Az igazán okos zár azt is elárulja, ha nem ment suliba a gyerek

És ehhez a zárhoz még csak kulcs sem kell, helyette ott a mobil, amelyhez a család minden tagja kaphat hozzáférést. Ezen keresztül lehet ellenőrizni, hogy bezártuk-e az ajtót, hogy ki mikor érkezett haza, vagy mikor, hova nem ment el. A világ első láthatatlan okoszáraként emlegetik, a világ pedig valószínűleg gyorsan eldönti majd, kell-e egyáltalán ilyen az emberiségnek.

A holland Feiz Design Studio tervezése az az intelligens ajtózár, amely láthatatlanságát leginkább annak köszönheti, hogy a már meglévő zárszerkezet belsejébe lehet beépíteni. A jelenleg piacon kapható okoszárak többségét ugyanis a már meglévő zár fölé vagy alá kell beszerelni, ami egyúttal fel is hívja a figyelmet az így megerősített ajtóra. A Level Lock azonban úgy kerülte meg ezt a problémát, hogy gyakorlatilag láthatatlanná tette ezt az új funkciót – írja cikkében a Homecrux.

Fotó: Level.co
Fotó: Level.co

A zárat úgy tervezték, hogy pár pillanat alatt egy csavarhúzó segítségével bárki be tudja szerelni, egyetlen feltétele, hogy a meglévő zár cilinderbetétes és belülről reteszes legyen. A Level akkumulátorának beépítése után már nem lesz szükség kulcsra, mert azt követően a mobiltelefonnal lehet majd akár távoli hozzáféréssel is nyitogatni. Az applikációba nemcsak azt lehet beprogramozni, hogy az ajtó a felhasználó telefonjának Bluetooth kapcsolatát érzékelve automatikusan nyíljon vagy záródjon, hanem azt is, hogy mennyi ideig legyen nyitva, és hogy kinek legyen jogosultsága mindezt kezelni.

Fotó: Level Home / Facebook
Fotó: Level Home / Facebook
 

Az alkalmazáson keresztül így azt is lehet tudni, hogy a családban ki, mikor ért haza, vagy mikor hagyta el a lakást. Ha pedig valaki külföldről várja vendégeit, de érkezéskor nem tudja őket otthon senki fogadni, egyetlen értesítéssel az ő telefonjukra is küldhet alkalmi hozzáférést az ajtónyitáshoz. Az okoszár androidos platformon is működik, de az Apple termékein és a Sirin keresztül hangvezérléssel is használható.

Fotó: Level Home / Facebook
Fotó: Level Home / Facebook
 

A zárat egy beépített akkumulátor táplálja, amely a tervezők szerint egy évig bírja töltés nélkül, merülés esetén pedig értesítést küld a telefonra. Aztán ennél többet nem is lehet tudni sem a biztonsági, sem az azonosító technológia működéséről, mindenesetre a cég weboldalán az okoszárat néhány napja elkezdték árulni. Igaz, egyelőre csak az Egyesült Államokban és 199 dolláros bevezető áron kínálják, de terveik szerint hamarosan Európába is szállítanak, és valószínűleg már magasabb árcédulával teszik majd.

A sorozatot a Telenor támogatja.

 

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Nevezési határidő: február 21.

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra február 27-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

Ismerd meg a legújabb üzleti trendeket és módszereket, majd próbáld ki a tanultakat március 4-én!

Hozd a laptopod! – Facebook és Instagram tréning HR-eseknek, lépésről lépésre, március 12-én!

Gondolatok és példák gyógyszeripari szakemberektől: patient journey map, társadalmi felelősségvállalás, élményközpontú PR, dezinformációk az oltásellenességről és további érdekes témák!

Mit tehet az ember a környezetért a saját munkahelyén - és hogyan tegye mindezt a vállalati kultúra részévé? Gyakorlati tippek, információk a témában.

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop április 2-án, limitált létszámmal.

Milyen tapasztalatok vannak az egészségügyben a GDPR életbe lépése óta? Mit kellene tenni annak érdekében, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) használata megfeleljen az európai uniós szabályoknak? Hogyan lehetne adatvédelmi szempontból is jól (fel)használni a hazai adatvagyon

Digitális automatizáció a marketingben: Mire való a chatbot és mikor érdemes használni? Milyen lehetőségek vannak vele a márkaépítésben? Mi a szerepe az ügyfélkapcsolatban? Mi a jó chatbot stratégia?

A verseny célja, hogy egy olyan díjat indítson el az FMCG, és az ezzel a szegmenssel szorosan összefüggő Horeca-piac számára, amely felhívja a figyelmet az elmúlt év sikeres innovációira a fogyasztók, a kereskedelem, a vendéglátás és a szállodaipar területén. Nevezési határidő: április 3.

Az FMCG és kereskedelmi szektor kiemelkedő éves eseménye! Dátum: 2020. május 13-14. Helyszín: Saliris Resort Spa & Konferencia Hotel, Egerszalók