hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bayer diákgyalázása nem jogsértő, Sebestyén Balázsék korhatárbesorolást sértettek

A Médiatanács különféle döntéseket hozott: 350 ezer forintra büntette a Rádió 1 Balázsék című műsorát; az Echo TV ezzel szemben nem sértette Nagy Blanka emberi méltóságát, illetve a korhatárbesorolás; hajléktalanokról szóló műsor sem lépett át ingerküszöböt.

hirdetés

Az NMHH közleményt adott ki, amely szerint Bayer Zsolt az Echo TV Bayer show című műsorában, amikor január 13-án "szerencsétlen, nyomorult, ócska, kis proli"-nak, illetve "kretén, barom állat"-nak nevezte a 18 éves diáktüntetőt, Nagy Blankát, aki pedig többek között "bajszos fasz"-nak Áder Jánost, illetve úgy általában radikális és vulgáris hangnemével keltett feltünést a kormányellenes tüntetéseken, tehát Bayer Zsolt nem követett el jogsértést: "a bejelentésekben vitatott tartalom egy konkrét személlyel kapcsolatos véleménynyilvánítás volt, amely önmagában – bár az valóban sértő lehetett az érintett személyre nézve – alkalmatlan arra, hogy a magánérdek sérelmén túlmutató, a közösség sérelmét is megvalósító médiaszolgáltatói magatartásnak legyen tekinthető" - írja indoklásában az NMHH.

(Nem volt) problematikus a 12 éven aluliaknak

Egyébként a vizsgálat állampolgári bejelentések alaján történt. Mint írják, a bejelentők sérelmezték, hogy "a műsorszámban minősíthetetlen hangnemben beszéltek egy tüntetésen felszólaló 18 éves diáklányról, az emberi méltóság, a személyiségi jogok – így a jó hírnév – megsértését vélelmezték". Továbbá kifogásként merül fel az is, hogy bár esti adásról volt szó, az később korhatár-besorolás nélkül került fel a YouTube-ra az Echo csatornájára. Utóbbival kapcsolatban a Médiatancsának nincs joga eljárni, írják, ugyanakkor szerintük a "12 éven aluliaknak nem ajánlott kategória szempontjából problematikus elemet a műsorszám nem tartalmazott" a tévében sem.

Emellett különösen érdekes a Rádió 1 Balázsék című műsorának 350 ezer forintos büntetése, amelyet a műsor épp a korhatárbesorolás megsértése miatt kapott.

Itt is állampolgári bejelentés történt egy szeptember 11-én sugárzott adás miatt.

"A médiaszolgáltató a műsorszámot a 12 éven aluliaknak nem ajánlott kategóriába sorolta, holott az a vizsgálat megállapításai szerint – a halmozottan megjelenő, szexualitásra való utalások miatt – a 16-os kategóriába tartozott, így azt ebben a formában csak 21 óra után lehetett volna közzétenni a reggeli órák helyett. A jogsértés azért is különösen súlyos, mert a széles körben elérhető műsorszámok befolyásoló hatása kifejezetten jelentős, és a média által felkínált modelleket a serdülők kritika nélkül hajlamosak befogadni, a besoroláskor pedig az érintett korosztály legfiatalabb tagjaira, tehát ez esetben a 12 évesekre is figyelemmel kell lenni" - olvasható az indoklásban.

Nem erősítette az előítéleteket

Az Echo TV tavalyi, július 13-ai Informátor című műsorában, a hajléktalanokról, illetve az új szabálysértési törvény rájuk vonatkozó részéről szóló adásban elhangzottak miatt is érkezett állampolgári bejelentés, de a Médiatanács szerint az sem lépett át olyan tartalmi tűrésküszöböt, amely miatt be kéne avatkoznia a hatóságnak. A műsor szerintük nem volt alkalmas arra, hogy "a hajléktalanok közösségével szembeni előítéletek kialakulását eredményezze, illetve a társadalomban már létező sztereotípiákat tovább erősítse".

 

Puskár Krisztián
a szerző cikkei

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A színész ismét egy Lincoln ülésén elmélkedik a teljesítményről.

A Budapest Park akciójából befolyó összeg a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségéhez vándorol.

Vegán ételeket főz és beszélget a vendégeivel és a párjával.

A MyTime-mal akár egyik hónapról a másikra lehet váltani a csomagok között.

hirdetés

Az Üzlet és Pszichológia és a hrpwr.hu ismét bemutatja a nagy sikerű „kékgalléros” konferenciát! Kékgalléros HR kihívások 3.0 szakmai konferencia szeptember 26-án.

A MOST Fórum szeptember 26-i eseményén a híres testvérpárral, DTK-val, D. Tóth Andrással, valamint ismert szakértőkkel járunk utána, hogyan szolgálják a családi együttműködést a digitális eszközök és lehetőségek. Időpont: szeptember 26., 18.00 Helyszín: Magyar Telekom székház, Puskás konferenciate

Mentes hype: rend a trendben! Időpont: október 3., 09.30 - 16.00

A verseny célja, hogy megtaláljuk a legjobb hazai PR-projekteket és ügynökségeket, valamint hogy a PR kiemelt kommunikációs szerepét tudatosítsuk. Nevezési határidő: október 4.

Az eladásösztönző marketing titkai: élmény, adat, taktika. Hogyan ötvözzük az adatokat az élményekkel? Influencerek és eladásösztönzés tartalommarketinggel – jó és rossz példákon keresztül. Tudatos fogyasztó vs. Promo érzékenység – minden kiderül a proMO2019 workshopon! (x)

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra október 9-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

Zöld marketing és kommunikáció Itt a zöldár! A tudatos fogyasztók már átlátnak a greenwashingon, de mi jön ezután? Save the date: 2019.10.10.

A legjobb márkaélményeket és aktivációkat keresi a 2019-es Lollipop! Nevezési határidő: 2019. október 11.

Gondolatok és példák a gyógyszermarketingről az ipar kommunikációs szakembereitől. 2019.10.29.

Hogyan győzhető le az időstressz? Energiamenedzsment 4 lépésben. A december 13-i tanfolyam során rövid, közös mindfulness gyakorlást tartunk, amit aztán beépíthetsz a hétköznapjaidba.

Toborzás/kiválasztás konferencia DEMO-túrával egybekötve november 5-én. Az előadások hosszabb szünetében a kiállítók a gyakorlatban is bemutatják megoldásaikat.

hirdetés
hirdetés