A szomszédokat is becélozta az online jegypiacot működtető magyar startup

A Tickething csapata összerakta az első magyar online piacteret, hogy az utolsó pillanatban is gazdát cserélhessenek a feleslegessé vált koncert-, színház- és sporteseményekre szóló jegyek. A Telenor Accelerate programjában részt vevő öt startup egyikének alapítójával, Töreky Bencével beszélgettünk.

Akkor mostantól vége a jegykereső Facebook-csoportoknak?
Inkább azt mondanám, hogy gyorsabb és biztonságosabb alternatívát ajánlunk. Nálunk minden tranzakciónak visszakereshető nyoma van. Látjuk, hogy ki, milyen jegyet töltött fel, és azt kinek adta el. Minden kifizetés az oldalunkon keresztül történik, és az eladót illető összeget az esemény kezdetéig vissza is tartjuk. Így ha kiderül, hogy nem lehetett bejutni mondjuk egy jeggyel, és a vásárló az eseményt követő munkanapon ezt jelzi nekünk, akkor egyből visszatérítjük neki a teljes összeget. A problémás eladót pedig töröljük és kitiltjuk a rendszerből, vagy ha szükséges, jogi lépéseket teszünk ellene. Erre még szerencsére nem volt példa, és az eladók szempontjából nem is lenne értelme. Hiszen pontosan tudja, ha trükközik, az gyorsan kiderül, és nem lesz belőle pénze. Ráadásul mindkét fél értékelheti az üzletet. Ez pedig leginkább az eladónak fontos, hiszen neve mellé a sikeres tranzakciók száma automatikusan kikerül az oldalra.

Fotó: Tickething

A jegyüzéreket szűritek, van árplafon?
Ezzel még kísérletezünk, mert az eredeti terv az volt, hogy az árazásba ne nyúljunk bele. Pontosan azért, hogy lássuk, hogyan viselkedik a közönség. De azt tapasztaljuk, hogy az alapvető piaci mechanizmusok szerint működik a rendszer. Az árazást a kereslet, kínálat szabályozza. Néha felkerülnek az oldalunkra olyan populárisabb eseményekre szóló jegyárak, amikre már mi is azt mondjuk, hogy borzasztó magas, de azok a jegyek nem is találnak vevőre. Persze később szeretnénk majd a tapasztalatok és a felhasználói visszajelzések alapján egy konszenzusos keretet is adni ennek.

Mennyire volt minta ehhez a SeatWish vagy a Viagogo rendszere?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt az. Amikor egyetemista voltam Hollandiában, én is sokszor használtam koncertjegyek kereséséhez az online piactereket. Ezért is csodálkoztam tavaly nyáron, amikor hazatértem, hogy nálunk még nincs ilyen. Pedig van egy rakat nyári fesztiválunk, évközben rengeteg koncertünk, egyéb sporteseményünk és rendezvényünk. Ráadásul ma már egyre gyakoribb, hogy az eseményekre hetekkel, hónapokkal előre értékesítik a jegyeket. Így aztán ahogy belekerültem a hazai startup-közegbe, nem volt kérdés, hogy mihez kezdjek. A Drukka Startup Stúdióból indultunk, ahol megnéztük az összes ilyen külföldi oldalt, körbejártuk a lehetőségeinket, majd a GB&Partners Kockázati Tőkealapkezelő Zrt. befektetésének segítségével fél év alatt építettük fel ezt a projektet.

Vagyis a Tickething.com oldalatok már javában működött, amikor ősszel bekerültetek a Telenor Accelerate programjába. Mit adott nektek az elmúlt három hónap?
A programon és a mentorunkon keresztül nagyon sok szakmai ajtó nyílt meg előttünk. Azóta is ezeken a kapcsolatokon és partnerségeken dolgozunk.  A workshopokra meghívott szakemberektől pedig olyan best practice-ket tanultunk, ami felgyorsította, hatékonyabbá tette a hétköznapi munkánkat a termékfejlesztés és a csapaton belüli dinamikák szempontjából is.

Hírlevelet építettetek a programokra?
Kétfélét is. Van egy heti általános programlistás hírlevelünk, és egy tematikus, amire érdeklődési kör alapján lehet feliratkozni. De ezek nemcsak a színház, fesztivál, sporteseményekre szóló szabad jegyekről szólnak, hanem kapcsolódó aktuális híreket és jegyértékesítési akciók beharangozásáról szóló értesítéseket tartalmaznak. A Tickething attól tud jól működő szolgáltatás lenni, hogy az elsődleges értékesítés mellett a hírlevelekben a hetekkel, hónapokkal előre látható programokról is tájékoztat.

Csak Facebook-fiókkal használható az oldal?
Egyelőre igen, mert a szolgáltatás indulásánál a Facebook-regisztráció tűnt a legegyszerűbbnek. Nagy előnye, hogy át lehet venni a felhasználói profilképet, emailes elérhetőséget, és egyből mellé tudjuk rendelni a sikeres tranzakciók számát is. Ráadásul mi is itt vagyunk aktívak, mert a célközönségünket itt érjük el leghatékonyabban. A mai fiatal generációnak már nincs türelme egy percekig tartó regisztrációhoz.

Balról jobbra: Molnár Gábor, Viszneki Tibor, Töreky Bence
Balról jobbra: Molnár Gábor, Viszneki Tibor, Töreky Bence

A programokhoz milyen adatbázisokat használtok?
Ez elég sok munkát igényel, ez az igazi emberi erőforrás-igénye a szolgáltatásnak. Természetesen különböző technikai megoldások segítségével valamilyen szinten lehet automatizálni, de valójában mi figyeljük és bővítjük folyamatosan az események listáját. Hárman visszük a Tickething napi működését, néhány feladatban külsősök is segítenek. Az egész csapat azon dolgozik, hogy az ország minden létező eseményéről elsőként szerezhessen infót.

Bevételetek csak a közvetítői díjból van?
Igen, kizárólag a sikeres tranzakció után fizet mindkét fél egy tranzakciós összeget. Ez a jegyár néhány százalékos értéke.

Mit terveztek, mi a következő lépés?
Február környékén szeretnénk elindítani az oldal külföldi verzióját is, hogy Ausztriából és Romániából is hozhassunk már értékesítéseket. A hosszabb távú célunk pedig a régiós országokban történő terjeszkedés. Ebben a Telenor gyorsított fel minket. De előbb szeretnénk itthon egy valódi közösséget építeni a weboldalunkon, a Facebook-felületünkön és a hírlevelünkön keresztül, hogy minél nagyobb felhasználói bázisú, elsődleges információforrásként tudjunk működni.

A sorozatot a Telenor támogatja.

Szekeres Andrea
a szerző cikkei

(forrás: Kreatív Online)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Gyakorlatorientált tréning az INTREN szakmai támogatásával a Google Ads kampány létrehozásának és optimalizálásának technikájáról és trükkjeiről, egészen a kezdő lépésektől. január 28., 08.30 - 14.00

15 küldőpiac 15 percben. A Pont Itt és a Turizmus Online szakmai rendezvénye Dátum: január 31.

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra február 27-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

2019 legdíjazottabb ügynökségeinek és megbízóinak estéje. A 2019-es Kreatív-MAKSZ M+Lista és a Kreatív PR Toplista helyezettjeinek díjazása. Időpont: 2020. február 11.

A HRKOMM Award 2019 nyertes pályázatainak bemutatása február 13-án.

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Nevezési határidő: február 21.

HR workshop az FMCG és a kereskedelem-piac szereplői számára A workshop célja: HR-finomhangolás az élelmiszer kiskereskedelmi szektort és az élelmiszergyártó cégeket terhelő munkaerőhiány-állapotok közepette, a hatékonyság növelése, a versenyképesség megtartása érdekében.

Gyógyszerkommunikációs konferencia március 12-én!

Az Instagram üzleti használata elméletben és gyakorlatban március 4-én!

Mit tehet az ember a környezetért a saját munkahelyén - és hogyan tegye mindezt a vállalati kultúra részévé? Gyakorlati tippek, információk a témában.

Gyere, ünnepelj velünk a Best.net díjátadóján!

Február 18-án ismét megrendezzük a Kreatív szaklap PR-workshopját, ahol a résztvevők megismerkedhetnek a 2019-es év kiemelkedő PR-kampányaival.

Az FMCG és kereskedelmi szektor kiemelkedő éves eseménye! Dátum: 2020. május 13-14. Helyszín: Saliris Resort Spa & Konferencia Hotel, Egerszalók