hirdetés
hirdetés
hirdetés

110 ezer fölötti rekordlétszámmal zárt az EFOTT

Hétvégén véget ért a 2017-es velencei EFOTT fesztivál. Az időjárás idén jobban kedvezett a szervezőknek, mint tavaly, így több mint 111 ezer ember fordult meg az idei rendezvényen, ami új rekord – tudtuk meg a szervezők közleményéből.

hirdetés

A hat naposra hosszabbított fesztivál kulturális programjai közül a stand-upra és a színházi előadásokra, a turisztikai lehetőségek sorából a lovaskocsis túrákra mutatkozott a legnagyobb érdeklődés a szervezők szerint.

A 2017-es fesztivál külföldi fellépői közül Sean Paul, a Hurts és Tinie Tempah voltak a legnépszerűbbek. „Bár 2015-ig évről-évre egyre többen jöttek az EFOTT-ra, a tavalyi, több napos vihar érthető módon kicsit visszavetette a látogatottságot. Idén azonban sikerült meghaladnunk a 2015-ös, 103 ezres érdeklődőszámot, 111 711 fesztiválozóval újabb rekordot dönthettünk” – mondta Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. A 2018-as EFOTT helyszínére vonatkozóan már jövő hét folyamán megkezdődnek a tárgyalások, várhatóan az ősz folyamán derül majd ki, Velencén rendezik-e azt meg, vagy tovább vándorolnak.

A fesztivál legfontosabb márkái között ott volt a Soproni, a fesztivál hivatalos söre, a nagyszínpadot a Nivea, a másik fő helyszínt, az Arénát szokás szerint a Rauch márkázta, de kint volt még márkaaktivitásokkal a Riskától az MVM-en át Lidl-ig sok-sok cég.

További képekért kattintson!
További képekért kattintson!

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A filmben fekete anyák beszélgetnek gyerekeikkel a velük szemben megnyilvánuló előítéletekről.

Ez a kiadók számára is jó hír lehet.

Októberben rendezik meg a World Sustainability Congresst.

Az ellenfelek elleni negatív kampány mellett ez is várható a választások előtt.

A műsorvezető ugyanakkor nem szerződik a TV2-höz.

hirdetés

A verseny célja díjazni azokat a kommunikációs megoldásokat, melyek támogatják és elősegítik, hogy egy vállalat termékét vagy szolgáltatását egy másik vállalatnak értékesítse. Nevezési határidő: szeptember 8.

Célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Nevezési határidő: 09.08.

Képzés marketingeseknek, akik tömegeket szeretnének megszólítani, de közvetlen, bizalmas formában, személyre szólóan. Enter!Digital a neoval szeptember 14-én.

hirdetés
hirdetés