hirdetés
hirdetés
hirdetés

Brandchannel – az év márkája választás

A Brandchannel.com nemzetközi márkafigyelő internetes fórum kihirdette tavaly év végi „Az év márkája” szavazásának végeredményét.
hirdetés
Az érdeklődők négy régió: Európa-Afrika, Észak-Amerika, Ázsia-Óceánia, valamint Latin- és Közép-Amerika öt-öt márkájára voksolhattak. A világösszesítésben a megszerzett szavazatok 14 százalékával az Apple Computer végzett az első helyen, megosztott második a Nokia és a Volkswagen 12 százalékkal, a dobogó harmadik fokán a Google.com, az Absolut és a Starbucks áll 10 százalékkal.

A választásnál elsősorban nem a brand-ek nagysága, vagy bevételeik mértéke számított, hanem inkább az a tényező, hogy mennyire hívták fel magukra a fogyasztók figyelmét az elmúlt évben. Ennek eredményeként még az első öt közé sem jutottak be például olyan közismert és kedvelt márkák sem, mint a Nike vagy a Coca-Cola.

A hat nyertes brand mindegyike jeleskedett a következetes márkaépítésben, és meglehetősen hűséges fogyasztói bázist alakított ki a tavalyi év során. A Google.com helyezése a dotcom szféra ritka sikerének számít a nemzetközi márkaépítési versenyben.

Az Európa-Afrika régió győztese a Nokia 16 százalékkal, Észak-Amerikában a Target (diszkont kiskereskedelmi lánc) vezet 22 százalékkal, Ázsia-Óceánia első helyezettje a Sony, valamint Latin- és Közép-Amerikában a Corona sörmárka volt a befutó.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Szemtelenségből megint jelesre vizsgáztak.

Az ok a fogyasztók megtévesztése például a Pápa áldásával” vagy a „Diana hercegnő eljegyzési gyűrűje” szövegekkel.

A Jägermeister Brass Band egy 9 tagú fúvószenekar, aminek tagjait még a jobb emlékű 2019-ben kezdte keresni az italmárka.

Minden lapot, köztük a Telexet is előfizetők és nem adományozók toborzására biztatja a Denník N főszerkesztője az Azonnalinak adott interjújában.

Cannes újra a nappalikba jön: október 19-23. között ingyen lehet meghallgatni, hogyan dolgoztak a korábban Grand Prix-ket és arany oroszlánokat begyűjtő ügynökségek.

2 x 1,5 órás tréningünket HR-szakembereknek, vezetőknek ajánljuk, akiknek feladata, hogy önmagukat is eddzék a változásokra, és tovább is tudják adni ezt a tudást. Oktató: Cser Alexandra, trainer partner. Időpont: október 2. péntek délután

A Kreatív és a Vodafone közös Ready pályázatának célja, hogy ösztönözze, elismerje és támogassa azokat a vállalkozásokat, vállalatokat és magánszemélyeket, akik 2020-ban alkalmazkodni tudtak a járványhelyzet miatt kialakult változásokhoz, és sikeresen leküzdötték a kihívásokat.

Idén a Nagy Kreatív Hét teljesen biztonságosan, online stream formájában érkezik, ráadásul stúdióminőségben! Érdekel? Akkor ne hagyd ki! Jelentkezz!

SAVE THE DATE - 2020. október 21. Te mennyire ismered az embert? És hogyan tudsz neki még többet, még több csatornán eladni? Teszi fel a fő kérdéseket a konferencia, melyekre igyekszünk válaszokat találni, garantáltan túllépve a közhelyeken, néhány előadásban a pszichológia segítségével.

Célunk, hogy megtaláljuk a hazai legszebb és legigényesebben kivitelezett kommunikációs és marketingcélú, vagy a médiában alkalmazott designmegoldásokat. Normál nevezési határidő: 10.30. Meghosszabbított nevezési határidő: 11.06.

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU, a Kreatív és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Napot! - A digitális az új normális? Legyél nyolckarú HR SHIVA 1 nap alatt!

hirdetés
hirdetés