hirdetés
hirdetés
hirdetés

A tollaslabdázás uralja majd a Balaton Piknik színpadképét

A kivetítőn is tollaslabdák repkednek majd az idén már kétnapos balatonboglári fesztiválon.

hirdetés

Idén kétnapossá bővül, és egyfajta nyárbúcsúztató/ ősznyitó eseménnyé alakul a balatonboglári Gömbkilátónál megrendezett Balaton Piknik, ahol idén Róisín Murphy és José Gonzáles a két fő fellépő.

A Piknik a zenei kínálat mellett nagy hangsúlyt fektet a gasztronómiára is: a balatoni régió borászai, vendéglátósai és az ország food truckjai is kitelepülnek majd a fesztiválra, a VIP-rész kínálatát pedig a balatonszemesi Kistücsök étterem séfjei felügyelik.

Forrás: Balaton Piknik
Forrás: Balaton Piknik

Idén a látványvilág is nagyobb figyelmet kap: a megvilágított Gömbkilátó mellett az egész területet különleges dekoráció díszíti majd, a színpad díszletét pedig Weiler Péter képzőművész készíti.

Mivel én gyakorlatilag Boglárlellén nőttem fel (akkor még így hívták), fantasztikus lehetőség a számomra, hogy vizuálisan egy igazi helyi történettel járuljak hozzá a Balaton Piknikhez. Az 1970-es évek elején Boglár volt a magyar kortárs képzőművészet talán egyetlen szabad központja. Kevesen tudnak róla, hogy nemzetközi színvonalú művészeti munka folyt a boglári Kápolna dombon, mindez csodálatos balatoni panorámával, fiatal művészek fékezhetetlen alkotó vágyával. Ezen a helyszínen grafikai munkával hozzájárulni egy új fesztivál sikeréhez, óriási kihívás” - mesélte az alkotó, aki a koncepcióról is mesélt.  "Azért szeretjük a Balatont, mert ott az a legnagyobb gondunk, hogy a tollaslabda fennakad a fán. Szeretjük, ha ezek a problémák váltják fel a városi problémákat. Ha a tollaslabdán problémázunk, akkor végre kikapcsolódtunk, és nyaralunk." Ezért uralja majd a tollaslabda a színpadképet, amelynek részelént a kivetítőn is tollaslabdák repkednek majd.

Látványtervek a Balaton Piknik színpadképéhez:

Forrás: Weiler Péter
Forrás: Weiler Péter

A Balaton Piknik szervezőcsapata, a MOL Nagyon Balaton/VOLT Produkció egy jótékonysági akcióba is kezd idén: “Nekem a Balaton” címmel kortárs művészeket kértek fel, hogy készítsenek Balaton ihlette festményeket, melyeket az év végén elárvereznek és a bevétellel a Fábián Juli Alapítványt támogatják.

Minden további infó a fesztivál hivatalos oldalán.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Az aktivitással a cég arra akarja emlékeztetni a vásárlókat, hogy a Lego több egy sima játékgyárnál.

Az új arculat mellett a hirdetők is új lehetőségekkel találkozhatnak. 

A lakásfejlesztő vállalat először indított televíziós kampányt.

A Wieden & Kennedy New York váltja a DDB által három éve létrehozott dedikált ügynökséget, miközben a W&K Portland tovább dolgozik a KFC-n.

100 millió fontos bevétel után. Ez kevesebb, mint amennyit egy magánszemély évi 120 ezer fontos fizetés után adózik le.

hirdetés

Az Üzlet és Pszichológia és a hrpwr.hu ismét bemutatja a nagy sikerű „kékgalléros” konferenciát! Kékgalléros HR kihívások 3.0 szakmai konferencia szeptember 26-án.

A MOST Fórum szeptember 26-i eseményén a híres testvérpárral, DTK-val, D. Tóth Andrással, valamint ismert szakértőkkel járunk utána, hogyan szolgálják a családi együttműködést a digitális eszközök és lehetőségek. Időpont: szeptember 26., 18.00 Helyszín: Magyar Telekom székház, Puskás konferenciate

Mentes hype: rend a trendben! Időpont: október 3., 09.30 - 16.00

A verseny célja, hogy megtaláljuk a legjobb hazai PR-projekteket és ügynökségeket, valamint hogy a PR kiemelt kommunikációs szerepét tudatosítsuk. Nevezési határidő: október 4.

Az eladásösztönző marketing titkai: élmény, adat, taktika. Hogyan ötvözzük az adatokat az élményekkel? Influencerek és eladásösztönzés tartalommarketinggel – jó és rossz példákon keresztül. Tudatos fogyasztó vs. Promo érzékenység – minden kiderül a proMO2019 workshopon! (x)

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra október 9-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

Zöld marketing és kommunikáció Itt a zöldár! A tudatos fogyasztók már átlátnak a greenwashingon, de mi jön ezután? Save the date: 2019.10.10.

A legjobb márkaélményeket és aktivációkat keresi a 2019-es Lollipop! Nevezési határidő: 2019. október 11.

Gondolatok és példák a gyógyszermarketingről az ipar kommunikációs szakembereitől. 2019.10.29.

Hogyan győzhető le az időstressz? Energiamenedzsment 4 lépésben. A december 13-i tanfolyam során rövid, közös mindfulness gyakorlást tartunk, amit aztán beépíthetsz a hétköznapjaidba.

Toborzás/kiválasztás konferencia DEMO-túrával egybekötve november 5-én. Az előadások hosszabb szünetében a kiállítók a gyakorlatban is bemutatják megoldásaikat.

hirdetés
hirdetés