esélyes a díjra.

A rendezvényügynökség célja, hogy ezzel bekerüljenek az európai vérkeringésbe.

hirdetés

Vedd kezedbe (akár magán, akár szervezeti) céljaidat és dolgozz velük! Vágyakból célok! Változásmenedzsment workshop Limpár Imrével május 14-én

Az MPRSZ tavaly negyedik alkalommal hirdette az Employer Branding Awardot. Május 14-én ezeket a díjnyertes megoldásokat ismerhetik meg a résztvevők.

Mostantól még sűrűbben találkozunk! Ha részt veszel a konferencián, előrébb leszel, mint a konkurenciád. 2018.05.16.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye! A verseny shortlistesei és a díjazottjai pontokat szereznek az M+Listán! Díjátadó: május 16.

Ne róluk, hanem velük beszélgessünk! Kékgallérosoktól , IT-soktól, Y-os tehetségektől, kismamáktól lehet kérdezni egy nyitott kerekasztal-beszélgetés keretében május 22-én.

A Magyar Instagram Körkép 4.0 kutatás eredményeinek és az Instagram legfrissebb híreinek ismertetése. Az aktuális globális és hazai trendek és érdekességek (fun fact-ek) bemutatása, mindezt az adatvezérelt marketing gondolkodás, az adatvizualizáció eszköztárának demonstrálása mellett.

Idén is Sales&Pszichológia konferencia. Foglald le helyed most! 2019.05.28.

Egyre több az aktív, fizetőképes ötvenes és hatvanas fogyasztó - a te célcsoportodban is. Elmondjuk, hogyan kommunikálj velük, nekik!

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop június 6-án, limitált létszámmal.

hirdetés
hirdetés