hirdetés
hirdetés
hirdetés

Állami megbízás karácsonyra

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) gyorsított tárgyalásos eljáráson keres partnert az EU soros elnökség kommunikációjára. Nincs sok idő, január 7-ig lehet jelentkezni. Magyarország hivatalosan 6-tól látja el az elnöki feladatokat.

hirdetés

Bár már egy ideje lehetett tudni, hogy Magyarország tölti be 2011 első felében az unió soros elnöki tisztét, a kormány csak december 24-én tette közzé az ehhez kapcsolódó kommunikációs tender felhívását, miután a kormány november 11-én bólintott rá arra, hogy egyáltalán ki lehessen írni a tendert.

 A Tenders Electronic Daily-n hozzáférhető hirdetmény szerint az érdeklődők a két részfeladatra külön-külön is pályázhatnak, a 20 ezer forintos dokumentációt pedig január 7-ig, az ajánlattétel határidejéig is beszerezhetik. A két rész keretösszege bruttó 450 millió forint.

Gyorsított tárgyalásos

Az eljárás gyorsított tárgyalásos, amit a közbeszerzési törvény vonatkozó passzusával indokol a kiíró: „Az ajánlatkérő a meghívásos vagy a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás esetében gyorsított eljárást alkalmazhat, ha sürgősség miatt az ilyen eljárásokra előírt határidők (107. § (1) bekezdése, 122. §) nem lennének betarthatóak.”

 

Médiafeladat az egyik rész
Médiafeladat az egyik rész

Média- és márkakommunikációs stratégia kidolgozásáról, médiakampányok tervezéséről, médiavásárlásról, kampányok utóértékeléséről és kutatások elkészítéséről szól az első részfeladat.

Annak a cégnek van esélye, amely 2008-2010 között a közbeszerzés tárgya szerinti szolgáltatásból származó árbevétele összesen elérte a nettó 800 millió forintot, és legalább az egyik évben meghaladta a nettó 400 millió forintot.

2008-ból és 2009-ből szükséges az alábbi referencia:

— összesen legalább négy darab, egyenként legalább nettó 60 millió forint értékű, legalább három darab országos médiumban megjelentetett kampányreferencia

— évente legalább egy darab, egyenként legalább nettó 200 millió forint értékű médiatervezési és/vagy médiavásárlási szolgáltatás nyújtására vonatkozó referenciamunka

— összesen legalább két darab online médiavásárlási tevékenységre vonatkozó, nettó legalább nettó ötmillió forint értékű online tevékenységre vonatkozó teljesítés, amelynek része az alábbiak közül legalább egy tevékenység: online médiavásárlás és online kampány megtervezése, kivitelezése; közösségi média, web2 kampány tervezése és kivitelezése; megjelenés megtervezése;

alternatív online eszközök, projekt/cég/termék honlapjának folyamatos frissítése, online hírlevél folyamatosan egy éven keresztül.

A KIM szakember-igényét is megfogalmazta, elvárja, hogy legyen:

- három fő felsőfokú végzettséggel rendelkező szakember, akik legalább kétéves reklámügynökségi (azon belül legalább egy fő senior médiatervező-médiavásárló, egy fő ügyfélkapcsolati menedzser), egy fő stratégiai tervezőgyakorlattal rendelkeznek;

- egy fő, legalább ötéves pénzügyi gyakorlattal rendelkező pénzügyi ügyintéző

- egy fő, legalább kétéves online tevékenységre vonatkozó tapasztalattal rendelkező szakember

Médiatervezési szoftverekből pedig legalább három szükséges ezek közül: AGB Nielsen - TeleMonitor és Telespot, Ipsos-GFK Hungária - Nemzeti Médiaanalízis, TNS Media Intelligence - AdexPlus, Ipsos - SpecialPlus közterületi tervező és optimalizáló szoftver, Gemius/Ipsos Audience online közönségmérés

 

Kreatívoké a második rész

A KIM közbeszerzési eljárásának második része kreatívfeladatokhoz - marketingkommunikációs stratégia és márkakommunikáció tervezése, üzenetek megfogalmazása, kreatívtervezés, megvalósítás és gyártás – kapcsolódik, de a megbízás részét képezik rendezvényszervezési és egyéb BTL-feladatok.

A hirdetményben az áll, hogy az elmúlt három évből nettó 200 millió forintnak kell lennie a kreatívügynökségi szolgáltatásból származó árbevételnek, míg a BTL-ügynökségi szolgáltatásból származó árbevételnek összesen a nettó 100 millió forintot kell meghaladnia - legalább egy évben pedig a nettó 35 millió forintot.

 

2008-ból és 2009-ből szükséges az alábbi referencia:

- összesen legalább két darab, egyenként nettó 30 millió forintot meghaladó értékű (médiatervezés/vásárlás nélkül); saját fejlesztésű, eredeti (nem adaptált) kommunikációs koncepciójú reklámkampány teljesítésére vonatkozó referencia

— egy darab legalább egy márka kommunikációs feladataira vonatkozó eredeti referenciamunka, amely az alábbi hazai szakmai megmérettetések egyikén díjat nyert: Arany Penge, Effie, vagy díjat nyert az alábbi nemzetközi szakmai versenyek bármelyikén (a nemzetközi versenyek esetén a rövidlistára kerülés is számít): Golden Drum, Euro Effie, EPICA, New York Festivals, Clio, Cannes Lions, Golden Hammer

— két darab, webfejlesztési tevékenységre vonatkozó nettó legalább nettó ötmillió forint értékű online tevékenységre vonatkozó teljesítés

— három darab, egyenként minimum nettó 25 millió forint értékű egységes megjelenésű, országos - Budapestet is helyszínként érintő - rendezvénysorozat teljes körű lebonyolításáról szóló referencia

 

A KIM itt is megfogalmazza szakemberigényét, vagyis a jelentkezőknek rendelkezni kell:

- egy fő, legalább kétéves pénzügyi gyakorlattal rendelkező pénzügyi ügyintézővel

- egy fő ötéves, BTL területen szakmai gyakorlattal rendelkező BTL senior menedzser

- egy fő legalább három év online tevékenységre vonatkozó tapasztalattal rendelkező szakemberrel

- két fő kreatív státuszú, minimum három év reklámügynökségi gyakorlattal rendelkező senior és egy account executive szakemberrel

- egy fő account directorral

- egy fő art directorral

- egy fő online kreatív szakember három év online kreatív területen szerzett tapasztalattal

A január 7-i határidőt követően január 20-ig küldik el a kiválasztott jelentkezők részére az ajánlattételi felhívást.

Mint a Kreatív Online megtudta, az unió soros elnökségét megnyitó szilveszteri rendezvényt a Hungarofest bonyolította le, a cég látja el az állami rendezvény-feladatokat

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

A digitális divízió vezetője Hegyi András, a projektmenedzsmenti feladatokat Both Zsuzsanna viszi.

10 éves lett ugyanis a mára legendássá vált, Isaiah Mustafa főszereplésével készült reklám.

Kiadók helyett egy szakértői csapat döntött a 20-as listáról, amelyből majd a győztest is kiválasztják.

A zsúfoltnak és zajosnak ígérkező 2020-as évben a lap szerint még fontosabb lesz a megbízható hírforrás.

Hagyományos sportreklámnak indul, de jön a csavar.

Gyakorlatorientált tréning az INTREN szakmai támogatásával a Google Ads kampány létrehozásának és optimalizálásának technikájáról és trükkjeiről, egészen a kezdő lépésektől. január 28., 08.30 - 14.00

Gyere, ünnepelj velünk a Best.net díjátadóján! Helyszín: Story Budapest (1075 Budapest Kazinczy utca 21.) Időpont: 2020. január 29. kapunyitás: 19:00, pontos kezdés: 19:30

2019 legdíjazottabb ügynökségeinek és megbízóinak estéje. A 2019-es Kreatív-MAKSZ M+Lista és a Kreatív PR Toplista helyezettjeinek díjazása. Időpont: 2020. február 11.

A HRKOMM Award 2019 nyertes pályázatainak bemutatása február 13-án.

Február 18-án ismét megrendezzük a Kreatív szaklap PR-workshopját, ahol a résztvevők megismerkedhetnek a 2019-es év kiemelkedő PR-kampányaival.

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Nevezési határidő: február 21.

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra február 27-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

HR workshop az FMCG és a kereskedelem-piac szereplői számára A workshop célja: HR-finomhangolás az élelmiszer kiskereskedelmi szektort és az élelmiszergyártó cégeket terhelő munkaerőhiány-állapotok közepette, a hatékonyság növelése, a versenyképesség megtartása érdekében.

Ismerd meg a legújabb üzleti trendeket és módszereket, majd próbáld ki a tanultakat március 4-én!

GYÓGYKOMM március 12-én!

Mit tehet az ember a környezetért a saját munkahelyén - és hogyan tegye mindezt a vállalati kultúra részévé? Gyakorlati tippek, információk a témában.

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop április 2-án, limitált létszámmal.

Az FMCG és kereskedelmi szektor kiemelkedő éves eseménye! Dátum: 2020. május 13-14. Helyszín: Saliris Resort Spa & Konferencia Hotel, Egerszalók

hirdetés
hirdetés