A program, ami helyetted gondolkodik

Biztosan sokan vannak olyanok, akik mindig is arra vágytak, hogy egy szoftver helyettük végezzen el elemzéseket, állítson össze grafikonokat. Én nem tartozom közéjük, kifejezetten élvezem, ahogy összefüggéseket kell találni az adatok között, és azt is, amikor ezeket később értelmesen meg kell jeleníteni. Ennek ellenére, vagy éppen ezért kifejezetten kíváncsian kezdtem tesztelni az IBM Watson Analytics mesterséges intelligenciával ellátott szoftvert. A rendszer lényege egyszerű: hatalmas adatbázisokban keres értelmes összefüggéseket, majd ezeket szépen meg tudja jeleníteni. (x)

hirdetés

Rögtön az elején leírom a konklúziót: egészen elképesztő dolgokat tud. Közel három hétig tartott az ismerkedésünk, persze nem minden percet töltöttünk együtt, de majdnem minden nap foglalkoztunk egymással. Ennyi idő alatt nekem bebizonyította, hogy érdemes volt használni, de a következő hetekben egy friss fogyasztói kutatásból nyert marketingadatbázison is le fogjuk tesztelni, mit tud a rendszer. Megnézzük azt is, igaz-e, hogy azok is könnyedén elboldogulnak vele, akik matekórán inkább csak amőbáztak, és még soha nem foglalkoztak adatelemzéssel. Elsőre azonban érdemes tisztába tenni az alapokat.

Mi ez?

Az IBM Watson Analytics egy folyamatosan tanuló, mesterséges intelligenciával gondolkodó elemzőprogram. A szoftver felhőalapon működik és url-ről érhető el, így nem kell telepíteni a gépünkre.

Mit tud?

A Watson Analyticset óriási kutatási adatbázisok automatikus elemzésére és azokból számos következtetés szintén automatikus levonására találták ki. Az adatbázisunkat feltöltve a programban tudjuk az adatainkat rendszerezni, tisztítani, ezután elemeztetni, illetve prediktív módon korrelációkat, erősebb, mélyebb összefüggéseket kimutattatni, továbbá nagyon egyszerűen prezentálni azokat a munkatársaknak, menedzsmentnek.

Mi a működési elv?

A Watson Analytics mesterséges, és folyamatosan tanuló intelligenciája arra alkalmas, hogy adatbázisunkba belelátva egyfelől saját maga tegyen fel kérdéseket helyettünk, illetve magától értetődő, vagy éppen nem is sejtett összefüggéseket önmagától tárjon fel, majd azokból szintén önmagától grafikonokat, chartokat készítsen. Erőssége, hogy mi is adhatunk meg kérdéseket akár kerek egész mondatokban (pl: Mi az összefüggés a kor, a lakóhely és a vásárlási hajlandóság között?), vagy csak szavakban (pl.: kor, lakóhely, vásárlási hajlandóság) és ezekre értelmes válaszokat kínál, továbbá grafikonokat generál belőlük.

Ezen kívül a Watson Analytics azt is tudja, hogy az adataink alapján önmaga tárjon fel mélyebb összefüggéseket, együtthatókat. Például abban a formában, hogy kimutatja, "Melyek a magasabb vásárlási hajlandósággal rendelkezők legjellemzőbb tulajdonságai?", vagy, hogy „Bizonyos jövedelmi helyzettel rendelkezőek jellemzően milyen termékekre költenek a legtöbbet havonta?". Mindezt úgy, hogy még csak meg sem kérdezzük.

Ezen kívül a Watson Analytics a prezentációkészítésbe is becsempészi az automatizációt. Így egyfelől a feltett kérdésünk alapján is egyből a prezentációra szabottan és abba egyből beillesztve készíti el a grafikonokat, vagy pedig az adatokat a munkafelületre húzva készíti el őket ugyanígy. Az eredményeket pedig több formátumban is meg lehet osztani a kollégákkal.

Kiknek jó?

Alapvetően azoknak a marketingeseknek érdemes megismerkedniük vele, akik rendszeresen rendelnek meg különféle marketingkutatásokat és ezek mérete hatalmas. A megoldás ugyanis akkor tud igazán hasznára válni a marketingesnek, ha minél több elemű és változójú adatbázisokban merülhet el, így ráadásul annak is nagyobb lesz az esélye, hogy tényleg olyan összefüggéseket tárjon fel, amelyeket más szoftverekkel vagy nem, vagy ilyen könnyen nem lehet.

Rajtuk kívül azok a marketingesek járnak jól vele, akiknek nem fér bele az idejükbe saját maguktól óriási Excel-táblákban turkálni, vagy az eddig használt szoftvereiken kívül ki akarnak próbálni valami olyat, ami többet ígér a megszokottnál.  Az sem utolsó szempont, hogy a cégen belüli megosztáshoz és prezentációhoz nem kell külön szoftvert használni, vagyis az adatokkal való foglalkozás a tisztítástól az elemzésen át, a vizualizáción keresztül a prezentációig és a megosztásig egyetlen szoftverrel megoldható.

Ennyit elöljáróban. A következő hetekben első körben egy nagymintás marketinges adatbázison próbáljuk ki a Watson Analytics képességeit, majd egy klasszikus terméktesztet készítünk, amelyben bemutatjuk, hogyan és mire érdemes használni a rendszert.

 

Cikkünk megjelenését az IBM támogatta!

Attila Bátorfy
a szerző cikkei

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Online eredményhirdetés: október 28., 10:00, a storeinsider.hu oldalunkon!

Célunk, hogy megtaláljuk a hazai legszebb és legigényesebben kivitelezett kommunikációs és marketingcélú, vagy a médiában alkalmazott designmegoldásokat. Normál nevezési határidő: 10.30. Meghosszabbított nevezési határidő: 11.06.

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

Hipnózis sem maradt érintetlenül a napról napra egyre inkább feje tetejére álló 2020-ban, egy dologból azonban nem engedünk - a díjakat idén is átadjuk Magyarország legrégebbi reklámversenyén.

Újrahasznosítottuk 2019 egyik legsikeresebb KREATÍV rendezvényét: itt a Green Wave 2020! November 18-án fókuszban a fenntarthatóság és a marketing!

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU, a Kreatív és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Napot! - Legyél nyolckarú HR SHIVA 1 nap alatt!