hirdetés
hirdetés
hirdetés

Átrendeződés a Blog.hu vezetésében

Barczi Imre fejlesztési vezető távozása után a Blog.hu másik meghatározó személyisége, az eddig tartalmi és menedzseri feladatokat ellátó Szily László pozíciója is megváltozott.

hirdetés

A Blog.hu „blogminiszteri” pozíciójának becézett, szerkesztői és menedzseri feladatokat egyaránt magába foglaló munkakört cserélte le Szily László az Index politika rovatára, ahol szerkesztői posztot tölt be ezentúl. Mellette a Blog.hu szerkesztői posztját továbbra is megtartja, azaz felel a tartalomért, az Index címlapján megjelenő blogajánlókért, illetve koncepciószinten előkészíti a tartalmat érintő fejlesztéseket.

A menedzseri feladatokat, azaz a salesosztállyal és a fejlesztőkkel való kapcsolattartást, partneri együttműködéseket, valamint a marketinget Sára László veszi át, aki eddig is termékmenedzserként dolgozott a Blog.hu-nál, tudtuk meg Kardos Gábortól, az Indexet is tulajdonló Közép-Európai Média és Kiadó Zrt. üzletfejlesztési vezetőjétől.

Az augusztus elsejével távozott fejlesztési vezető és Blog.hu-alapító Barczi Imrét (interjúnkat lásd a Kreatív magazin jövő héten megjelenő számában!) is belülről pótolja a cég. Kardos külön kiemelte a Franciaországban élő Szász Péter nevét, aki már két éve dolgozik távmunkában tanácsadóként a vállalatnak, de Barczi távozásával mostantól sokkal nagyobb szerepet kap a koncepcióalkotásban.

Szászt a szélesebb közönség a Kispad blog szerzőjeként, illetve a Budapest Underground fotóblog készítőjeként is ismerheti.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Indul az Art is Business Díj 2020, különböző kategóriákban jelölni és pályázni július 1. és szeptember 30. között lehet.

Az egyik Dreher Antalt, a másik egy söröskocsit ábrázol.

Harminckilenc magyar fotográfus instagramra feltöltött munkáiból állít össze digitális és valódi tárlatot a Capa Központ. 

Még a helyi hatóságoknak is jóvá kell hagynia a Planet TV felvásárlását.

A korábban Amerikában futó Whopper Detour-kampány mutációja tűnt fel a finneknél.

Hetedik alkalommal rendezzzük meg content marketing versenyünket, amelyre most megújult kategóriarendszerben jelentkezhetnek az ügynökségek, médiumok és a megbízói oldal képviselői az elmúlt év legjobb tartalomalapú marketingmegoldásaival.

Bemutatjuk a GyártásTrend első, letölthető online webinárját! #FACTORY Insight - II. rész: Autóipari technológiák. A szakmai anyag egy hónapig elérhető!

A Kreatív második alkalommal hirdeti meg az Influt, a közösségi márkavezérek versenyét, melyre az elmúlt év legjobb, influencerek bevonásával készített marketing-, PR- és kommunikációs kampányait és aktivitásait várjuk.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, nemzetközi kreatívigazgatók és szakújságírok a zsűriben! M+Listán pontszerzés. Végső nevezési határidő: 2020. július 31.

Mentes-M Díj 2020-ban is! Idén is keressük a legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeket hazánkban! Nevezési határidő: 2020 augusztus 31.

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2020. szeptember 4.

hirdetés
hirdetés