hirdetés
hirdetés
hirdetés

A Hvg.hu-hoz igazol Tóta W. Árpád

Értesüléseink szerint a Hvg.hu-nál folytatja munkáját Tóta W. Árpád, aki augusztus közepén mondott fel az Indexnél.

hirdetés

Tóta W. Árpád
A Kreatív Online értesülése szerint Tóta W. Árpád a Hvg.hu-nál folytatja munkáját, miután augusztus közepén távozott az Indextől.

Úgy tudjuk, egyelőre publicistaként, a Blog.hu-n vezetett felülethez hasonló megjelenésben folytatja munkáját, de részt fog venni a Hvg.hu szerkesztőségi munkájában is. Erről megkérdeztük Tóta W Árpádot, aki egyelőre nem árult el részleteket. Az Indexnél 2000 óta dolgozott, és ő volt az első magyar internetes újságíró, aki Joseph Pulitzer-emlékdíjat kapott.

Mint arról beszámoltunk, az Indextől több meghatározó munkatárs távozott: Uj Péter a héten jelentette be, hogy szeptember végével lemond a főszerkesztői pozíciójáról és otthagyja a portált. Korábban Kardos Gábor is távozott az ügyvezetői székből, helyére Pusztay András addigi lapigazgató került.

A szerkesztőségből Tóta W. Árpád előtt Baksa Roland, a gazdasági rovat újságírója ment el, aki azóta az Origónál folytatja munkáját, illetve a nyár végén jelentette be Bede Márton, hogy felmond a lapnál azzal az indokkal, hogy egy évre Dél-Amerikába utazik nyaralni. A portáltól az elmúlt egy évben nemcsak újságírók, hanem fejlesztők is eljöttek, többek között Barczi Imre a Blog.hu alapítója és Illés Etele dizájner is. Barczi az Origo mikroblog felületének a Postr fejlesztőjeként, Illés Etele pedig a Gawkernél dolgozik.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Hozzászólások (2 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#
Tudod, ember, az a kurva vicces, hogy minden egyes bejegyzésed olyan, mintha te tényleg nem ingyen írnád. Te kis karrierista.
#
Bértollnok. Libcsi. Szép kis karrier, lefelé ível. :))))))

Nemrég még úgy tűnt, hogy a koronavírus nagy győztese a Corona lehet, azután, hogy a kezdeti pofonból felálltak.

Április 1-től az ügynökség látja el az energetikai vállalat külső és belső kommunikációját.

A koronavírus-járvány a tinimagazint is elérte.

A fesztivál szervezői már nem keresgélnek új dátumot, az eseményt jövőre rendezik meg legközelebb.

Műalkotásokat kell újraalkotni a lakásban található tárgyakból vagy családtagokból.

hirdetés

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, nemzetközi kreatívigazgatók és szakújságírok a zsűriben! M+Listán pontszerzés. Végső nevezési határidő: 2020. július 31.

Elhalasztva! A rendezvény új időpontban kerül megrendezésre! Mit tehet az ember a környezetért a saját munkahelyén - és hogyan tegye mindezt a vállalati kultúra részévé? Gyakorlati tippek, információk a témában.

Elhalasztva! A rendezvény új időpontban kerül megrendezésre! Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop április 2-án, limitált létszámmal.

Elhalasztva! A rendezvény új időpontban kerül megrendezésre! Milyen tapasztalatok vannak az egészségügyben a GDPR életbe lépése óta? Mit kellene tenni annak érdekében, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) használata megfeleljen az európai uniós szabályoknak? Hogyan lehetne ad

Elhalasztva! A rendezvény új időpontban kerül megrendezésre! Digitális automatizáció a marketingben: Mire való a chatbot és mikor érdemes használni? Milyen lehetőségek vannak vele a márkaépítésben? Mi a szerepe az ügyfélkapcsolatban? Mi a jó chatbot stratégia?

Elhalasztva! A rendezvény új időpontban kerül megrendezésre! A Kreatív szaklap először szervezi meg a Best of Best.net & Lollipop workshopot, amelyen az ügynökségek bemutatják a két versenyen legeredményesebben szereplő kampányaikat.

A verseny célja, hogy egy olyan díjat indítson el az FMCG, és az ezzel a szegmenssel szorosan összefüggő Horeca-piac számára, amely felhívja a figyelmet az elmúlt év sikeres innovációira a fogyasztók, a kereskedelem, a vendéglátás és a szállodaipar területén. Nevezési határidő: június 3.

Elhalasztva! A rendezvény új időpontban kerül megrendezésre!

Elhalasztva! A rendezvény új időpontban kerül megrendezésre! ÚJ IDŐPONT HAMAROSAN!

hirdetés