hirdetés
hirdetés
hirdetés

A 25 legsikeresebb televíziós kreatív vezető az elmúlt egy évben

A televíziós produkciók sikere a kreativitáson is múlik, ehhez képest korábban keveset foglalkoztunk a tévéműsorok mögött álló kreatív vezetőkkel. Ennek mostantól vége: a jövőben évente bemutatjuk azt a 25 szakembert, akik meghatározták a képernyős saját gyártású műsorokat. A lista elsőként a Kreatív TV Trend című különszámában jelent meg.

hirdetés

A televíziós produkciók készítése rendkívül összetett és nagy munka. Az új műsoroknál sok hónapos előkészületek előzik meg a forgatásokat, de a bonyolultabb formátumoknál egy-egy évad előtt is lehet hasonlóan hosszú időszak. Az előre rögzített adásoknál gyakran többször annyi ideig tartanak a felvételek, mint a tévében látható adáshossz, míg az élő műsoroknál az előttük lévő próbák vesznek sok időt igénybe. Az előkészületektől a képernyőre kerülésig az egyik, ha nem a legfontosabb kulcsember a kreatív vezető. A stábon és a pénzügyi területen kívül szinte mindenért ő felel, így kiemelten fontos, hogy jó szakember legyen.

A Kreatívnál időről időre foglalkozunk a tévés kreatívok bemutatásával, de eddig nem készítettünk összesítést ennek a szektornak az eredményeiről. Ennek a korszaknak azonban ezennel vége. Mostantól a minden év őszi tévés szezonjának elején megjelenő TV Trendben megjelenik egy lis­ta, amelyik a legfontosabb 25 tévés kreatív vezetőt mutatja be. Mielőtt azonban elmerülnénk a rangsorban, nézzük, mi alapján rangsoroltuk a szakembereket!

Hogyan készült a lista?

Jelen összeállításban kizárólag a 2015 szeptembere és 2016 augusztusa között képernyőre került produkciók számítottak. A lista összeállítása előtt a legnagyobb országos és kábelcsatornáktól megkaptuk az összes ez időszak alatt látható produkció kreatív vezetőinek listáját. Ha egy műsornál két név volt jelölve, akkor ezt a későbbi értékelésnél más súlyozással vettük figyelembe. Erősítette az adott vezetőt, ha több műsorért is felelt, és gyengítette, ha volt köztük olyan, ami nem hozott jó eredményeket.

Az egyes emberek helyezéseit az általuk készített produkciók üzleti és kreatív eredményei alapján határoztuk meg. A legfontosabb üzleti sikert jelző mutató a produkció nézettsége volt. A nézettségi eredmények áttekintésekor az abszolút nézettségi eredményeket és a csatornaátlaghoz viszonyított értéket is néztük. A másik fontos üzleti szempont a produkció mérete volt. A kisebb gyártási költséggel futó műsorok kevesebbet értek, mint a nagyszabásúak.

Az értékelés további szempontjai inkább a kreativitásra koncentráltak. Vizsgáltuk, hogy a produkciók teljesen újak voltak-e, vagy ha nem, akkor az előző évadhoz képest mennyiben újultak meg; az egymás után következő adások hasonlóan vannak-e fel­építve, vagy teljesen eltérnek egymástól. Azt is figyeltük, hogy az adott kreatív vezetőhöz kapcsolódó produkciók csak néhány hónapig voltak-e adásban, vagy akár az egész vizsgált időszakban láthattuk azokat.

A lista összeállításakor nem vettük figyelembe, hogy az adott szakember szabad­úszó, esetleg televíziónál vagy gyártócégnél dolgozik-e, ahogy azt sem, hogy az adott cégben milyen pozíciója van. Csak a tévétársaságok által megadott, műsoronként egy vagy két kreatív vezetőt vettük figyelembe, a többi stábtagot nem, ahogy azt sem, ha más produkciókon esetleg alacsonyabb titulusban dolgozott.

A 25 legsikeresebb televíziós műsorkészítő kreatív vezető közül az első 10 helyezettet sorrendben mutatjuk be, a további 15 szakembert pedig abc-sorrendben.

 

TOP 10 TÉVÉS KREATÍV VEZETŐ

 

1. Herman Péter, RTL Magyarország

Produkciók: Az RTL Klub és az RTLII saját gyártású műsorainak többsége

Herman Péter az RTL drámai és szórakoztató műsorokért felelős igazgatója, a toplistára azonban nem ezért került fel. Az adott produkciók saját kreatív producerei mellett ő felelt a többi, az RTL csatornáin megjelent majdnem összes saját gyártású szórakoztató és drámai programért.

„Az elmúlt egy év volt talán a legizgalmasabb számomra. Végre beléptünk a heti fikciós műfajba és elkészült a Válótársak, melyre nagyon büszkék vagyunk. Klasszikus formátumok közül pedig bemutattuk a Farmot, amely rádöbbentett arra, hogy még minket is érhetnek meglepetések.”

 

2. Árva László, TV2 Csoport

ProdukciókA Nagy Duett, Sztárban sztár, Ezek megőrültek!

Németh Ádám mellett Árva László volt a tavalyi év legsikeresebb műsora, a Sztárban sztár és az idei tavasz legnézettebb produkciója, A Nagy Duett kreatív producere. Ezen kívül ő felelt az Ezek megőrültek! című show-ért is, amely a tavalyi ősz legjobban teljesítő, napi szórakoztató műsora volt a csatornának.

„Beszélhetnék az előkészületekről, a felvételek/élők alatti improvizációkról, gyors döntésekről és persze a sikereket követő örömről. Az igazság azonban az, hogy mellettem – és nem mögöttem – áll egy olyan csapat, akik nélkül belekezdeni sem lenne érdemes. Hálás vagyok nekik.”

 

3. Németh Ádám, TV2 Csoport

Produkciók: A Nagy Duett, Sztárban sztár, Kismenők

Árva László kreatív producer Németh Ádámmal karöltve érte el tavaly, hogy az év legsikeresebb műsora, a Sztárban sztár és az idei tavasz legjobban teljesítő produkciója, A Nagy Duett lett. Ezen túl ő volt a felelős a Kismenőkért is, amely az idei tavasz egyik legnagyobb szabású show-ja volt, de nem hozott kiemelkedő nézettséget.

„Mindhárom – általam nagyon kedvelt – műsor rengeteg új dolgot hozott, nemcsak nekem, de a szereplőknek is. Imádtam, hogy velük együtt szórakoztunk és szórakoztattunk. Ez nem jöhetett volna létre a nélkül a csapat nélkül, akik mára a második családom lettek.”

 

4. Rozgonyi Ádám, UFA Magyarország

Produkció: Barátok közt

Rozgonyi Ádám az RTL Klub legsikeresebb sorozatának kreatív producere. A Barátok közt az elmúlt egy évben is az egyik legjobban teljesítő televíziós tartalom volt, a napi produkciók közül pedig messze a legnézettebb műsor. A szérián hatalmas stáb dolgozik és szinte szünet nélkül, folyamatosan képernyőn volt.

„Régebben rendezőként foglalkozhattam a sorozattal, másfél éve viszont kreatív producerként tevékenykedem a Barátok köztnél. A számos feladat közül a legizgalmasabb talán a történetvezetés alakítása, de nem kevésbé izgalmas a sorozat képi világának, arculatának, ritmusának összehangolása.”

 

5. Bányai Gábor, szabadúszó

Produkciók: Maradj talpon!, Játék határok nélkül, Butiquehotel.hu

Bányai Gábor volt az egyedüli kreatív producere a Duna közszolgálatai csatorna egyik legsikeresebb napi – Maradj talpon! – és heti – Játék határok nélkül – műsorának. Továbbá ő felelt az RTLII-n látható Butiquehotel.hu című sorozatért, mely nem ért el túl nagy sikert.

„Ötödik éve csinálhatom a Maradj talpon! vetélkedőt, egy csodás stábbal, egy fantasztikus műsorvezetővel. Imádom, mert mindig kihívás, mert mindig meg lehet újítani, mert összetartozás, mert ikonikus, mert megunhatatlan, mert része a közbeszédnek, mert szerethető és átélhető.”

 

6. Krigler Gábor, HBO Europe

Produkció: Aranyélet

Krigler Gábor az HBO nagyszabású szériájának, az Aranyéletnek volt a kreatív producere. A széria új színt hozott a magyar sorozatgyártásba, és ahhoz képest, hogy fizetős kábelcsatornán került képernyőre, hatalmas sikert aratott. A produkciót a nézők és a kritikusok is imádták.

„Az HBO-nál minden lehetőség adott, hogy valami maradandót és jelentőset alkossunk nemzetközi színvonalon. Úgy érzem, illetve a sorozat sikerei igazolják, hogy az Aranyélettel ez maradéktalanul sikerült.”

 

7. Négyesi Péter, RTL Magyarország

Produkciók: 1 perc és nyersz!, Vigyél el!, Hagyjál főzni!

Herman Péter mellett Négyesi Péter felelt három RTL-es műsorért is. Ő volt a kreatív ­producere az RTL Klubon látható és jól teljesítő 1 perc és nyersz! című vetélkedőnek, a csatornaátlag körül hozó Vigyél el! című társkereső műsornak és az RTLII-n tavasszal vetített sikeres, Hagyjál főzni! című főzős produkciónak.

„Remek buli volt szombat esti randi show-t csinálni, de ugyanannyira élveztem a konyhai ámokfutást a Hagyjál főzni!-ben. Szórakoztató és szerethető volt mindkettő, köszönhetően a nagyszerű kollegáknak, akikkel együtt dolgoztam.”

 

8. Varga Rita, RTL Magyarország

Produkciók: A konyhafőnök, A Konyhafőnök Junior

Varga Rita kreatív producerként felelt, Herman Péter mellett a tavaly ősszel látható két „konyhafőnökös” műsorért. Az RTL Klubos verzió magyarországi szinten is kiemelkedő számokat produkált, míg a gyerek változat az RTLII egyik legnézettebb tavaly őszi műsora volt. Nem véletlen, hogy mindkét változatból új évadot készít az RTL Magyarország.

„A konyhafőnök az egyik kedvenc műsorom azok közül, amit eddig készítettem. Hálás műfaj, nagyon összetett, sok a munka vele, és én minden pillanatát élvezem.”

 

9. Losonczi László, IKO

Produkciók: Drágám, add az életed!

Losonczi László volt a TV2 egyik legújabb műsorának egyedüli kreatív producere. A Drágám, add az életed! a tavasz második felében került képernyőre és többször is megszorongatta az RTL Klubot, valamint a TV2 elmúlt egy évének legsikeresebb naponta jelentkező szórakoztató produkciója volt.

„A műsoraimnak a lelkét akarom megmutatni, a Drágám, add az életed! pedig bővelkedett az érzelmekben. A szereplők és a stáb is imádta készíteni a műsort, humoros, izgalmas, felemelő lett a végeredmény. Ilyen volt tavasszal a »DRÁGÁM«, és jó volt vele nagyon.”

 

10. Schiwert-Takács László, RTL Magyarország

Produkciók: Hungary’s Got Talent, Partyzánok

Herman Péter mellett Schiwert-Takács László kreatív producerként felelt a 2015-ös ősz két RTL-es műsoráért is. A Hungary’s Got Talent volt az RTL Klub elmúlt egy évének az egyik legnagyobb szabású műsora és jó nézettséget is produkált. A Partyzánok az RTLII-n volt látható, de nem teljesített jól.

„A HGT óriási kihívás és nagy meló volt. Egy olyan országban, ahol az emberek többségének már nincs semmilyen hobbija, kemény munka volt megtalálni elegendő izgalmas és tehetséges előadót. Szeretem a színes tehetségkutatókat, rengeteg kreatív lehetőséget tartogat számomra.”

 

15 SIKERES TÉVÉS KREATÍV VEZETŐ

 

 

Ajkay Krisztina, MTVA

Produkciók: Magyarország, szeretlek!

Ajkay Krisztina vezető szerkesztőként felelt a Magyarország, szeretlek! kreatív vezetéséért. A vetélkedő majdnem egész évben látható volt a Dunán.

„Szórakoztató, műveltségi vetélkedő-show: szakmám szeretett alapkövei. Ha mindez egyben valósul meg – ilyen stábbal és játékosokkal – nem is tudom munkának tekinteni a műsorkészítést. Szerencsés vagyok, amiért a kezdetektől jelen lehetek e nemzetközileg sikeres produkció hazai megvalósításánál.”

 

 

Csényi Kati, CYDFILMS

Produkció: Készhelyzet

Csényi Kati producerként felelt Hajós András műsorának kreatív vezetéséért. A Készhelyzet a Comedy Central tavalyi őszének egyik legfontosabb műsora volt.

„A Készhelyzet kapcsán a kihívást az jelentette, hogy a jelenetek az egység és jó ritmus mellett képesek legyenek megőrizni a spontaneitás báját is. Az improvizáció többször is olyan tökéletesre sikerült, hogy inkább egy kész kabaréjelenetre hasonlított. Ezt sokat finomítottuk.”

 

 

Deák Viktória, TV2 Csoport

Produkciók:  Összezárva Friderikusszal, Az 50 milliós játszma, Édes Élet

Wágner Tamás főszerkesztő mellett a nagy sikerű Összezárva Friderikusszal és a SuperTV2-n „feltámadó” Édes Élet kreatív ­producere volt, valamint egyedül felelt Az 50 milliós játszmáért is.

„Különleges időszak volt, amikor egy időben készítettük az Összezárva Friderikusszalt és az Édes Életet. Egy nagy presztízsű beszélgetős műsort és egy megosztó, de a maga nemében unikális és izgalmas napi realityt. Pont ilyen ellentmondásos vagyok én magam is.”

 

 

Felhős György, TV2 Csoport

Produkciók: Jóban Rosszban

Felhős György a Jóban Rosszban kreatív producere. A TV2 napi sorozatán hatalmas stáb dolgozik, az elmúlt egy évben is szinte minden hétköznap képernyőre került, és csatornaátlag körüli eredményeket hozott.

„Egy napi sorozat készítése során a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy hétről hétre olyan történettel szolgáld ki a nézőket, ami számukra izgalmas, érdekes és szórakoztató. Amiért nap mint nap szívesen jegyet váltanak a képernyő elé.”

 

 

Forgó László, szabadúszó

Produkciók: A Dal 2016

Kreatív szerkesztőként Forgó László felelt A Dal idei évadának kreatív vezetéséért. A műsor most is a Duna egyik legnagyobb és legnézettebb műsora volt.

„Az MTVA lehetőséget adott kreatív­csapatunknak a 2016-os szériában arra, hogy még több show-műsor elemet építsünk be A Dalba, ennek részeként minden produkciónak egyedi díszletet és látványvilágot alakítottunk ki, valamint az új nyitány és a táncos elemek is ezt a célt szolgálták.”

 

 

Galló Krisztina, Sony Pictures Television CE

Produkciók: Ádám keresi Évát, Totalcar

Kreatív producerként Galló Krisztina felelt a VIASAT3 új meztelen párkereső műsoráért, az Ádám keresi Évátért és a VIASAT6-os Totalcar című autós produkcióért.

„Az újonnan érkező társkereső reality, az Ádám keresi Évát már a témaválasztás miatt is minden szempontból komoly kihívást jelentett. A műsor teljesítménye felülmúlta a várakozásainkat, és ismét bebizonyítottuk, hogy továbbra is érdemes provokatív formátumokban gondolkodni.”

 

 

Goda Krisztina, szabadúszó

Produkció: Csak színház és más semmi

Goda Krisztina a Csak színház és más semmi kreatív producere volt, mely a Duna közszolgálati csatorna elmúlt egy évének legsikeresebb sorozata.

„Érdekes, hogy ezúttal nem rendezőként dolgoztam, hanem társíróként és kreatív producerként. A legnagyobb örömöt az okozta, hogy a sajátomnak éreztem a végterméket, mert a storyline és az epizódok írása, valamint végső vágása mellett a rendezők és a szereplők kiválasztása is a feladatom volt.”

 

 

Kónya Gergely, RTL Magyarország

Produkció: Farm

Kónya Gergely kreatív főszerkesztőként, Herman Péter mellett felelt a Farmért. Az RTL Klubra visszatérő reality a csatorna egyik legnagyobb újdonsága volt és kiváló nézettséget is sikerült elérnie.

„A beköltözős realityk műfaját nagyon szeretem az állandóan változó csoportdinamika kiszámíthatatlansága miatt. A Farmot ráadásul vegyes technikával forgattuk (ENG és robotkamerák), ami rengeteg kihívás elé állította az egész stábot.”

 

 

Kovács Dániel Richárd, RTL Magyarország

Produkció: Válótársak

Herman Péter kreatív producer mellett Kovács Dániel Richárd rendezőként felelt az RTL Klub vadonatúj, heti sorozatának kreatív vezetéséért. A Válótársak az elmúlt évek legnézettebb heti magyar szériája lett.

„Nagy vállalás volt ez a projekt, hiszen kereskedelmi televízióban itthon még nem készült igazán sikeres heti sorozat. Remélem, hogy a sorozat sikere bebizonyította, hogy szükség van ilyen tartalomra a kereskedelmi televíziókban is!”

 

 

Kovács Kristóf, Primetime Entertainment

Produkciók: Gyertek át szombat este!, Showder Klub

Kovács Kristóf a Showder Klub producereként a kreatív vezetésért is felelt, valamint Rubin Kristóffal karöltve hozzájuk tartozott a Gyertek át szombat este!.

„A Gyertek át! eredeti produkciójának átültetése a hazai piacra óriási kihívás volt. Áthelyeztük a hangsúlyokat, áttekinthetőbbé tettük a struktúrát, letisztáztuk a megvalósítást. Amikor a licenctulajdonos meglátta a végeredményt, el akarta kérni a csapat által létrehozott hazai műsorbibliát.”

 

 

Prukner Brigitta, Viasat Hungária

Produkciók: Észbontók, Négy esküvő

Produkciós és on-air promóciós vezetőként Prukner Brigitta volt a kreatív vezetője két fontos műsornak is. Az Észbontók tavaly ősszel, míg a Négy esküvő idén tavasszal tért vissza a VIASAT3-ra.

„Büszke vagyok arra, hogy az Észbontók 2. évada már az indulás előtt remek nézettséget produkált a közösségi médiában, az epizódok közül pedig több is a csatornaátlagot messze meghaladó eredményt hozott.”

 

 

Rubin Kristóf, RTL Magyarország

Produkció: Gyertek át szombat este!

Kovács Kristóf mellett Rubin Kristóf kreatív producerként felelt az RTL Klub vadonatúj, Gyertek át szombat este! című műsorának. A comedy show ősszel komoly sikert ért el, míg tavasszal kevesebben nézték.

„A Gyertek át szombat este! egy vadonatúj, előzmények nélküli, de nyerő formátum volt. Az eredeti formátumokhoz képest a magyar adaptáció jelentős volt. Nem véletlen, hogy ez a produkció elnyerte a 2016-os Televíziós Újságírók Díját a kategóriájában.”

 

 

Scrob Andrea, MTVA

Produkció: Fölszállott a páva

Scrob Andrea volt a Fölszállott a páva kreatív vezetője. A gyerekek népművészetben való tehetségét bemutató 3. szezon a Duna közszolgálati csatornán egész jó nézettséggel futott.

„A Fölszállott a pávában múlt és jövő karol egymásba. Az immár negyedik évadnál járó népzenei és néptáncos tehetségkutató felelős szerkesztőjeként és forgatókönyvírójaként leginkább a műsorban rejlő kettősségbe szerettem bele.”

 

 

Selmeczi Viktória, Attention Production

Produkció: Éjjel-Nappal Budapest

Selmeczi Viktória főszerkesztőként Herman Péter mellett az Éjjel-Nappal Budapest kreatív vezetője. A sorozat továbbra is sikeres, különösen a 18−49-es célcsoportban.

„21 főszereplő életét, sorsát kell igazgatni és a lehető legmozgalmasabb irányba sodorni úgy, hogy a nézők számára is érdekfeszítő és tanulságos legyen. Számos budapesti helyszín bevonásával dolgozunk, hogy a nézők azt érezhessék, amit a képernyőn látnak, velük is megtörténhet.”

 

 

Wágner Tamás, IKO

Produkciók: Összezárva Friderikusszal, Édes Élet

Deák Viktória kreatív producer és Wágner Tamás kreatív főszerkesztő együtt feleltek a komoly sikereket elérő Összezárva Friderikuszért és a SuperTV2-re visszatérő Édes Életért.

„Az elmúlt évadban egyik nap az Összezárva Friderikusszal főszerkesztőjeként Fridivel folytattam vérre menő szakmai vitát, másnap pedig az Édes Élet főszerkesztőjeként Berkivel és Alekosszal próbáltam dűlőre jutni. És mindkét helyzetet halálosan élveztem!”

 

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A szezon eddigi legváratlanabb ünnepi szpotját szállította a norvég posta.

A #KoccintsAszuval kampány idei célja, hogy ne csak édes, hanem sós fogások mellé is kerüljön aszú a poharakba.

 A Heineken Hungária emellett a jövő évi foci-Eb partnere is lesz.

Ezzel promózzák a márka új, ingatlan-üzletágát. Az Umbrella végezte a kampány gyártását.

A lap szerzője prostituáltakhoz hasonlítja a drageket.

hirdetés
hirdetés

Megújult kategóriarendszerrel tér vissza a Kreatív korábban DMBP néven futó, digitális eszközöket és megoldásokat díjazó versenye. Meghosszabbított nevezési határidő: 2019.12.06.