hirdetés
hirdetés
hirdetés

Tudósítás Cannes-ból

Cannes - Nem tudnak, vagy nem akarnak nevezni a magyarok

Közel félszázszor fizették be a magyar ügynökségek a Cannes-i reklámfesztiválnak a több száz eurós, kategóriánkként eltérő nevezési díjat, de ennél lényegesen kevesebb alkotás kerül csak a zsűri elé. Lényegesen jobb a hazai felhozatal, mint amit végül a zsűri elé kerül. Kik és mit neveztek Cannesba 2008-ban?
hirdetés
A Cannes-i reklámfesztiválra összesen 43 magyar nevezés érkezett. Nem 43 reklám, hanem ennyi nevezés. Ez azért van, mert egy-egy jónak tartott reklámot többször is benevezett egy-egy ügynökég. Ilyen például a Leo Burnett által a Pannon Djuice márkájának készített SMS Bandi kampány, és ilyen a szintén Leo Burnett-es, a Procter & Gamble-höz tartozó Secret márkának készített Secret Jewel kampány is. Ezek a kampányok persze hazai körülmények között igen sikeresek voltak, de kérdéses, nem lett volna érdemes más Leo Burnett-es munkának is esélyt adni, ha úgyis kifizetik a nevezési díjat.

Ugyan filmet nevezni a legdrágább, mégis meglepő, hogy kizárólag a BBD érezte úgy, van esélye: az ügynökség a Frieslandnak készített két reklámfilmjével szállta versenybe. Ennél is furcsább az outdoor kategória, ahol az Ogilvy & Mather magabiztosan benevezett 10 plakátot, amelyik mögött maximum annyi médiabüdzsé lehetett, amennyit a nevezésre költöttek.

Film Lions kategória:
BBDO, Fresch Air, Friesland Hungaria
BBDO, Wedding Day, Friesland Hungaria
BBDO, Hey Honey, Friesland Hungaria
DDB, Journey, McDonald’s
Grey, Javelin, Groupama
Grey, Glider, Groupama
The Lab 3, Don’t Miss Anything, T-Online 

Press Lions kategória
Grey, Guardian Angel, Allianz,

Outdoor Lions kategória
Grey, Respire Active Nasal Strip, Glaxosmithkline
DDB, Good to be Raped, Amnesty International
DDB, My Decision, Amnesty International
DDB, Best Option, Amnesty International
DDB, We Choose Rape, Amnesty International
Ogilvy, The Wall, DHL Express
Ogilvy, Longbox, DHL Express,
Ogilvy, Parking, Mattel-Hotwheels
Ogilvy, V6, Mattel-Hotwheels
Ogilvy, Samuel & John, Mattel-Matchbox
Ogilvy, Batman&Robin, Mattel-Matchbox
Ogilvy, Starsky and Hutch, Mattel-Matchbox
Ogilvy, Dog-God, Mattel-Scrabble
Ogilvy, Art-Rat, Mattel-Scrabble
Ogilvy, Gum-Mug, Mattel-Scrabble

Direct Lions
Leo Burnett, Secret Jewel, P&G-Secret (két különböző alkategóriában nevezett alkotás)

Promo Lions
Leo Burnett, Secret Jewel, P&G-Secret (három különböző alkategóriában nevezett alkotás)
Leo Burnett, SMS Bandi, Pannon-Djuice (két különböző alkategóriában nevezett alkotás)
Grey, Earplug, Nokia,

Cyber LionsÍ
Leo Burnett, SMS Bandi, Pannon-Djuice,
Y&R, Mercedes Grill, Kotányi

Radio Lions
DDB, Help, Amnesty International
DDB, Seconds, Amnesty International

Titanium and Integrated Awards
Leo Burnett, SMS Bandi, Pannon-Djuice
Leo Burnett, Secret Jewel, P&G-Secret

Media Lions
Leo Burnett, Secret Jewel, P&G-Secret
Leo Burnett, SMS Bandi, Pannon-Djuice,
DDB, Make Some Noise, Amnesty International
Mindshare, Beyond The Limit, Discovery Channel
Leo Burnett, SMS Bandi, Pannon-Djuice
Starcom, Coming Soon, Coca-Cola

Design Lions
Nem volt magyar nevezés

Cannesból bővebben, szubjektíven: kreativcannes.blogspot.com
(forrás: Kreatív Online)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Harminckilenc magyar fotográfus instagramra feltöltött munkáiból állít össze digitális és valódi tárlatot a Capa Központ. 

Még a helyi hatóságoknak is jóvá kell hagynia a Planet TV felvásárlását.

A korábban Amerikában futó Whopper Detour-kampány mutációja tűnt fel a finneknél.

A távolságtartás ellenére fesztiválélményt ígérnek a szervezők.

2020 első félévének legnézetettebb sorozata a Westworld volt a felületen. Június hónapban a Nagy Katalin - A kezdetek volt az élen.

Hetedik alkalommal rendezzzük meg content marketing versenyünket, amelyre most megújult kategóriarendszerben jelentkezhetnek az ügynökségek, médiumok és a megbízói oldal képviselői az elmúlt év legjobb tartalomalapú marketingmegoldásaival.

Bemutatjuk a GyártásTrend első, letölthető online webinárját! #FACTORY Insight - II. rész: Autóipari technológiák. A szakmai anyag egy hónapig elérhető!

A Kreatív második alkalommal hirdeti meg az Influt, a közösségi márkavezérek versenyét, melyre az elmúlt év legjobb, influencerek bevonásával készített marketing-, PR- és kommunikációs kampányait és aktivitásait várjuk.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, nemzetközi kreatívigazgatók és szakújságírok a zsűriben! M+Listán pontszerzés. Végső nevezési határidő: 2020. július 31.

Mentes-M Díj 2020-ban is! Idén is keressük a legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeket hazánkban! Nevezési határidő: 2020 augusztus 31.

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2020. szeptember 4.

hirdetés
hirdetés