hirdetés
hirdetés
hirdetés

A jobbra húzó hírműsorok miatt megbírságolták az Echo TV-t

Hírműsorainak kiegyensúlyozatlansága miatt bírságolta meg az ORTT az Echo TV-t. A csatorna szerint a műsoraikban megjelenő tényközlések a valós folyamatokat tükrözik.
hirdetés

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) az Echo TV 12 hírműsorát vizsgálta, ezek közül 11 sértett törvényi előírást.

"A vizsgálat alapján az Echo TV hírműsorai sem egyenként, sem a műsorszámokat összességében vizsgálva nem feleltek meg sem a szűk, sem a tág értelemben vett kiegyensúlyozottsági követelményeknek" - áll a tavaly márciustól június végéig tartó időszak havi három-három, este fél nyolckor adásba került híradója alapján meghozott határozatban.

Az ORTT szerint az Echo TV a törvényi rendelkezéseket figyelmen kívül hagyva, a hírműsoraiban a jobboldalt részesítette előnyben, többféle technikát használva ehhez. Az ellenzék támogatásának egyik módjaként említi a testület, hogy a narrátorok a hír elején értékelést fűztek az eseményekhez.

Az ORTT kifogásolta, hogy a műsorvezető mellett kivetített, az adott hírhez kapcsolódó, a hírt összefoglaló feliratok között előfordultak olyanok is, "amelyek nem a hírt ismertették, hanem a kormányról szóló negatív értékelés erősítését szolgálták".

"A kevésbé tájékozott nézők számára megtévesztő szerkesztési gyakorlatként funkcionálhatott, hogy bizonyos eseményekről, melyek nem kapcsolódtak szorosan a politikához, olyan formán számoltak be, hogy a részletes apolitikus leírást követően a hírt lassan politikai üggyé transzformálták. Amennyiben egy negatív ügyről számoltak be, a kormányt tették felelőssé, amikor pedig a siker került terítékre, a Fidesszel kapcsolták össze az eseményt" - áll az egyik anyag kapcsán a határozatában.

A dokumentum szerint ez a tálalás "látensen felkészítette a nézőt arra, hogy maga vonja le a csatorna által sugalmazott konklúziót". Az ORTT szerint azzal, hogy a soltvadkerti borfesztiválról szóló összeállítás végén megszólaltatták a település fideszes polgármesterét, "a rendezvény sikerét az Echo TV szerkesztői implicit módon a legnagyobb ellenzéki párthoz kapcsolták".

 "Hasonló összeállítás, amely kormánypárti vagy SZDSZ-es vezetésű település sikerét mutatta volna be, nem fordult elő a vizsgált időszakban" - áll a határozatban.

 A határozat része az Echo TV nyilatkozata is, amely szerint a társaság nem áll egyetlen párt vagy politikai mozgalom, illetve azok nézeteinek szolgálatában.

 "A műsorainkban megjelenő tényközlések a valós folyamatokat tükrözik, azaz Magyarország leszakadását Európától, amit a nyugati világ is visszaigazol" - olvasható a médium nyilatkozatában.

Ugyanezen adásokat vizsgálva az ORTT nem találta megalapozottnak azt az előzetes vélelmezést, hogy a társaság megsértette a médiatörvény azon passzusát, amely megtiltja a politikai tájékoztató és hírműsorokban rendszeresen közreműködő műsorvezetőknek, hírolvasóknak, tudósítónak a vélemény, értékelés hozzáfűzését a politikai hírekhez.

Az Echo TV-t 150 ezer forintos bírsággal sújtotta a testület.

(forrás: MTI)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A remélhetőleg hamarosan mozikba is érkező Corpus Christi teaser plakátját a közönség választhatja ki.

Madridi buszmegállókban vált valósággá a népszerű mém.

a ViacomCBS szórakoztató és ifjúsági csatornái ma este 8 órától a rasszizmus és az egyenlőtlenség valamennyi áldozata előtti tisztelgésként 8 perc 46 másodpercre elsötétülnek.

A Just do it! mottót a hétvégi események után változtatták meg.

Hiába trükköztek a terület átruházásával, Jeff Lowe-éknak költöznie kell, Baskiné lesz Joe Exotic egykori állatkertje. 

hirdetés
hirdetés

Hetedik alkalommal rendezzzük meg content marketing versenyünket, amelyre most megújult kategóriarendszerben jelentkezhetnek az ügynökségek, médiumok és a megbízói oldal képviselői az elmúlt év legjobb tartalomalapú marketingmegoldásaival.

A Kreatív második alkalommal hirdeti meg az Influt, a közösségi márkavezérek versenyét, melyre az elmúlt év legjobb, influencerek bevonásával készített marketing-, PR- és kommunikációs kampányait és aktivitásait várjuk.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, nemzetközi kreatívigazgatók és szakújságírok a zsűriben! M+Listán pontszerzés. Végső nevezési határidő: 2020. július 31.

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2020. szeptember 4.