hirdetés
hirdetés
hirdetés

A Nespresso kiválasztotta új pr-ügynökségét

Csütörtök délelőtt számoltunk be róla, hogy a Noguchi megvált ügyfelétől, a Nespressótól. Az is kiderült, hogy már a szakmai terület átadás-átvétele zajlik, azt viszont nem tudtuk még, hogy ki lesz az új ügynökség. Mostanra kiderült.

hirdetés

A cikk megjelenéskor rögtön rá is kérdeztünk erre a márka marketingigazgatójánál, majd délután már meg is érkezett az ügynökségváltásról szóló sajtóanyag.

„Június 1-től a Next9 Communicationst választottuk pr-partnerünknek. Egy fiatal ügynökséget, melynek alapító munkatársaival már korábban is több kommunikációs projekten dolgoztunk együtt. A pr-ügynökség kiemelkedő szakmai háttere, egyedi content és kreatív megoldásai jól illeszkednek a Nespresso prémium világához” - nyilatkozta Gyovai Györgyi, a Nespresso üzletág vezetője.

A kiválasztás nyilván nem hirtelen történt, úgy tudjuk, a Noguchival 60 napos határidővel bontottak szerződést, így két hónapjuk volt kiválasztani új kommunikációs ügynökségüket.

A közlemény kitér arra is, hogy a Nespresso a korábbiaktól eltérő irányban szeretné folytatni a kommunikációját, megújítja a vásárlási élményt, új szolgáltatásokat vezet be, valamint a társadalmi felelősségvállalását is erősíti. Emellett bővíti kávékínálatát, újabb, különböző termőterületekről származó, speciális feldolgozási eljárásokkal készülő kávékat vezet be, valamint erősebb fókuszt szeretne adni üzleti-, fine dining és prémium catering üzletágának is.

Szerényi Szabolcs, főszerkesztő-helyettes
a szerző cikkei

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

A szeptember 15-17. között megrendezett fesztivál streamjeit ingyenesen lehet majd követni.

Lajkó Dániel a médiaszolgáltatások fejlesztéséért felel.

A  pick-upok nagyon kelendőek Amerikában, de a Cybertruck esetében nem végeztek semmilyen fogyasztói felmérést, hogy volna-e rá igény. 

Korrupció, féltve őrzött monopol-helyzet - többek között ezzel vádolja Kjersti Flaa a Hollywoodban élő külföldi újságírókat tömörítő szervezetet.

A szerencséseknek érkezik az egyedi dizájnnal ellátott ülőhely.

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Tarts velünk szeptember 10-én online, a „Kreatív álláshirdetés” workshopon! Előadó: Földi Miklós Dániel, reklám- és neuropszichológus Minden résztvevőnek exkluzív ajándék: ingyen hirdetési lehetőség, ingyen szövegezés

Ünnepélyes online eredményhirdetésünket videóba ágyazva sugározzuk az evgyara.hu oldalon. Írja fel a naptárjába és drukkolja végig velünk az online közvetítést!

A Kreatív második alkalommal hirdeti meg az Influt, a közösségi márkavezérek versenyét, melyre az elmúlt év legjobb, influencerek bevonásával készített marketing-, PR- és kommunikációs kampányait és aktivitásait várjuk.

Mentes-M Díj 2020-ban is! Idén is keressük a legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeket hazánkban! Nevezési határidő: 2020 augusztus 31.

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2020. szeptember 4.

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

hirdetés
hirdetés