hirdetés
hirdetés
hirdetés

Arculati pályázatot hirdetett Budapest

A meglévő designt kell egységesíteni és továbbfejleszteni, és a digitális térre optimalizálni.

hirdetés

A Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. (BVA) nyílt pályázatot hirdetett meglévő grafikai arculatának továbbfejlesztésére, illetve kiegészítésére. A pályázatra elsősorban szakirányú művészeti felsőoktatásban tanuló hallgatók, illetve a tervezőgrafikát hivatásszerűen folytató szakemberek jelentkezésére számítanak.

A pályázat koncepciója

„Az új budapesti városvezetés kiemelt célja, hogy az itt élők mindennapi életét segítő, XXI. századi szolgáltatásokat nyújtson, Budapestet modern, innovatív világváros szintjére emelje. Ehhez szükséges egy megújított arculat létrehozása, amely egységes megjelenést biztosít a város saját- és céges felületeinek" – olvasható a pályázati anyagban.

A pályázati kiírásban hangsúlyozzák, hogy mivel Budapest néhány éve kapott új arculatot (ennek elemei ide kattintva érhetők el), a jelen pályázatnak nem célja annak teljes lecserélése. „Célunk inkább ennek továbbfejlesztése annak érdekében, hogy frissebb, a digitális világra jobban alkalmazható, sokféle funkcióhoz jól illeszkedő, rugalmasan alkalmazható vizuális rendszer jöjjön létre. A pályázatra tehát a jelenleg érvényes színeket és formákat alapul vevő koncepciókat várunk, így tudnánk ugyanis megőrizni a folytonosságot, és létrehozni egy modern, izgalmas arculatot" – írják.

A pályázat célja egy olyan „ernyődesign” kialakítása, amely a főváros kezelésébe tartozó összes cég (pl. FKF, Állatkert, Csatornázási Művek stb.) esetében is alkalmazható. Olyan moduláris designkészletet akarnak ezzel bevezetni, „amelynek segítségével a város tulajdonában lévő cégek és kommunikációs felületek olyan arculatot kapnak, amelyről azonnal felismerhető, hogy budapesti kötődésű entitásokról van szó, azonban a színek és formák variálhatósága lehetőséget ad az egyes cégeknek saját, egyéni arculatra. Így a különböző szervezetek megjelenése egymásra reflektál, így koherens módon támogatja a közös fővárosi brandet”.

Üzenet 

A város nemcsak egy közösségi tér, hanem egy olyan élő közeg, amelynek sokszínű lehetőségeit, programjait, kulturális életét, közösségi megmozdulásait, a Duna központi szerepét ki lehet, és ki is kell használni, ezeket bemutatni. Budapest egy élhető város, amire fel szeretnénk hívni a figyelmet. Célunk Budapest, mint összekötő, elfogadó és támogató város imázsának erősítése, valamint a várost közelebb hozni a lakossághoz, a helyieket és idelátogatókat eligazítani” – olvasható a kiírásban.

Webes megjelenés

Az arculatot elsősorban digitális térben szeretné felhasználni a BVA, mivel célja egy olyan digitális ökoszisztéma létrehozása, amelyben a lakosok és az önkormányzat gyorsan, kényelmesen és szolgáltató módon tud kommunikálni, részben a Budapest.hu hivatalos honlapon keresztül.

„A városmárkázás elsődleges célja, hogy a budapestiekben és az idelátogatókban egyaránt tudatosuljon: Budapest attraktív, biztonságos és élhető város. Hiteles tájékoztatással és a mai trendeknek megfelelő weboldal segítségével Budapest még versenyképesebbé válik mind a hazai, mind a nemzetközi megítélés szintjén, ezért kiemelten fontos, hogy az interneten milyen arcát mutatjuk meg”.

A pályázaton elvárt feladatok részletes leírása ide kattintva olvasható.  

Elbírálás, eredményhirdetés

A zsűri 2020. május 5. napjáig választja ki a nyertes pályaművet. Az eredményről a pályázókat a jelentkezés során megadott e-mail útján értesítik. A BVA-nak lehetősége van a beadott munkákat nyilvánosan is bemutatni.  A legjobbnak ítélt pályamunka nettó 850 ezer forintos díjazásban részesül.

A BVA fenntartja a jogot, hogy sikertelen pályázat esetén senkivel se kössön szerződést.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

A lap cikke szerint az Indamedia vezetése az Index és az MTVA közötti konfliktus után dönthetett a visszavásárlásról.

A testület szerint a Klubrádió műsora sem volt gyűlöletkeltő.

Indulhat a könyvespolcok ismerkedése. A Libri kampánybejelentőjét olvashatjátok.

Twitteren őrjöng, kamunak tartja a klímaváltozást, és mindenkit utál, de főleg a postát. Ismerős? 

A kötet szerzője a zwoelf digital tulajdonosa, Serfőző Péter.

A HR és a vezetés szerves része, hogy értsük a munkavállalóban végbemenő folyamatokat. Webináriumunkon azok a szolgáltatók mutatják be gyakorlati megoldásaikat, akik egy szervezet emberi működésével kapcsolatos kérdésekre adnak válaszokat. HR-eseknek ingyenes!

Felfrissített kategóriarendszerrel a Kreatív digitális eszközöket és megoldásokat díjazó versenye 2020-ban! Célunk megtalálni a legsikeresebb digitális kommunikációs kampányokat és online megoldásokat a magyar piacról idén is!

hirdetés
hirdetés