hirdetés
hirdetés
hirdetés

A nők által alapított startupok kétszer annyi pénzt hoznak

Egy csomó pénzt kereshetnének a befektetők, ha ezekbe is annyi pénz érkezne, mint a férfiak projektjeibe, de nagyon nem így van.

hirdetés

A nők által alapított startupok minden egyes befektetett dollár után több mint kétszer akkora bevételt termelnek, mint azok, amelyeket férfiak alapítottak – derül ki a Boston Consulting Group (BCG) és a MassChallenge legfrissebb kutatásából. Ehhez az a sajnálatos tény kell, hogy ezekbe a cégekbe lényegesen kevesebb befektetés érkezzen, miközben átlagosan több bevételt termeltek.

  • A nők által alapított cégek átlagosan 935 ezer dolláros induló befektetést kaptak, míg a férfiak által alapított startupok több, mint kétszer ekkora összeget, 2,12 millió dollárt.

  • A finanszírozási különbség ellenére a női tulajdonú vállalatok az első öt év alatt átlagosan 730 ezer dollár bevételt termeltek, míg a férfiak által alapítottak csak 662 ezer dollárt.

  • A nők által alapított vállalkozások bevétele a befektetett összeg 78 százalékát tette ki, míg a férfiak által alapítottaknál ez az arány mindössze 31 százalékos volt.

  • A vizsgált 350 cég körében a felmérés szerint az öt éves vizsgálati időszakban 85 millió dollárral több bevétel keletkezhetett volna, ha a befektetők azonos összegű tőkét biztosítottak volna a nők által alapított cégeknek is.

Sok esetben még mindig nehéz a nőknek érvényesülni az üzleti életben, még a startupok világában is, ahol külön nehézséget jelent, hogy 10 kockázati tőke befektető közül 9 férfi, mondta Melanie Seier Larsen, BCG partner Budapesten és Dél-Kelet Európában.

„A tapasztalatok szerint a férfiak jobban megértik egymást, mint a nőket. A nők másképp prezentálnak (pitchelnek), gyakran inkább a termékre fókuszálnak és kevésbé a pénzügyi megtérülésre a megbeszélés során. Ráadásul az ötleteik sok esetben a férfiak számára idegen, vagy nem kellően ismert üzletágakban valósulnának meg, mint például a szépség- és divatiparban vagy a gyermekekhez kapcsolódó területeken” – tette hozzá Seier Larsen.

A kutatásban megkérdezettek szerint a befektetési döntéseknél a finanszírozók sok esetben fel sem tételezik, hogy az alapító nő ért a technológiai kérdésekhez, ezért amennyiben van, mindig a férfi társát kérdezik ilyen témákról. Ugyanakkor a nők konzervatívabban ítélik meg cégük kilátásait és így kevesebb pénzt is kérnek a potenciális befektetőktől, míg a férfiak általában felülbecslik a lehetőségeket, és így nagyobb befektetést kérnek és kapnak is a döntéshozóktól.

 

A startupokkal foglalkozó PitchbookData adatszolgáltató összeállítása szerint a kockázati tőke cégek 2016 óta a befektetések számát tekintve 4,4%-ban, a befektetett összeg alapján pedig még ennél is kisebb arányban, mindössze 2%-ban fektettek női alapítású cégekbe.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Az ősszel érkező 3. évad első előzetesét ezúttal is a többszörös Promax-díjas Varsics Péter rendezte.

A Geico szpotjában a gólszerző focista végigcsússza a térdén a pályát.

Rendhagyó akciót indított a 444-gyel közösen az OTP.

Az Est FM és a Radio Café volt frekvenciáján, a budapeti 98,6 MHz-n indulhat az új rádió.

Minden nevezés után 10 eurócentet adományoznak az SOS Gyermekfalvak részére.

hirdetés

A verseny célja, hogy díjazza az egyedi belsőépítészeti dizájnt, kreatív vendéglátóipari/hotel kommunikációt és márkamegjelenést. Nevezési határidő: 2018.06.29.

Az Élelmiszer az FMCG szektor meghatározó szaklapja új versenyt indít. A verseny célja, hogy megtaláljuk a hazai piac legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeit. Nevezési határidő: augusztus 31.

Célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a Pr Toplistán! Nevezési határidő: augusztus 31.

hirdetés
hirdetés