hirdetés
hirdetés
hirdetés

Meskó Bertalan

hirdetés

Dr. Meskó Bertalan (29), orvosi jövőkutató, genetikus, blogger, egyetemi oktató, író

Meskó Bertalan

Orvosi jövőkutató, a személyre szabott genomika területén szerzett PhD-fokozatot. Emellett nemzetközi díjnyertes blogger, a világ első közösségi médiáról és orvoslásról szóló egyetemi kurzusának oktatója a SOTE-n, és a Wall Streeten is kiállított Webicina.com orvosi online szolgáltatás alapítója. Rengeteg projektbe vágta már a fejszéjét, például ki hallott már orvosi diagnózisok crowdsourcingjáról? Meskó mindenképpen. A jövőkutatás mellett aktívan foglalkozik az orvoslás közösségi médiás vetületeivel is, rengeteg hazai és nemzetközi előadást tart, így az érdeklődők közelebbről is megismerhetik munkásságát.

Mikor döntötte el, hogy azzal akar foglalkozni, amivel most?
Hatévesen határoztam el, hogy kutatóorvos szeretnék lenni, méghozzá a genetika lesz a fő területem. Ezt az álmot később beteljesítettem, de úgy éreztem, hogy a társadalmat jobban is tudnám szolgálni, ha a két énemet gyúrnám egybe: azt, aki életét a tudománynak szentelve mindig is kutatóorvos akart lenni, és azt, aki mindig is egy geek, a technológia szerelmese volt. Mivel ilyen szakma nincsen, csináltam, így válok lépésről lépésre orvosi jövőkutatóvá.

Ki a példaképe? Kik inspirálták?
Először is Nagy László professzor, a PhD témavezetőm, aki a tudomány világába adott egy tökéletes útmutatót. Másodszor Thomas Goetz, a Wired volt főszerkesztője, aki évekkel ezelőtt azt mondta nekem, hogy a karrieremmel kell képviselnem azt az új nemzedéket, akik már nem ismernek korlátokat és egyszerre több szakmájuk van több területen. Illetve Craig Venter és Ray Kurzweil, akik megértették velem, hogy akármilyen nagyratörő céljaim vannak, nem szabad elfogadni a mai korlátokat.

Mit jelent a kreativitás?
Kreativitásnak én azt hívom, amikor a napi rutinból és gondolkodásból kiszakadva alapvetően bonyolult problémákra keresek/találok/dolgozok ki új megoldást és annak a módját is, hogy hogyan lehetne mától alkalmazni a gyakorlatban. Mivel művészi kreativitásom minimális, ezt a hozzáállást racionális kreativitásnak hívom.

Kedvenc munka:
The Guide of the Future Medicine

(forrás: Kreatív)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

15 millió forintot szeretnének összegyűjteni.

Arról kell a diákoknak trailert készíteniük, hogy mi lesz 20 év múlva.

A Facebook az NBA rájátszások idején mutatta be új reklámját, amelyben elvileg bocsánatot kér.

hirdetés

Információ, kapcsolatépítés, csúcsgasztronómia – mindez egy időben, egy helyen május 7-én a Caviar & Bull-ban.

Employer Branding Award 2017 – Winner's Conference / Best Practices: jöjjön el, és ismerje meg a Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díj nyertes megoldásait! Szakmai konferencia a legjobb hazai munkáltatói márkák bemutatására május 15-én, a Müpában.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, idéntől nemzetközi kreatívigazgatók is a zsűriben! M+Listán pontszerzés. Díjátadó: 05.18., Akvárium

Rendezvényünk célja, hogy jövőbe mutató, már itthon is elérhető, a munkát valóban megkönnyítő gyakorlati megoldásokat mutasson be a közönségnek. Jöjjön el, ismerkedjen a jövőjével május 18-án a Müpában!

Mutasd meg, hogy MagyarországON te menedzseled a legmenőbb turisztikai kommunikációs projekteket! Nevezési határidő: 2018.05.18.

Idén tizedik alkalommal hirdetjük meg az online videótartalmak versenyét. Nevezési határidő: május 25.

Pakk Csomagolásdizájn-verseny célja, hogy megtaláljuk Magyarország legszebben tervezett és kivitelezett termékcsomagolásait. Nevezési határidő: május 25.

A Magyar Instagram Körkép 3.0 kutatás eredményeinek és az Instagram legfrissebb híreinek ismertetése, a turisztikai szektorra fókuszálva. Május 30., 09:00

Gyakorlatorientált tréning a SAKKOM Interaktív szakmai támogatásával a Google AdWords kampány létrehozásának és optimalizálásának technikájáról és trükkjeiről, egészen a kezdő lépésektől. június 6., 08.30 - 14.00

hirdetés
hirdetés