A szorongó blökiken segít a legújabb okoscsont

A kölyökkutyák szorongásának enyhítésére kötötték mobilra azt a műanyag okoscsontot, amely bár nem pótolja a gazdi törődését, annyira megdolgoztatja a család négylábúját, hogy egy idő után még unatkozni is elfelejt.

Akinek van kutyája, pláne egészen kiskorú formában, annak valószínűleg nem ismeretlen a szeparációs stressz jelensége. A mamájától leválasztás, az új környezet, az új gazdi megszokásának időszakában produkált pánikszerű, szorongó viselkedés akkor uralkodik el rajtuk, ha egyedül hagyják őket, és ebbe az állapotba az ugatástól a bútorok megrágásán át a szőnyegek összepisilésig több minden is belefér. Ez motiválhatta a világ első interaktív okoscsontjának fejlesztőit, a Cheerable Technology csapatát is, akik egyébként néhány találmányukkal már jelen vannak a digitalizált kutyajátékszerek világában. És bár okoscsontokkal már mások is próbálkoztak, a WickedBone névre keresztelt rágóka pont a kétirányú kommunikációs tulajdonsága miatt számít izgalmasnak.

Ez az intelligens csont ugyanis nemcsak arra képes, hogy félnapos távollétünkben elgurulgasson ide-oda a lakásban, de állítólag arra is, hogy a kisállat hangulatát, passzivitását a szenzoraival megérezze, majd arra reagálva különböző fokozatú mókázásba kezdjen. A mellé fejlesztett alkalmazásban ugyanis a rémülttől a megőrülés határán futkosó állapotig kilenc féle hangulatot érzékel, és attól függően változtatja sebességét és gurulási irányát, hogy éppen mire vágyik a kutya  - írja cikkében a DesignBoom. Egy feltöltéssel negyven percig joystick-ként közvetlenül telefonról is vezérelhető, interaktív beállításban pedig négy órát bír ki - a fejlesztők valószínűleg úgy gondolkodtak, a munkaidőnk nagyobbik részét a sok játéktól kimerülten úgyis végigdurmolja majd négylábúnk.

Azt persze nem tudni, hogy ez a csodacsont mennyire bírja a strapát egy bullmasztiff fogai között, mindenesetre a szerkezet műanyag borítást kapott, a gumikerekei pedig egyszerűen lepattinthatók a tisztításhoz. A  WickedBone-t egyelőre csak előrendelni lehet 89 ausztrál dollárért (17 ezer forintért), bár a közösségi kampányban már az első két nap alatt összegyűlt a fejlesztők által kért összeg. Az ötlet egyébként jópofa, nemcsak a lakásokban magányoskodó blökiknek jelenthet egy kis szórakozást, de egy kis segítséggel a menhelyeken is egészen biztosan hasznát vennék. Így örülnének neki:

 

 

A rovatot a Telenor támogatja. 

Szekeres Andrea
a szerző cikkei

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Mentes-M Díj újra! Megújult és új kategóriákkal idén is keressük a legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeket hazánkban! Nevezési határidő: 2019. augusztus 30.

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2019. augusztus 30.

Keressük Magyarország legszebb, legigényesebben kivitelezett kommunikációs és marketingcélú, vagy a médiában alkalmazott designmegoldásait! Nevezési határidő: 2019.08.30.

Találkozunk szeptemberben! Gyertek el, egyszerre két szakmai konferenciát is adunk a Nagy Kreatív Márkanap két hajóján. Egy egész nap az A38-on együtt! 2019.09.04.

Hogyan győzhető le az időstressz? Energiamenedzsment 4 lépésben. A szeptember 6-i tanfolyam során rövid, közös mindfulness gyakorlást tartunk, amit aztán beépíthetsz a hétköznapjaidba.

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop szeptember 12-én, limitált létszámmal.

Az Üzlet és Pszichológia és a hrpwr.hu ismét bemutatja a nagy sikerű „kékgalléros” konferenciát! Kékgalléros HR kihívások 3.0 szakmai konferencia szeptember 26-án.

A verseny célja, hogy megtaláljuk a legjobb hazai PR-projekteket és ügynökségeket, valamint hogy a PR kiemelt kommunikációs szerepét tudatosítsuk. Nevezési határidő: október 4.

Az eladásösztönző marketing titkai: élmény, adat, taktika. Hogyan ötvözzük az adatokat az élményekkel? Influencerek és eladásösztönzés tartalommarketinggel – jó és rossz példákon keresztül. Tudatos fogyasztó vs. Promo érzékenység – minden kiderül a proMO2019 workshopon! (x)

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra október 9-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

Zöld marketing és kommunikáció Itt a zöldár! A tudatos fogyasztók már átlátnak a greenwashingon, de mi jön ezután? Save the date: 2019.10.10.