hirdetés
hirdetés
hirdetés

Azonnal hat

Campaign Poster Advertising Awards 2003

A Campaign brit reklámszaklap idei kültéri médium versenyén (Campaign Poster Advertising Awards 2003) a társadalmi célú poszterek mellett a kreatív felülethasználat aratta a legnagyobb sikert. A Kreatív a díjnyertes alkotások között válogatott.
hirdetés
„Az óriásplakát a reklámozás legtisztább módja” – állítja a Campaign brit reklámszaklap poszter versenyéről megjelent mellékletében John O’Keeffe, a pályázatokat elbíráló zsűri elnöke. A Bartle Bogle Hegarty reklámügynökség vezető kreatívigazgatója megfogalmazta azt, mi a kültéri médiumok legfontosabb jellemzője: „A fogyasztó ránéz a hirdetésre, és néhány másodperc után azonnal kiderül, hogy az működik-e vagy sem.” Szerinte azok a plakátok – és egyéb utcai felületek –, amelyek előtt állni és gondolkodni kell, egyszerűen nem töltik be a funkciójukat, azaz nem reklámok, hanem „falra festett gondolatdarabkák”.

A Campaign évente rendezi meg a kültéri felületeken megjelenő reklámok versenyét, amelyet ügynökségi kreatívok, design szakemberek és hirdetői marketingesek köréből válogatott zsűri részben médiatípus, részben pedig kategória szerint bírál el. Magyarországon az Arc az egyetlen olyan rendezvény, amely a közízlést óriási erővel befolyásolni képes óriásplakátokat versenyközelbe hozza, azzal a különbséggel, hogy az Arcon nem valós hirdetések, hanem civilek, művészek és reklámosok nem briefre készült munkái küzdenek egymással.

Míg nálunk még mindig sokan a plakátokra írt szövegtengerben hisznek, a Campaign díjazottjainál az egyszerűség, a merészség és a kreatív felülethasználat az általános. Az alábbiakban a díjnyertes alkotások közül mutatunk be néhányat.

Első díj, poszter, nonprofit és TCR kategória, Bartle Bogle Hegarty

Első díj, óriásposzter, TBWA London, egy Michael Jacksonról szóló dokumentumműsor hirdetése

Első díj, járműreklám, M&C Saatchi, egy autóklub hirdetése, a reklám tetszőlegesen rátehető bármely számú busz hátuljára

Első díj, poszter, média és szórakoztatóipar kategória, TBWA London, a jacksonos tévéműsor reklámja

Első díj, Campaign olvasói díj, Rainey Kelly

Ezüst díj, élelmiszer, ital és háztartási cikk kategória, BMP DDB

Ajánlás, reklámfotó kategória, Arc
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

A digitális táborát a Bátor Tábor április óta építi, szerveznek online, interaktív foglalkozásokat súlyosan beteg gyerekeknek és családjaiknak.

Terézvárosban és Józsefvárosban is lehet majd szabadtéren filmeket nézni. 

 A Getty Images a Polyphony Digital Inc. nevű fejlesztőcéggel állt össze még tavaly, hogy képeket csináljanak a Gran Turismo nevű videojáték legjobb pillanatairól. 

Startup Hungary néven indul egy mentorprogram magyar startupoknak, melybe már bizonyított, külföldön is működő magyar startupok alapítói is beszálltak.

Az oldal online divatáruházak kínálatát aggregálja.

Hetedik alkalommal rendezzzük meg content marketing versenyünket, amelyre most megújult kategóriarendszerben jelentkezhetnek az ügynökségek, médiumok és a megbízói oldal képviselői az elmúlt év legjobb tartalomalapú marketingmegoldásaival.

Bemutatjuk a GyártásTrend első, letölthető online webinárját! #FACTORY Insight - II. rész: Autóipari technológiák. A szakmai anyag egy hónapig elérhető!

A Kreatív második alkalommal hirdeti meg az Influt, a közösségi márkavezérek versenyét, melyre az elmúlt év legjobb, influencerek bevonásával készített marketing-, PR- és kommunikációs kampányait és aktivitásait várjuk.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, nemzetközi kreatívigazgatók és szakújságírok a zsűriben! M+Listán pontszerzés. Végső nevezési határidő: 2020. július 31.

Mentes-M Díj 2020-ban is! Idén is keressük a legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeket hazánkban! Nevezési határidő: 2020 augusztus 31.

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2020. szeptember 4.

hirdetés
hirdetés