A választások éjszakáján őszinték a politikusok

Politikai kommunikációval foglalkozó sorozatunkban a választások másnapján Török Gáborral a sikeres és a kudarcot vallott kampányok hitelességéről beszélgettünk. A Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint a Fidesz jórészt egységes narratívájának köszönheti a sikert, a sorozatban második választását elbukó baloldal hiteles üzeneteit azonban csak új arcok tudják majd eséllyel kommunikálni szélesebb választói csoportok felé. Török a győzelmi és legyőzötti beszédeket elemezve a Jobbik kihagyott lehetőségéről beszélt.

Bár a politikai kommunikáció nem a Fidesz találmánya, mégis a párt 1998 és 2002 közötti ciklusában lett komoly politikaalakító tényező. Most is a kommunikáció döntötte el a versenyt?

Pontosítanék. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a Fidesz jött rá először a rendszerváltás utáni politikai garnitúrából, hogy a kommunikáció nem a döntést követő aktus, hanem azt be kell illeszteni a döntési folyamatokba. Ugyanakkor túlzott leegyszerűsítés lenne, hogy a politikai siker csak a kommunikáción múlna, ez különösen nem így volt a vasárnapi választások alkalmával. A Fidesz újabb nagyarányú győzelme sokkal inkább azzal magyarázható, hogy a kormányváltás szándékával fellépő baloldali erők fundamentumai nem tették lehetővé, hogy hiteles alternatívát nyújtsanak a választóknak Orbán Viktor kormányzásával szemben. A 2010-es súlyos vereség utáni dezintegráció, majd az új választási rendszerből fakadó kényszeredett reintegráció paralizált állapotba vitte a baloldalt, amellyel nem volt képes megbirkózni. Természetesen volt jelentősége a kommunikációnak is. A Fidesz valósággal tankönyvszerűen vitte végig a választási kampányt, ezzel szemben a kormányváltásra szövetkezett baloldali ellenzék gyakran nehezen érthető üzenetekbe kapaszkodott. Fegyelmezett tudatos munka állt szemben egy fragmentált, széttartó üzenethalmazzal.

Az üzenetek hatékonyságára a kommunikátor személye is hatással van.

Így igaz, sőt ez a lényeg. Ha a 2010 előtti korszak emblematikus és elhasznált arcai beszélnek megújulásról, annak hatékonysága bizony korlátozott. Minden visszahúzó körülményen áthatoló csodafegyver pedig nem létezik. A baloldal az elmúlt években csak követni próbálja a Fidesz állandó dinamizmusban lévő narratíváját, aminek 16 éves történetét úgy lehetne leírni, hogy a polgártól a rezsicsökkentésig. Természetesen az idő és a hely nagyban meghatározza, hogy mennyire sikerül átadni egy üzenetet, a baloldal most ebben van jelentős lemaradásban. Lakner Zoltán fogalmazott nagyon pontosan az Élet és Irodalom hasábjain, amikor azt írta, hogy „A technológia nem teremt narratívát”. Tehát az új választási rendszer technikailag létrehozta a baloldali összefogást, ám ettől még nem vált hihetővé a szereplők egységének ígérete.

Miért működtek az ellenoldal számára kevésbé a jobboldalt érintő botrányok, mint a baloldalt kínos helyzetbe hozók, noha a kormányzás négy éve alatt előbbiből akadt több?

A jobboldal jobban építi be a botrányokat a saját narratívájába. Erőforrásai, egyre jelentősebb és jól irányítható médiaháttere, szolgálatkész véleményvezérei pedig a maximumot hozzák ki egy-egy ügyből. A baloldal belső harcai, halkabb hangja nem tette kellően hatékonnyá a Fidesz botrányainak politikai tőkévé alakítását. A 90-es években a baloldal úszott meg több botrányt, most ez fordítva van.

Török Gábor

Mi okozza, hogy a Fidesz a narratívateremtésben ennyivel előzi a baloldalt?

Egyszerűen nincs ma olyan első vonalbeli baloldali politikus, aki hitelesen beszélne az egyszerű emberek nyelvén. Nem volt ez mindig így. Horn Gyula, aki valószínűleg egyetlen percig sem tanult politikai kommunikációt, ösztönösen tudta, hogy hogyan kell hétköznapi, közérthető stílusban átadni a politikai üzeneteket. Bár Orbán nem volt ilyen ösztönös, hanem tanácsadóktól tanulta meg az egyszerű beszéd tudományát, ma már ő is kiváló ebben. A baloldalnak meg kell értenie, hogy nem kommunikálhat a Nagykörúton belülről, mert így csak a Nagykörúton belül van esélye a győzelemre.

A vasárnap esti győzelmi és legyőzötti beszédek mire engednek következtetni?

Míg Orbán hozta a kötelezőt és lendületes, jövőbe tekintő beszédet mondott hívei előtt, addig az ellenzéki pártok közül egyedül az LMP elnöke beszélt határozott fellépéssel a következő négy évről, annak tennivalóiról. Arról beszélt, hogy bebizonyosodott, hogy a régi baloldal nem képes leváltani a Fideszt, erre csak az LMP lehet alkalmas, ezért kell dolgozni a következő ciklusban. A baloldali ellenzék frontembereinek beszéde a vereség mértéke és a tagoltság miatt széttartó volt és nem tekintett 2018-ra. Nem segítettek saját táboruknak tétet adni, nem volt mihez bizalmat kérni, noha mint tudjuk egy választási kampány ma már az előző választások éjjelén kezdődik. A politikus a szavazótáborra remény- vagy félelemkeltéssel tud hatni, mindkettő elmaradt. El kell mondani, hogy mit értünk el eddig, és mi a következő cél, mi lesz a következő választáson, az EP-voksoláson, az önkormányzati választáson. Talán egyedül Gyurcsány Ferenc, aki még a leginkább ismeri ezeket a szabályokat, próbált hitet adni az övéinek azzal a kijelentésével, hogy ez a kormány nem fogja kitölteni az egész ciklust, bár ez egy közel kétharmados vagy kétharmados (a beszélgetés idején még nem ismert a választás végeredménye – a szerk.) kormánytöbbséggel szemben egyelőre nehezen hihető. A vesztes tábor számára egy új kormányzati mandátum valósággal sokkoló. Ugyanazt a kétségbeesését és mély csalódást érzik most a baloldaliak, mint amit a jobboldali közösségnek kellett elszenvednie 2006-ban. A politikusok pedig jobbára adósok maradtak a reménykeltéssel.

Ha el is ismerték a vereséget, a végeredményt részben az egypárti, a Fidesznek kedvező – általuk tisztességtelennek nevezett – választási rendszerrel magyarázták.

Zavaros helyzetbe kerültek, és nem tudtak kijönni belőle. Miközben nem gratuláltak az ellenfélnek, mert álláspontjuk szerint nem fair rendszerben szenvedtek tőle vereséget, beülnek a parlamenti székekbe, és ezzel legitimálják a szidott szisztémát.

Lett volna lehetőség másra?

Egy erős ellenzéki erő akár bojkottal való érdemi fenyegetéssel hatással lehetett volna a törvényhozói többségre, de a magukban is bizonytalan politikusok valószínűleg attól tartottak, hogy ha valóban távol maradnak a voksolástól, egyszerűen mások ülnek be a helyükre.

Bár az ország jelentős részét és a világot is sokkolja a Jobbik 20 százalék feletti eredménye, a Jobbik eredményváró bulija szomorú esemény volt, Vona Gábor pártelnök csalódottan állt ki a nyilvánosság elé.

Az az érdekes a választási éjszakában, hogy lehetőségünk van tanúi lenni a politikusok őszinte pillanatainak. A fáradtság, az eufória vagy épp a vereség miatti letargia kiül az arcokra, nem tudnak szerepet játszani. Valószínűleg Vona Gábor tényleg elhitte, hogy megelőzheti a baloldalt vagy legalábbis egyéni körzeteket nyerhet a pártja, ehhez képest pedig csalódott volt. Súlyos politikai hibának és kihagyott lehetőségnek tartom, hogy nem arról szólt, hogy történelmi és nemzetközi összehasonlításban is komoly eredményt ért el radikális jobboldali erőként. Ehelyett másnap a leváltani kívánt politikai elit szótárából kölcsönzött konstruktív ellenzékiségről kezdett beszélni.

A baloldali ellenzéknek azokat kellene megszólítania egy későbbi kormányváltás érdekében, akik, bár elutasítják a Fideszt, de erre a formációra nem voltak hajlandóan voksolni. Ez hogyan sikerülhet úgy, hogy a jelenlegi tábort is megtartják?

Nem annyira nehéz egy új, kormányképes alternatívát kínálva meggyőzni a korábbi híveket. Ha az eddig távolmaradók megvannak, az elkötelezett tábor már könnyebben terelhető. Ez a csapat azonban nem lesz képes erre, csak abban az esetben, ha a megújulnak vagy hitelesen mutatják annak látszatát. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a mai, emblematikus politikusok hátrébb lépjenek.

Milyen forgatókönyvet lát maga előtt a legyőzött ellenzék szempontjából?

Három alternatívát tudok elképzelni. Az első és legvalószínűtlenebb eset, hogy egy őszödi beszéd szerű esemény, politikai kataklizma következik be, és az emberek olyan erővel fordulnak el a Fidesztől, hogy a baloldal elhasználódott arcainak is bizalmat szavaznak, csak, hogy változás történjen. A második, hogy az eddigi csapat többé-kevésbé változatlan felállásban tovább folytatja tovább, ebben nem látok győzelmi esélyt. A harmadik, hogy végbemegy a megújulás, a nagy bölények bölcsen eltűntetik magukat, és egy új, sikeres politikusnemzedéknek esélye nyílik Orbánék legyőzésére. Intő jel lehet a baloldal számára a 2005-ös lengyelországi választás, amelyen a lengyel szocialisták olyan súlyú vereséget szenvedtek, hogy azóta sem voltak képesek visszaszerezni váltópárti státusukat és jobboldali váltógazdaság alakult ki. Erre bizony a mai helyzetet látva Magyarországon is van esély.

És mi következik témákban, üzenetekben a Fidesz térfelén?

Ezt ma még lehetetlen megjósolni. Orbán Viktor szereti a megújulást, bár folytatást ígér, várhatóan új témákat hoz majd a közéletbe. Nyilván nem lehet 2018-ig a rezsicsökkentésen lovagolni, a miniszterelnök azt vallja, hogy mindent addig csinálj, ameddig működik. Az sem kizárt, hogy az ellenfelekkel kapcsolatos megközelítésében is változás lesz.

 

Szponzorált tartalom! A cikk elkészítését a Népszabadság támogatta!

Rényi Ádám, kommunikációs szakértő, az Uniomedia kreatív tartalom igazgatója
a szerző cikkei

Szabó Vivien Gabriella, Corvinus Egyetem, phd hallgatója
a szerző cikkei

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!