hirdetés
hirdetés
hirdetés

20 százalékot csökkentek a Facebook részvényei

A vártnál kevesebbet nőtt, megijedt a piac.

hirdetés

A Facebook részvényei azután zuhantak 20 százalékot, hogy a cég bejelentette, 2018 második felében lassuló növekedés várható, miután biztonsági és adatvédelmi kiadásai nőnek, írja a Guardian.

A részvényesés annak ellenére történt meg, hogy a tavalyihoz képest a Facebook 42 százalékkal nőtt, bár ez a növekedés elmaradt a Wall Street által várt mértéktől. A 13,3 milliárdos várt helyett 13,2 volt a cég bevétele.

A havi Facebook-használók 11 százalékkal nőttek, 2,3 milliárdan vannak (a napi felhasználók 1,47 milliárdan), az amerikai és európai piacon lényegében stagnálás van. Sőt, Európában elsőzör esett a Facebook-felhasználók száma: napi szinten 3 millióval, havi szinten 1 millióval.

Zuckerberg szerint egyébként 2,5 milliárdan használnak havonta valamilyen Facebook-alkalmazást.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Az idén 30. évfolyamába lépett lap súlyos anyagi gondokkal küzd.

2016-17-ben tévesztették meg a fogyasztókat akciós készülékajánlataikkal. A Telekom nem ismeri el a jogsértést.

Bár igazán nem lehet látni a palackot a plakátokon, a jelenlétét tapintani lehet.

Spanyolországban elért bevételük 3 százalékától szabadítaná meg őket az új törvénytervezet.

Április 12-e a jelentkezési határidő. A díj támogatója, a Telenor idén különdíjat is oszt.

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Nevezési határidő: február 21.

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra február 27-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

Ismerd meg a legújabb üzleti trendeket és módszereket, majd próbáld ki a tanultakat március 4-én!

Hozd a laptopod! – Facebook és Instagram tréning HR-eseknek, lépésről lépésre, március 12-én!

Gondolatok és példák gyógyszeripari szakemberektől: patient journey map, társadalmi felelősségvállalás, élményközpontú PR, dezinformációk az oltásellenességről és további érdekes témák!

Mit tehet az ember a környezetért a saját munkahelyén - és hogyan tegye mindezt a vállalati kultúra részévé? Gyakorlati tippek, információk a témában.

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop április 2-án, limitált létszámmal.

Milyen tapasztalatok vannak az egészségügyben a GDPR életbe lépése óta? Mit kellene tenni annak érdekében, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) használata megfeleljen az európai uniós szabályoknak? Hogyan lehetne adatvédelmi szempontból is jól (fel)használni a hazai adatvagyon

Digitális automatizáció a marketingben: Mire való a chatbot és mikor érdemes használni? Milyen lehetőségek vannak vele a márkaépítésben? Mi a szerepe az ügyfélkapcsolatban? Mi a jó chatbot stratégia?

A verseny célja, hogy egy olyan díjat indítson el az FMCG, és az ezzel a szegmenssel szorosan összefüggő Horeca-piac számára, amely felhívja a figyelmet az elmúlt év sikeres innovációira a fogyasztók, a kereskedelem, a vendéglátás és a szállodaipar területén. Nevezési határidő: április 3.

A nagy sikerrel zajló Év Gyára verseny ötéves jubileuma alkalmából egy egész napos konferenciával egészítjük ki díjátadó gálánkat, ezzel teremtve meg az év egyik kiemelkedő ipari eseményét. Ismerje meg a nemzetközi és a hazai év gyára verseny győzteseinek legjobb gyakorlatait!

Nagy Kreatív Nap május 7-én! További részletek hamarosan...

Az FMCG és kereskedelmi szektor kiemelkedő éves eseménye! Dátum: 2020. május 13-14. Helyszín: Saliris Resort Spa & Konferencia Hotel, Egerszalók

hirdetés
hirdetés