A #GucciDansLesRues, azaz Gucci az utcákon nevű kampány reklámfilmjében olyan jelenetek láthatók, amelyek akár Bertolucci Álmodozók című filmjéből is vehettek volna, annyi különbséggel, hogy a reklámban minden egyes szereplő annyira divatosan néz ki, hogy akár a kifutóról is odarángathatták volna őket a forgatásra.

A film emiatt kicsit furcsa lesz, és második megtekintés után is felveti annak a lehetőségét, hogy itt valami igencsak félrement - persze lázadni menő, a Gucci is menő, mi sem természetesebb összehozni ezt a két motívumot, majd leforgatni pár jelenetet arról, hogy a szintén menő fiatalok szintén menő ruhában vécépapírtekercseket dobálnak (hogy kire, az nem látszik, de logikus a rendőrségre tippelni), illetve rögtönzött gyűléseket tartanak, ahol egymás kezéből rángatják ki a megafont, hogy a "Liberté, egalité, sexualité" tengely mentén hívószavakat harsogjanak, eközben a képsorokat néha felváltják művészeti tevékenységet ábrázoló jelenetek, mint például a meztelen modellt körülülő festők.

És ezzel egyébként az égvilágon semmi baj nincs, hiszen romantizáltak ennél rosszabb dolgokat is ennél sokkal kínosabb módon, bár mindig meglepő, hogy egy alapvetően a kispolgári ízlés elleni lázadásból (ez lenne a Gucci által zászlóra tűzött ethosz) hogyan lehet eljutni addig, hogy a fiatalok szeretnek lázadni a közrend ellen. A demokratikus lázadás kényszerítő szükségszerűség minden esetben, egy olyan fájdalmas folyamat, amely során vélt vagy valós diszfunkciókat szeretnének orvosolni azok, akik felemelik a fejük és a szavuk. Épp emiatt lesz nagyon furcsa, amikor kifutófiúk és -lányok testesítik meg ezt a gondolatot, és az erről alkotott forgatókönyv is megáll a külsőségeknél, és nem hatol be oda, ahol valójában az egész forradalmi gondolatiság megszületik.

Ettől még, aki szereti a Guccit és/vagy általában a luxusmárkák által követett reklámmegoldásokat, annak ez a film is bízvást tetszeni fog.

Innen.