A projektekben gondolkodó pótnevelő

Önkéntesnek lenni valahol egy önző dolog. Azzal, hogy az ember segít, a saját lelkét is simogatja. De asztal mögül, kanapéról nem lehet annyit adni, mint személyesen, terepen - ezt az Ötkert kommunikációs vezetője mondta, akinek a főzésről, a táncról és a fodrászról is egyből az otthonban élő gyerekek jutnak eszébe. Ismerjétek meg ti is Strényi Verát, a Coca-Colával közös Jó arcok című pályázatunk újabb jelöltjét.

Lecsavartátok végül azt a nyolcvan kiló citromot a Beigligyárnak, amit a Facebookon kiposztoltál?
Igen, megvolt, köszönet is érte a kollégáknak. A Beigligyár a Hűvösvölgyi Gyermekotthon egyik nevelőjének a kezdeményezése, amelynek konyhájában évről évre egyre több bejglit sütnek a gyerekek, nevelők és az önkéntesek. Ezeket aztán eladják, a pénzből pedig a legtöbbet segítő gyerekeket külföldi kirándulásra viszik. Tetszik ez a fajta motiválás. Azért, mert otthonos gyerek valaki, nem kell minden héten egy tábla csokival megvigasztalni. De ha megdolgozik érte, akkor bármit megkaphat.

Emlékszel az első önkéntes napodra?
Még Viacom-dolgozóként jártam egy kötelező önkéntes nap keretében ebben az otthonban, majd pár évvel később, egy nyelvtanár ismerősömmel, Pearl Tardyval találtuk ki, hogyan segíthetnénk a gyerekeknek. Ő angolra, én pedig, mivel sokáig táncoltam, táncolni akartam megtanítani őket. Amikor már nem látogatták ezeket az órákat, akkor a barátnőkkel vagy egyedül jártam ki hozzájuk. Palacsintát sütöttünk, elvittük őket korcsolyázni a műjégpályára, vagy moziba mentünk. Volt, amikor olcsó jegyeket tudtam venni a cirkuszba, ahova a gyerekek szüleivel együtt mentünk, és így lehetett egy közös családi élményük. Nyilván ezeket nem mind saját pénzből intéztem, a kapcsolataim segítettek ebben.

Könnyen győzöl meg másokat, hogy segítsenek?
Nem kell nagyon győzködni szerencsére. Barátoktól ritkán kérek szívességet, ha szeretnének, úgyis megkeresnek. De arra volt már példa, hogy egy ismerősöm adományozásra szánt pénzéből egy egész napos programot szerveztem. Így jutottam el vidéki állami gyermekotthonokba. Ott tapasztaltam meg, hogy mekkora különbségek vannak. Vidéken jóval kevesebb az adományozó, nincsenek önkéntesek, egy zsák ruhának ott jóval nagyobb értéke van. De a múltkor kiírtam a Facebookra, hogy fodrászokat keresek, akik az otthonos gyerekek haját egy-egy alkalommal ingyen levágnák. Közel száz fodrász jelentkezett. Azt láttam, hogy sokan segítenének, de nem tudják, merre induljanak. De ugyanígy találtuk ki azt is, hogy minden hónapban megvendégeljünk 30-30 gyereket különböző otthonokból – ezt a kezdeményezést később mást éttermek is átvették. Ilyenkor hívunk dj-t, lehet számot kérni, énekelni, táncolni. És nem azért, mert szegények éheznek, nélkülöznek. Hanem azért, hogy megtapasztalják, milyen érzés elmenni egy étterembe. És ha csak egy kis instant élményt is kapnak, meg kell mutatni nekik, hogy vannak jó dolgok a világon, amikért érdemes élni, és legfőképpen tanulni. 

Mit mondasz nekik, miért érdemes élni?
Motiválni a legnehezebb őket. Minden gyerek, aki kikerül a családjából, traumatizált lesz. Amikor harmadik abortusz előtt álló lányokkal beszélgetek, akik meg akarják tartani a babát, a beszélgetés végén mindig előkerül a kérdés, hogy „Vera, neked vannak szüleid, akik foglalkoznak veled”. És azt mondom erre, hogy igen vannak, de ahhoz, hogy a te gyereked ne kerüljön otthonba, ahhoz egyetlen lehetőséged van, hogy tanulj. És bárhova viszem őket, bármit csinálunk együtt, azokat a dolgokat mutatom meg nekik, amiért érdemes tanulni, dolgozni és jót tenni másokkal. Mert önkéntesnek lenni valahol azért egy önző dolog. Azzal, hogy az ember segít, a saját lelkét is simogatja. Az, hogy tévénézés helyett megírok három emailt, hogy elmegyek szilveszterkor a gyerekotthonba a kissrácokhoz gyerekpezsgővel koccintani, attól én nagyon jól érzem magam. Asztal mögül, kanapéról nem lehet annyit adni, mint személyesen, terepen.

Saját neveltjeid is vannak, ők mennyire engednek közel magukhoz?
Van egy mentoráltam, akiről tudtam, hogy sok rendőrségi ügye volt, de azt is, hogy szeret boxolni. Azért, hogy ne a nyolckerbe járjon rosszalkodni, megszerveztem neki heti öt edzést egy teremben, ahol ingyen boxolhat. Nem egyszer átvert, hogy boxon van, persze nem ott volt. Többször kért tőlem pénzt, de megígértem a nevelőjének, hogy nem adok neki kölcsön. Inkább leültünk a Moszkva bisztróba, megittunk egy kólát, és mondtam neki a magamét. Rávettem, hogy az otthonban a nevelői csoportjába tartozó kicsiket vegye védőszárnyai alá, legyen ő a példaképük – és azért, hogy ez így legyen, tegyen is. Az ilyen srácoknak munkát kell adni, ami felelősségérzetet ad nekik. Azóta ő viszi reggelente a kisebb társait óvodába és iskolába, és azóta nincs újabb rendőrségi ügye. Ez nem az én érdemem, ehhez ő kellett, de mindenképp egy szerencsés találkozás volt.

Ha nem a gyerekekkel vagy, mivel töltődsz?
Én tényleg belőlük töltekezem. De mellette jógázom, futok és a munkámból adódóan bulizok is, de szívesen főzök a barátaimnak otthoni társasjáték-partikon. Csokis és egészséges édességeket, vagy egy nyers tortát magokból épp úgy készítek, mint keleties fogásokat. Amikor pedig a vidéki énem kerül előtérbe, akkor elmegyek a piacra, és húslevest csinálok, vagy anyukám valamelyik jól bevált receptjét.

Milyen a vidéki éned?

Tizennégy éves koromig éltem Nagykanizsán, nagyon jó gyerekkorom volt. Minden évben nyaraltunk, síeltünk, megvolt mindenem - ezekért ma is szerencsésnek érzem magam. És mindenért, amit otthonról hozok. A szüleim mindig szorgalomra, becsületre és túlélésre neveltek. Ha nem is tudatosan, de valahol ezt próbálom átadni a gyerekeknek.

 

NÉVJEGY: Strényi Vera – Ötkert, kommunikációs vezető
Fesztiválokat szervez, rendezvényeket kommunikál, és olyan projektekben gondolkodik, ahol a szeretet-tudás tengelyén egyezteti össze a keresletet a kínálattal. Azt hirdeti, hogy a segítséghez nem kell mindig pénzt adni. Mert minden embernek van olyan hasznos tudása, amit átadhat másoknak. Erre találta ki KUCKÓ önkéntes programját – amiben barátai, ismerősei segítik –, és ezért visz majd állami gondozottakat nyugdíjas otthonokba. Ehhez összerakott egy Facebook-oldalt, ahol a kiposztolt problémákra néhány órán belül riadólánccal talál megoldást. Ugyanannyi idejébe telik száz ingyen dolgozó fodrászt találni, mint lebeszélni egy menetet a Deák téri óriáskeréken harminc gyereknek. Most épp adventi csomagokat készít olyan családoknak, ahol a gyerekek hazamehetnek az otthonból karácsonyra, de az ünnepi asztalra a csomag nélkül nem kerülne semmi. Felajánlásokat vár, mert egyelőre 15 ilyen pakkra gyűlt össze a pénz, amibe az alapvető élelmiszerek mellé friss húsra beváltható utalvány is kerül. Vera nagy álma, hogy saját gyermekotthont vezethessen, és egy olyan kávézót nyithasson, ahol visszaeső, deviáns fiataloknak adhat munkát, hogy ne kallódjanak el az otthonból kikerülve.

 

 

Szekeres Andrea
a szerző cikkei

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Megújult kategóriarendszerrel tér vissza a Kreatív korábban DMBP néven futó, digitális eszközöket és megoldásokat díjazó versenye. Meghosszabbított nevezési határidő: 2019.12.06.