hirdetés
hirdetés
hirdetés

A Lufthansának fotózott a Windows XP ikonikus háttérképének készítője

Chuck O'Rear három észak-amerikai úticélt fényképezett a légitársaságnak és a szép természeti képek rajongóinak.

hirdetés

A Windows operációs rendszerek popkultúrában két leggyakrabban felidézett esztétikai eleme feltehetően egyrészt a Brian Eno által komponált bejelentkező zene a 95-ös kiadáshoz, valamint a Chuck O'Rear által fényképezett kicsi zöld emelkedő és felette kék-fehér égbolt, az XP operációs rendszer alapértelmezett háttérképe. Utóbbi kép címe Bliss, és bár szintetikusnak hat, O'Rear a Sonoma Highway mellett parkolva készítette. Szokás mondani, hogy feltehetően ez a világon a legtöbb ember által látott fotó. O'Rear egyébként egy csomó természetképet készített a National Geographicnek, illetve más magazinoknak is, de ennél nagyobb hatásút soha.

Most a Lufthansa kérte fel, hogy készítsen a New Angles of America című kampányához fényképeket. A három fénykép a német légitársaság három észak-amerikai úti célját örökíti meg, illetve azokkal igyekszik utazásra ösztönözni a szép természetet szerető embereket. A kampánynak egy külön internetes oldala is van, rajta a fotózást dokumentáló videóval. A képeken Maroon Bells (Colorado), Peek-A-Boo Slot (Utah) és White Pocket (Arizona) láthatók, lent tekinthetők meg.

Maroon Bells (fotó: Chuck O'Rear)

Peek-A-Boo Slot (fotó: Chuck O'Rear)

White Pocket (fotó: Chuck O'Rear)

A fenti helyekre a Lufthansa a United Airlinesszal együttműködve juttatja el az utasait.

Puskár Krisztián
a szerző cikkei

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Az EU és a tagállamok fogyasztóvédelmi szervei jutottak erre a megállapításra online razziáik után.

A hó eleji 40 ezerről március végére 30 ezerre csökkent a napi összes reklámszpot száma az NMHH jelentése szerint.

Baranyi Bálint senior account lesz az ügynökségnél

Az influencer marketinggel foglalkozó, már Európa több országában jelen lévő vállalkozás nemrég került az amerikai piackutató látószögébe.

Az Önszabályozó Reklám Testület történelminek nevezte a megállapodást.

Hetedik alkalommal rendezzzük meg content marketing versenyünket, amelyre most megújult kategóriarendszerben jelentkezhetnek az ügynökségek, médiumok és a megbízói oldal képviselői az elmúlt év legjobb tartalomalapú marketingmegoldásaival.

A Kreatív második alkalommal hirdeti meg az Influt, a közösségi márkavezérek versenyét, melyre az elmúlt év legjobb, influencerek bevonásával készített marketing-, PR- és kommunikációs kampányait és aktivitásait várjuk.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, nemzetközi kreatívigazgatók és szakújságírok a zsűriben! M+Listán pontszerzés. Végső nevezési határidő: 2020. július 31.

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2020. szeptember 4.

hirdetés
hirdetés