hirdetés
hirdetés
hirdetés

A MAKSZ bekeményít a tendereknek

A MAKSZ elképzelése szerint november elseje után a tagügynökségek már csak a szövetség ajánlása szerint kiírt tendereken indulnának el. Az egerszalóki reklámkonferencián kétkedéssel fogadták a kezdeményezést.

hirdetés

Mező László, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) Médiatagozatának elnöke, az OMD ügyvezetője a Magyar Reklámszövetség által szervezett egerszalóki reklámkonferencián mutatta be azt az ajánlást, amelyet a szövetség a tagjai számára kínál a tenderezési gyakorlat javítására. Az újdonságként előadott koncepciónak, amely Aczél László elnökségének egyik első látható eredménye, valójában már régóta vannak előzményei: korábban az egyes szakterületek a MAKSZ-on belül, illetve független tanácsadók is fogalmaztak meg hasonló ajánlásokat.

Egy, a konferenciára készített, 625 tendert megvizsgáló MAKSZ-felmérés szerint a tenderek 68 százaléka nem felel meg a korábban megfogalmazott elvárásoknak. A megkérdezettek több mint felének arról sem volt információja, hogy kikkel versenyeztek a tenderen, vagy, hogy milyen büdzséje volt a kiírásnak.

A MAKSZ koncepciója szerint novembere 1-je után a tagügynökségek már csak az alább megfogalmazottak szerint kiírt tendereken indulnának el, de a Mező előadása utáni kerekasztalbeszélgetésen az ügynökségek kétkedve fogadták az elképzelést.

Átláthatóság, titoktartás, energiamegtakarítás

„Jó tenderhez tudni kell, hogy pontosan mit szeretne a kiíró ügyfél, minek kell majd megfelelnie az induló ügynökségeknek” - fogalmazta meg a minden tenderrel kapcsolatos elvárást Mező László.

Átláthatóság, titoktartás, energiamegtakarítás tehát a jelszava a MAKSZ-nak annak érdekében, hogy ne születhessenek olyan kiírások, amelyek aztán kiverik a biztosítékot az ügynökségek között. Számukra alapvető elvárás, hogy ha pénzt és munkaidőt ölnek egy kétséges kimenetelű pályázaton való indulásra, akkor az a lehető legkiszámíthatóbb legyen.

Az ügynökségeknek elengedhetetlen, hogy tudják, mik a pályázat pontos határidői, mik a döntési szempontok, milyen a díjazás, és nem utolsó sorban: a kiíró hogyan kezeli a birtokába jutott információkat, ugyanis a titoktartás nagyon kényes pontja a tenderezési gyakorlatnak. A MAKSZ koordináló szerepet kíván magának osztani ebben a folyamatban, a tagoknak szigorú titoktartás mellett kötelező lesz jelenteni, hogy milyen tenderen indulnak el.

Kétkedve fogadták az ajánlásokat

A Mező László által bemutatott ajánlásokat az utána következő monstre kerekasztalbeszélgetés résztvevői kétkedve fogadták. Gosztonyi Csaba, a Carbon Group ügyvezetőjének kérdésére, hogy hányan fognak eszerint eljárni a közeljövőben, csak páran tették fel a kezüket - igaz a tizennégy ott ülő között vegyesen voltak marketingesek, ügynökségi vezetők.

A beszélgetésen valójában a hirdetők és ügynökségeik közötti viszonyról vitatkoztak a résztvevők, arról, hogy mi a szerepe az egyes résztvevőknek, illetve, hogy egy tender hogyan befolyásolja ezt a kapcsolatot.

Az egyik legmarkánsabb véleménye Horváth Magyary Nórának, a K&H Bank kommunikációs igazgatójának volt. Véleménye szerint egy tender kiírása egyáltalán nem zárja ki azt, hogy hosszú távú munkakapcsolat alakulhasson ki egy megrendelő és egy ügynökség között, csak azért, mert az előbbi időről időre megtenderezteti utóbbi munkáját. Példaként a K&H és az OMD kapcsolatát hozta fel, amely éppen most lesz tíz éves, annak ellenére, hogy a bank nem egyszer írt ki tendert ez alatt az idő alatt.

Gecser Ottó, a Brókernet vezérigazgatója szerint egy hirdető eltérhet a tender kiírásától, ha úgy ítéli meg, hogy egy a tenderből kilógó ügynökségi koncepció előreviheti márkáját. Véleménye szerint nem is a megfelelő ügynökségeket, hanem a megfelelő szakembereket kell megtalálnia egy marketingesnek, hogy sikeres lehessen.

Peleskey Zsuzsa, a Raiffeisen termékkommunikációs csoportvezetője hozzátette, hogy a megrendelők nem jókedvükben vagy unaloműzésként tendereztetnek, hanem azért, mert cégük beszerzési szabályzata szerint ez kétévente kötelező, mivel minden szerződést legfeljebb két évre köthetnek meg, ráadásul ezek a belső céges szabályok egyre jobban szigorodnak. Pontosan tudják, hogy a kreatívügynökségük már nem tud honnan rendezőt előhúzni, akivel ne dolgoztak volna még együtt, ez mégis szükséges rossz a megrendelő beszerzési szabályzata miatt.

Barna Tamás, a Republic Group ügyvezetője és Csomor Tamás, a Lowe GGK vezetője sem gondolja, hogy a MAKSZ által megfogalmazottaktól változna meg a marketingosztályok kiírási gyakorlata. Abban is kételkednek, hogy az ügynökségek összetartanának egy olyan tender esetén, amely hátrányos számukra, hiszen az ügynökségek rá vannak kényszerülve, hogy minél több üzletet szerezzenek, hogy fenntartsák cégeik biztonságos működését.

A Kreatív által szervezett Nagy BTL Vitanap délutáni programjában is külön szekció szól majd a btl-piac tenderszabályozás lehetőségeiről Rókusfalvy Gábor (ügyvezető, Roxer Event & More; elnök, MAKSZ Btl-szekció), Urbán Zsolt (ügyvezető, HD Group), Márfi Márta (marketingvezető, Zwack), valamint az ügyféloldali beszerzés képviselőinek részvételével.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

A Politicónak adott interjút a magyar adását újraindító szervezet elnöke.

Az ügynökség TikTok-rajongónak mondja magát, logikusnak tűnt, hogy új kreatívot is a platformon keressenek.

A McCann Stockholm megtalálta a módját, hogy a gyerekek önszántukból operába akarjanak menni. Persze volt benne egy kis trükk.

Az eddigi öt főkategória listája új szekciókkal bővült. A nevezési határidő: június 4.

A jövőben a márka nem fog olyan modellekkel sem együttműködni, akik nem hajlandók az igazi arcukat mutatni.

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Meghosszabbított nevezési határidő: március 13.

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra február 27-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

Ismerd meg a legújabb üzleti trendeket és módszereket, majd próbáld ki a tanultakat március 4-én!

Hozd a laptopod! – Facebook és Instagram tréning HR-eseknek, lépésről lépésre, március 12-én!

Jöjjön el március 12-én a tavaszi Gyógyszerkommunikációs konferenciára! Inspirálódás, tanulás és tudásmegosztás nem csak gyógyszeripari szakembereknek az EGIS exkluzív, interaktív helyszínén!

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, nemzetközi kreatívigazgatók és szakújságírok a zsűriben! M+Listán pontszerzés. Nevezési határidő: 2020. március 13.

Mit tehet az ember a környezetért a saját munkahelyén - és hogyan tegye mindezt a vállalati kultúra részévé? Gyakorlati tippek, információk a témában.

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop április 2-án, limitált létszámmal.

Milyen tapasztalatok vannak az egészségügyben a GDPR életbe lépése óta? Mit kellene tenni annak érdekében, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) használata megfeleljen az európai uniós szabályoknak? Hogyan lehetne adatvédelmi szempontból is jól (fel)használni a hazai adatvagyon

Digitális automatizáció a marketingben: Mire való a chatbot és mikor érdemes használni? Milyen lehetőségek vannak vele a márkaépítésben? Mi a szerepe az ügyfélkapcsolatban? Mi a jó chatbot stratégia?

A verseny célja, hogy egy olyan díjat indítson el az FMCG, és az ezzel a szegmenssel szorosan összefüggő Horeca-piac számára, amely felhívja a figyelmet az elmúlt év sikeres innovációira a fogyasztók, a kereskedelem, a vendéglátás és a szállodaipar területén. Nevezési határidő: április 3.

A nagy sikerrel zajló Év Gyára verseny ötéves jubileuma alkalmából egy egész napos konferenciával egészítjük ki díjátadó gálánkat, ezzel teremtve meg az év egyik kiemelkedő ipari eseményét. Ismerje meg a nemzetközi és a hazai év gyára verseny győzteseinek legjobb gyakorlatait!

Nagy Kreatív Nap május 7-én! További részletek hamarosan...

Az FMCG és kereskedelmi szektor kiemelkedő éves eseménye! Dátum: 2020. május 13-14. Helyszín: Saliris Resort Spa & Konferencia Hotel, Egerszalók

hirdetés
hirdetés